Vajdaság
Zenta új vezetőségével tárgyalt a VMSZ elnöke
Betűméret:             

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke magyarkanizsai látogatását követően Zentán is elidőzött, hogy különböző célkitűzésekről, illetve az önkormányzat elkövetkező négyéves terveiről egyeztesen Burány Hajnalkával, Zenta új polgármesterével, illetve a Tisza-menti város önkormányzatának a képviselőivel.

A tárgyalást követő sajtótájékoztatón Burány Hajnalka a jelenlévő újságíróknak elmondta, hogy a VMSZ elnökének bemutatta az új csapatát, akik a község és az itt élő polgárok gondjaival foglalkoznak majd az elkövetkező négy évben, emellett pedig a VMSZ elnökével megvitatták a zentai önkormányzat előtt álló feladatokat, a nagyobb terveket, mert hisznek abban, hogy együttes erővel az összes akadályt le tudják küzdeni és le is fogják küzdeni.

Pásztor Bálint elmondta, hogy Magyarkanizsa után azért látogatott el Zentára, hogy egyrészt tájékozódjon a zentai önkormányzatnak az elkövetkező négy esztendőre vonatkozó elképzeléseiről, másrészt azt is megbeszélték, hogy a VMSZ elnökeként miképpen tud segíteni abban, hogy Zenta mind élhetőbb város legyen és olyan életkörülményeket tudjon biztosítani az itt élők számára, hogy az emberek a szülőföldjükön maradjanak.

A VMSZ elnöke elmondta azt is, hogy azokat a projektumokat vették górcső alá, amelyek kapcsán ez idáig túl sok előrelépés és egy ütemterv elkészítésében állapodtak meg, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi és köztársasági tisztségviselői pedig feladatul kapják, hogy e projektumok közül minél több sikeres legyen.

– Természetesen nem csak Zenta mellett lobbizunk majd, de mindenképpen kiemelt helyen fognak szerepelni azok az önkormányzatok, és így Zenta is, ahol a választópolgároknak a bizalmából mi irányíthatjuk az önkormányzatot, hiszen ezt a bizalmat, ezt az emberek irányába meg kell szolgálni – nyilatkozta a VMSZ elnöke és hozzáfűzte, hogy ezt pedig csak az elképzelések megvalósulásával tehetik meg.

Horváth Zsolt
Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó