Vajdaság
Fremond Árpádot választotta meg elnökévé az újonnan alakult MNT 
Betűméret:             

Pénteken Szabadkán megalakult az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács (MNT). A Városháza dísztermében megtartott alakuló ülésen hitelesítették a 35 tag mandátumát, majd a tanács tagjainak a javaslatára rögtön összehívták az első munkaülést is, amelyen Fremond Árpád személyében megválasztották az új elnököt.

Fremond Árpád 41 éves pacséri osztálytanító, de az elmúlt időszakban több mandátumban is a szerb szkupstina képviselője volt a VMSZ tagjaként.

Az új elnök székfoglalójában elmondta, hogy az elmúlt két évtizedben a vajdasági magyar közösség türelmes, alázatos munkával építkezett, hogy megmaradjon a vajdasági magyarok kultúrája, tájékoztatása, oktatása, megmaradjanak nyelvhasználati lehetőségei, illetve megmaradjon maga a közösség. Fremond Árpád elmondta, nem pontot tesznek az előző összetételű MNT munkájának a végére, hanem csak vesszőt, hogy folytassák a megkezdett feladatokat. Az MNT továbbra is a közösséget fogja szolgálni, azért fog dolgozni, és a tagok minden szakmai tudásukat beleadják, hogy méltó képviselői lehessenek nemzetüknek.

Fremond Árpád biztos abban, hogy a vajdasági magyar választók nem azért szavaztak nekik bizalmat, hogy nyafogjanak, csüggedjenek, hanem azért, hogy a Magyar Nemzeti Tanács küzdjön minden egyes délvidéki magyarért, hogy bátorítsanak, támogassanak mindenkit, szakmai segítséget nyújtsanak szükség esetén. Kijelentette, küzdeni fognak intézményeink talpon tartásáért, rendezvényeinkért.

Az MNT alakuló ülésén jelen volt Tomislav Žigmanov, az emberi és kisebbségi jogokért, valamint társadalmi párbeszédért felelős szerbiai miniszter, aki úgy véli, a nemzeti tanácsok kulcsfontosságú testületek a nemzeti kisebbségi jogvédelem, valamint a nemzeti kisebbségi jogok törvényben előírt gyakorlásának a szempontjából. Alkalmi beszédében kijelentette, hogy az általa vezetett tárca a jövőben szorosabb együttműködést szeretne kialakítani a kisebbségi nemzeti tanácsokkal.

Az ülésen vendégként jelen volt többek közt Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Csallóközi Eszter szabadkai magyar főkonzul, Pálinkás Gábor Magyarország belgrádi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, Pásztor István, a VMSZ elnöke, Hajnal Jenő, az MNT leköszönő elnöke és mások.

Pásztor István a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy valószínűleg más lesz az új MNT, mint a korábbi, mert mások a kihívások is, illetve hogy arra számít, hogy az MNT együttműködése folytatódni fog a magyar kormánnyal is.

- Alapvető feladata az kell, hogy legyen a nemzeti tanácsnak, hogy segítségére legyen a közösség minden tagjának abban, hogy magyarként egzisztenciálisan is meg tudjon maradni a szülőföldjén és boldogulni tudjon. Ez így megfogalmazva egyszerű feladat, de mindennapokra lebontva, településről településre haladva, iskolától iskoláig, médiumtól médiumig, művelődési intézménytől művelődési intézményig haladva ez nagyon összetett feladat. Egy hihetetlen nagy rendszer van az MNT hatáskörében, felelősség szempontjából, működtetés szempontjából, talpon tartás és fejlesztés szempontjából - fogalmazott Pásztor István, aki szerint az MNT együttműködése a magyar kormánnyal a nemzeti építkezést jelenti.

- Ebben az építkezésben itt, Vajdaságban az egyik intézményes partnere a mindenkor magyar kormánynak a nemzeti tanács. E kapocs mellett azonban legalább ennyire fontosnak tartom az itteni lehetőségrendszert, és azt szeretném, ha az elkövetkező négy évben az itteni lehetőségrendszer fajsúlyosabban jelen lenne az MNT munkájában. Az itteni lehetőségeknek a bevonzása, azok megteremtése, az itteni költségvetési források elérése annak érdekében, hogy megosztva a terheket ezt a nehéz időt sikeresen átvészeljük, s ugyanolyan hatékonyak tudjunk lenni, mint az előző időben. Erre megvan a nyitottság nemcsak a magyar politika részéről Budapesten, hanem megvan a nyitottság a szerb politika részéről is önkormányzati, tartományi és országos szinten. Ezt kell gyakorlatilag az elkövetkező hetekben, hónapokban, években a mindennapi feladatok szintjén ellátnia az új Magyar Nemzeti Tanácsnak - fogalmazott a VMSZ elnöke.

Fremond Árpád elmondta, hogy az idén még lesz két ülésük. A jövő héten megválasztják az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnökét, tagjait, az MNT alelnökét. Az év utolsó napjaiban pedig elfogadják a 2023-as programtervet és a költségvetést.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A VMSZ vezetőségével kezdődött és a VMSZ parlamenti frakciójával ért véget Kövér László házelnök szerbiai hivatalos útja, írta hivatalos Facebook-oldalán dr. Pásztor Bálint szerbiai parlamenti képviselő, frakcióvezető, a Vajdasági Magyar szövetség elnöke. . Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke tegnap...
2024. OKTÓBER 9.
[ 20:24 ]
Irena Vujović, a kormány alelnöke, környezetvédelmi miniszter ma megtekintette a 61 kilométer hosszú szennyvízhálózat kiépítésének munkálatait Óbecsén. Ebből az alkalomból rámutatott, hogy a projekt megvalósulásával megoldódik a szennyvízcsatorna problémája a helyi háztartásokban. Vujović rámutatott, hogy a...
2024. OKTÓBER 9.
[ 14:45 ]
Szerbia legdrágább mezőgazdasági földterülete – amelyre 1,08 millió eurót költöttek – Kátyon található, területe 75,5 hektár, derült ki a Köztársasági Geodéziai Intézet idei, második negyedévi adataiból, írja a dnevnik.rs. A legdrágább mezőgazdasági terület adásvétele Redneken (Vrdnik) történt, melynek 25...
2024. OKTÓBER 9.
[ 11:51 ]
Beolvasás folyamatban