Vajdaság
Szabadka: A hallgatók teljes blokád alá vonták a Közgazdasági Kart
Betűméret:             

A szabadkai Közgazdasági Kar tiltakozó hallgatói hétfőn teljes blokád alá vonták az oktatási intézmény épületét. Mint közölték, ezt azért tették, mert nem értenek egyet az Oktatási és Tudományos Tanács döntésével, amely szerint az oktatás online formában történjen, miközben a hivatalos felmérésben részt vett hallgatók többsége a jelenléti oktatás mellett foglalt állást.

„A Tanács döntése, amely figyelmen kívül hagyja a hallgatók akaratát és rákényszeríti őket az online oktatásra, ignorálja a hallgatók döntését, ez az oktatás minőségének leértékelése, valamint az akadémiai közösségen belüli demokratikus döntéshozatal alapelveinek semmibevétele” – fogalmaznak a hallgatók a 021 híre szerint.

Azt is hangsúlyozzák, hogy aggasztónak tartják: a közvélemény figyelme sokkal inkább a hallgatói blokádra irányul, mint az illetékes intézmények munkájára.

„Hét hónap elteltével sincsenek felelősök. Bárhogyan is döntenek a közeljövőben, egy dolog mindig változatlan marad: a harc! Egészen a követelések teljesítéséig” – üzenik a Közgazdasági Kar hallgatói.

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó