Vajdaság
Megjelentek az MNT felsőoktatási pályázatai
Betűméret:             

Megjelentek a Magyar Nemzeti Tanács hagyományos felsőoktatási pályázatai, már lehet jelentkezni - adta hírül közösségi oldalán Fremond Árpád, az MNT elnöke.

Ahogy ígértük is, nem hagyjuk magára a főiskolai és egyetemi tanulmányokat folytató fiatalokat - fogalmaz bejegyzésében. A felsőoktatási, a demonstrátori ösztöndíjpályázat és az Európa Kollégiumban való elhelyezésre szóló pályázat már elérhető a Magyar Nemzeti Tanács honlapján. Az elnök kiemelte, a megváltozott oktatási helyzethez alkalmazkodva a szokásostól hosszabb pályázati határidők állnak nyitva a jelentkezők előtt. A felsőoktatási és a demonstrátori ösztöndíjpályázat esetében a kérelmeket október 15-éig lehet benyújtani, az Európa Kollégiumban való elhelyezésre pedig október 1-jéig.

Amennyiben kérdésük van, mindenki bizalommal fordulhat a CMH információs irodák munkatársaihoz - zárta bejegyzését Fremond Árpád.

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült kedden reggel a Ruma és Ürög közötti úton, ahol két teherautó frontálisan ütközött. Az egyik jármű az ütközés után kigyulladt, vezetője a lángoló kamionban halt meg. A másik sofőrt a tűzoltók szabadították ki a súlyosan megrongálódott...
2026. JÚNIUS 30.
[ 12:36 ]
A hőhullám kedden éri el csúcspontját Szerbiában, Vajdaságban is rendkívül magas hőmérsékletekre kell számítani. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet többfelé 36 és 40 Celsius-fok között alakulhat, miközben a tartomány egyes részein a hőség mellett már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 8:14 ]
Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja búcsúlátogatáson járt ma dr. Pásztor Bálintnál, a VMSZ elnökénél. Főkonzuli megbízatása előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális Gazdaságfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjeként fontos szerepet vállalt gazdaságfejlesztési programunk...
2026. JÚNIUS 29.
[ 21:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó