Vajdaság
Igor Mirović: Vajdaság harmadik legfontosabb partnere Olaszország
Betűméret:             

Miután az olaszországi Lombardia tartomány elnökét, Atilio Fontanát fogadta Igor Mirović kormányfő, kijelentette, Vajdaság igyekszik folytatni, majd kibővíteni az együttműködését ezzel a régióval.

Mirović hozzátette, hogy Vajdaságban több, mint 100 olasz vállalat működik, ami azt jelenti, hogy a gazdasági kapcsolatokat tekintve Olaszország a tartomány harmadik legfontosabb partnere.

"Arra számítok, hogy a két régió közötti újabb megállapodással szintet lépnek kapcsolataink, s mindez segíti intézményeink megerősítését is, amelyek öt évvel ezelőtt nem voltak ilyen erősek. A fejlődést annak köszönhetjük, hogy felhasználtuk lombardiai partnereink tapasztalatait. A további együttműködést a technológiai fejlődésre alapozzuk, és arra fogjuk ösztönözni partnereinket, hogy minél többet fektessenek be Vajdaságban”, mondta el Mirović.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Újvidéki Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának hallgatói petíciót indítottak, amelyben prof. dr. Patrik Drid dékán azonnali lemondását követelik. A diákok szerint a dékán súlyosan megsértette az akadémiai értékeket, visszaélt hivatalával, és közvetlen felelősséget visel az egyetemistákkal szembeni...
2025. MÁJUS 7.
[ 12:22 ]
A verbászi Boško Buha Óvodai Intézmény legtöbb óvodája tegnap zárva tartott, mivel a dolgozók teljes munkabeszüntetésbe kezdtek a ki nem fizetett bérek miatt. Elmondásuk szerint az a helyzet, hogy a fizetések hónapokat késnek, s ez az áldatlan helyzet már 13 éve tart – írja a Danas. Az óvónők, egészségügyi...
2025. MÁJUS 7.
[ 11:56 ]
A Magyar Nemzeti Tanács bűnvádi feljelentést tett a magyar nemzeti kisebbség elleni gyűlöletkeltés bűncselekményének gyanújával a belgrádi várban történt minapi incidens miatt. A belgrádi várban álló ún. nándorfehérvári emlékkőről néhány napja egy román férfi eltávolította a magyar nemzeti színű szalagot, és...
2025. MÁJUS 6.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó