Vajdaság
A FUEN kétnaposos nemzetközi konferenciája Újvidéken: A multikulturalizmus mint erőforrás
Betűméret:             

Újvidéken, a tartományi képviselőházban ma kezdődött meg az Európai Nemzeti Kisebbségek Föderációja (FUEN) által szervezett kétnapos nemzetközi konferencia A nemzeti kisebbségek gazdasági hozzájárulása a határ menti régiókban címmel.

A rendezvényt Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy Vajdaság büszkén látja vendégül ezt az eseményt. Elmondása szerint az autentikus nemzeti közösségek kulcsszerepet játszanak Európa sokszínűségének megőrzésében és a régiók fejlődésében. Hozzátette, Vajdaság ideális modellként szolgál, mivel több mint 26 nemzeti közösség él itt, hat hivatalos nyelv használatával – ez pedig példája a multikulturalizmusnak és az intézményi támogatásnak.

„Vajdaság bizonyítéka annak, hogy a nemzeti közösségek nemcsak megőrizhetik identitásukat, hanem aktívan hozzájárulhatnak a társadalom fejlődéséhez is. A multikulturalizmus nem kihívás, hanem előny. Egyértelmű üzenetet küldünk: a kisebbségek nem kiváltságokat kérnek, hanem lehetőséget, hogy hidat képezzenek az országok között és a régiók motorjai legyenek” – mondta Juhász.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és a konferencia társszervezője beszédében kiemelte, Szerbiának, különösen pedig Vajdaságnak, van mit felmutatnia Európa számára a többség és kisebbségek közötti együttműködés sikeres modelljeiben. Legfontosabb eredményként a szerb és a magyar nép közötti történelmi megbékélést emelte ki, amely politikai párbeszéd révén valósult meg.

„Meg akarjuk mutatni Európának, hogyan lehet kiépíteni partnerséget a többség és a kisebbségek között. Ma Szerbia és Magyarország történelmileg a legjobb kapcsolatokat ápolják, ami a párbeszéd és a bizalom éveken át tartó építésének eredménye” – mondta Pásztor.

Vincze Loránt európai parlamenti képviselő és a FUEN elnöke hangsúlyozta, hogy ez az első alkalom, hogy a szervezet egyik legjelentősebb rendezvénye az Európai Unión kívül kerül megrendezésre.

„Azt akartuk megmutatni, hogy az EU határain kívül is lehetséges a sikeres együttműködés és a nemzeti identitás megőrzése. Vajdaság ennek egyik legjobb példája” – fogalmazott Vincze.

Újvidék polgármestere, Žarko Mićin beszédében hangsúlyozta, hogy Újvidék és egész Szerbia számára nagy megtiszteltetés, hogy otthont adhat ennek a rangos eseménynek. mint rámutatott, a város évszázadok óta a kulturális sokszínűség és kölcsönös tisztelet városa, a nemzeti közösségek pedig a gazdasági és kulturális fejlődés alappillérei.

A szerb kormány nevében Usame Zukorlić, a megbékélésért, regionális együttműködésért és társadalmi stabilitásért felelős tárca nélküli miniszter szólt a résztvevőkhöz, rámutatva, hogy a nemzeti közösségek gazdasági és politikai szerepe stratégiai erőforrás az adott országok számára.

A konferencia résztvevőit köszöntötte Richard Masa, az EU szerbiai küldöttségének képviselője, valamint Željana Zovko, az EP külügyi és emberi jogi bizottságának tagja is.

Juhász, Pásztor és Vincze külön megbeszélést is tartottak, amelyen elégedettségüket fejezték ki a rendezvény sikeres kezdete és a magas részvételi arány miatt. Reményüket fejezték ki, hogy a konferencia eredményes lesz a jó gyakorlatok cseréje, az együttműködés elmélyítése és konkrét ajánlások megfogalmazása terén.

A konferencia során a résztvevők – európai nemzeti kisebbségek képviselői – többek között Vajdaság kulturális autonómiájáról, a határon átnyúló együttműködés gazdasági jelentőségéről, valamint a nemzeti közösségek szerepéről az európai uniós csatlakozás folyamatában fognak tanácskozni.

Megnyílt Újvidéken a 93. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár, amelyen május 21-éig mintegy 1200 kiállító mutatkozik be Szerbiából és további mintegy negyven országból. Az idei rendezvény partnerországa Csehország, a látogatók pedig gépkiállítások, élelmiszeripari bemutatók és nagyszabású állattenyésztési programok...
2026. MÁJUS 15.
[ 22:42 ]
A topolyai TSC Arénában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a szerb belügyminisztérium Rendőrképző Központja és a Magyar Nemzeti Tanács közös rendezvényén a rendőri pályát és a továbbtanulási lehetőségeket mutatták be a fiataloknak. A program célja az volt, hogy hiteles képet adjon a...
2026. MÁJUS 15.
[ 15:44 ]
Találkozásokkal, beszélgetésekkel, gasztronómiai programokkal, innovációkkal és gazdálkodói történetekkel várja a látogatókat az Európai Unió pavilonja a május 16. és 21. között zajló újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron. Az idei mottó: Egy asztalnál. Az Európai Unió szerbiai küldöttsége arra invitálja...
2026. MÁJUS 14.
[ 15:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó