Vajdaság
Faültetéssel a klíma védelméért Magyarkanizsán 
Betűméret:             

Szélvédősáv létesül a majdani magyarkanizsai terelőút mentén. Az önkormányzat szervezésében és a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközponttal való együttműködésben több mint száz facsemete került ma elültetésre a tangazdaság közelében, ott, ahol a tervezett út halad majd. A diákok ugyanakkor egy nemzetközi program részesei is lehettek a faültetés révén.

- Reggel kifúrtuk a gödröket a facsemetéknek, komposztot raktunk az aljára, majd a kis fákat belehelyeztük, most földet rakunk rá és tömörítjük a talajt. Védőháló is kerül a csemeték törzsére, hogy a vadak ne károsítsák meg őket, magyarázza a faültetés menetét Kelemen Balázs, az iskola diákja.

A munkát irányító egyik pedagógus Berec Ágota szaktanár.

- Itt a tangazdaság mögött, ezen az önkormányzati területen halad majd a terelőút, s mikor a fák megnőnek, szélvédősávot alkotnak. Kocsányos tölgyek kerültek kiültetésre - magyarázza Berec Ágota, hozzátéve, hogy az új autóbuszállomás környékén is terveznek még a tavasszal faültetést.

- Iskolánk részt vesz egy Erasmus pályázatban. Diákjaink az elmúlt évben egy kutatást végeztek, s ennek az eredménye is azt mutatta ki, hogy a globális felmelegedés ellen a fásítással lehet leginkább harcolni. A dokumentumot, amelyet a tanulók készítettek el, átadtuk a polgármesternek, s most az abban foglaltak megvalósítása történik.

A fákat az önkormányzat jóvoltából az iskola tangazdaságában nevelték, mondja a pedagógus, aki szerint az akció a gyerekek hozzáállásán is pozitívan változtat, mert aki fát ültet, az azután nem fog facsemetét kitörni. A másik hozadék, hogy a környezetünkben is több fa lesz.

A faültetési akció jó példája annak, hogy hogyan lehet összekapcsolni a közösségi érdekeket és az oktatást, mondja Kónya Róbert, polgármesteri tanácsnok, aki az önkormányzat képviseletében látogatott el a munkaakcióra.

- Összesen 130 darab kocsányostölgy-facsemete került kiültetésre Magyarkanizsán, a tervezett kerülőútnál, a rétben. Jó példája ez az akció annak, hogy hogyan lehet összekapcsolni az önkormányzati igényeket és a középiskolai gyakorlati oktatást. A gyerekek azt is megtanulják, hogyan lehet tenni a közösségért, hogy sajátjuknak érezzék az elültetett fát. Az önkormányzat a 2024. évi költségvetésében megnövelte az erre szánt pénzeszközöket a környezetvédelmi alapban, így az év folyamán a helyi közösségekben is tervezünk faültetési akciókat.

Az önkormányzat emellett számít majd a diákok segítségére a közterületek karbantartó munkálataiban is, mondta a polgármesteri tanácsnok.

Németh Ernő
A Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) küldöttsége is részt vett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson Bosznia-Hercegovinában. A delegációt Rózsa Zsombor, a szervezet elnöke vezette, a rendezvényre Gyenge Anikó, Magyarország bosznia-hercegovinai nagykövete hívta...
2026. OKTÓBER 31.
[ 18:26 ]
Újvidéken folytatódnak a lakossági kezdeményezésre szervezett takarítási és városszépítési akciók. A polgárok ezúttal épületek homlokzatának megtisztításához láttak hozzá, elsősorban a falfirkák és más feliratok eltávolítására összpontosítva. Pénteken, október 30-án az önkéntesek egy elhanyagolt...
2026. OKTÓBER 31.
[ 16:33 ]
Snježana Rajković, a szabadkai Politechnikai Iskola igazgatónője elutasította a Függetlenség (Nezavisnost) szakszervezet és a szülői tanács lemondásra felszólító követelését. Az igazgatónő szerint a vele szemben megfogalmazott vádak alaptalanok, a lemondását sürgető felszólításokat pedig nyomásgyakorlásnak,...
2026. OKTÓBER 31.
[ 12:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó