Kilencven éves idén a bajsai Önkéntes Tűzoltó Testület. Szombaton délután ünnepelték meg az évfordulót, szentmisével, zászlószenteléssel, ünnepi üléssel. A templomkertben megkoszorúzták Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének szobrát.
A bajsai Önkéntes Tűzoltó Testület idén ünnepli fennállásának 90-ik évfordulóját. A helyi Nagyboldogasszony római katolikus templomban szentmisét celebráltak, melynek keretében megszentelték a testület zászlóját. A díszülés keretében köszönőleveleket és előléptetéseket adtak át. Cesznak Arnold, a testület elnöke elmondta, hogy ugyan egy okirat szerint 1934-ben alapították a testületet, az 1700-as évek végéről is vannak írásos nyomai annak, hogy már akkor létezett a tűzvédelemnek valamiféle szervezett formája. Bajsa sajátosságából adódóan szerbek, magyarok, szlovákok csatlakoztak a testülethez. A második világháború utáni időszakban nem minden szerveződést engedélyeztek, az önkéntes tűzoltókat viszont támogatták. Abban az időben a falu minden lakosa valamilyen formában, vagy élete valamely szakaszában részt vet a testület munkájában. Nagy tűzesetek nem voltak az utóbbi időben, de amikor segíteni kellett valamilyen krízishelyzetben, a tűzoltókra mindig lehetett számítani. Jelenleg tizenhat vizsgával rendelkező önkéntes van. Kádár Károly tűzoltóparancsnok azt is elmondta, magyarországi testvéregyesületüktől egy 5x10 méteres sátrat kaptak ajándékba, amit szükség esetén, katasztrófahelyzetben fel tudnak állítani, ideiglenes szállásként, melegedőként, ételkiosztásra is felhasználható lesz.
Szatmári Adrián polgármester is megtisztelte jelenlétével a díszülést. Rámutatott, hogy az önkormányzat felismerte az önkéntes egyesületek jelentőségét, ennek szellemében született meg néhány évvel ezelőtt polgári védelemre vonatkozó határozat, melyben fontos szerepe van az önkéntes tűzoltó egyesületeknek is. A községi költségvetésében eszközöket biztosítottak az egyesületek működésének a biztosítására. Idén is minden tűzoltóegyesület 100 ezer dináros támogatásban részesült. A jövőben az összeget meg is növelnék, mert fontosnak tartja, hogy az önkéntesek felszerelése folyamatosan megújuljon.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!