Vajdaság
Pásztor Bálint: Az együttműködésben, a fejlődésben, a párbeszédben vagyunk érdekeltek
Interjú a VMSZ elnökével a magyarországi választások után és a szerbiai választások előtt 
Betűméret:             

Minden magyarországi kormánnyal arra törekedtünk, hogy a határon túli magyar közösség, a mi esetünkben a vajdasági magyar közösség intézményeinek működtetése és jogérvényesítése érdekében egy normális kapcsolat, egy párbeszéd alakuljon ki, és lévén, hogy 1996-tól mindezen magyarországi kormányok működése alatt a Vajdasági Magyar Szövetség volt a közösség megkérdőjelezhetetlen módon legitim politikai ereje, hiszen minden választáson kizárólag a Vajdasági Magyar Szövetség tudott országos parlamenti mandátumokhoz jutni, ezért a mi feladatunk volt a közösség ügyeinek az intézése. Ehhez természetesen szükség van Magyarország mindenkori kormányára is, úgyhogy ezért törekszünk jó viszonyra a jelenlegi kormánnyal is - nyilatkozta a Vajdaság Mának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Annak kapcsán, hogy az új magyar kormány átfogó, 10 évre visszamenőleges vizsgálatot indított a határon túli szervezeteknek nyújtott anyaországi támogatások törvényességének és célzott felhasználásának ellenőrzésére elmondta, hogy semmiféle ellenőrzést vagy átvilágítást nem szeretnének sem megkérdőjelezni, sem lelassítani vagy ellehetetleníteni, éppen ellenkezőleg, abban érdekeltek, hogy ez minél előbb megtörténjen, minél előbb befejeződjön és lekerüljön a vajdasági magyar intézményekről a gyanú árnyéka.

A dr. Pásztor Bálinttal készített interjút Válasz rovatunkban olvashatják.

Németh Ernő
Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja búcsúlátogatáson járt ma dr. Pásztor Bálintnál, a VMSZ elnökénél. Főkonzuli megbízatása előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális Gazdaságfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjeként fontos szerepet vállalt gazdaságfejlesztési programunk...
2026. JÚNIUS 29.
[ 21:22 ]
Csantavéren továbbra is tilos ivásra használni a vezetékes vizet, miután a rendszeres ellenőrzés során mikrobiológiai szennyeződést mutattak ki az egyik mintában. A Szabadkai Közegészségügyi Intézet szerint az új mintavétel eredménye kedden várható. Csantavéren továbbra sem iható a vezetékes víz, miután a rendszeres...
2026. JÚNIUS 29.
[ 19:10 ]
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke levélben gratulált Kollai Istvánnak, akit a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium határon túli magyarokért felelős helyettes államtitkárává neveztek ki. A VMSZ elnöke a vajdasági magyar közösség nevében is eredményes munkát kívánt, és...
2026. JÚNIUS 29.
[ 18:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó