Vajdaság
MNT: 48 iskolában nyílhat 15 főnél kisebb létszámú magyar tannyelvű osztály
Betűméret:             

Pénteken megtartotta soron következő, nyolcadik ülését a Magyar Nemzeti Tanács.

Elfogadták a Magyar Nemzeti Tanács idei költségvetésének módosítását, emellett az ülés 89 napirendi pontja között szerepelt a kis létszámú osztályok megnyitásának jóváhagyása, intézmények munka-, és pénzügyi beszámolói, és igazgatóválasztások is, tudósít a Pannon RTV.

A Magyar Nemzeti Tanács ülésén egyhangúlag elfogadták a tizenöt főnél kisebb létszámú magyar tannyelvű osztály megnyitását 48 tanintézményben. Az MNT a kis létszámú tagozatok segítésével nemcsak az iskolákat támogatja, hanem a közösségek megmaradását és az itt élő emberek jövőbe vetett hitét is.

Az ülésen elhangzott az is, hogy bővült a magyarkanizsai iskolai hálózat. „A meglévő 10 általános iskolai épület mellett még egy kihelyezett tagozat van előirányozva, mégpedig a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola keretein belül. Az általános iskolai oktatásban részesülnek azok a gyermekek magyar nyelven, akiknek különös bánásmódra van szükségük szellemi vagy testi fogyatékosságuk miatt”, tájékoztatott Varjú Potrebity Tatjana, az MNT Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja.

A Magyar Nemzeti Tanács idei költségvetésének módosításáról is döntöttek. Azért volt szükség a módosításra, mert a tartományi kormány a Magyar Szó Lapkiadó Kft. részére 160 millió dinárt hagyott jóvá konferencia és multifunkciós terem létrehozására. Ez belekerül az MNT költségvetésébe, és onnan kerül majd a lapkiadóhoz. „Több ízben már korábban is beszéltünk erről a fejlesztésről. Azt gondolom, hogy abban, hogy ezt az összeget a tartomány a Magyar Szó Kft. tudja bocsátani, óriási szerepe van Pásztor Istvánnak, aki gyakorlatilag folyamatosan mindent megtett annak érdekében, hogy segítse ezt a projektet. És a tartomány ezt az összeget ehhez a projektumhoz biztosítani tudja”, mondta Fremond Árpád, az MNT elnöke.

A Magyar Nemzeti Tanács következő ülését október végén, vagy november elején tartják majd.

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó