Vajdaság
Továbbra is Šešelj óriásképe "ékesíti" Újvidék belvárosának egyik épületet
Betűméret:             

A Szerb Radikális Párt reklámbérletet kötött a Mihajlo Pupin sugárút 18b szám alatti épület (a tartományi képviselőház mögötti épület) homlokzatán, erősítette meg a 021.rs-nek Đurađ Jakšić, a párt újvidéki városi bizottságának elnöke. Korábban, február közepén újvidéki ügyvédek csoportja nyújtott be panaszt az illetékes városi felügyelőséghez, annak a - Vojislav Šešelj pártelnököt ábrázoló - hatalmas fotónak az eltávoltását követelve, amelyet a párt székházának is otthont adó újvidéki belvárosi épületre feszítettek ki.

A felügyelőség március 27-én határozatot hozott, amelyben a pártot felszólították, hogy harminc napon belül távolítsa el az öncélú reklámeszközt. A határozat szerint, ha a párt nem tesz eleget a kötelezettségnek, az eltávolítást "kényszerrel, más személy által" hajtják végre. A Szerb Radikális Pártnak 15 napja volt fellebbezni.

Mivel a bannert nem távolították el, a 021.rs szerkesztősége június 26-án megkereste az önkormányzat sajtószolgálatát afelől érdeklődve, történt-e fellebbezés, és ha igen, milyen döntés született. A város nem válaszolt az újságírók megkeresésére.

Jakšić azonban elmondta, hogy május elején hivatalosan bérbe vették a reklámhelyet, és erről a felügyelőséget is tájékoztatták. Hangsúlyozta: "Ez a banner díszíti a párt újvidéki székházát, és továbbra is díszíteni fogja."

Azt azonban nem részletezte, mi történt a korábbi határozattal, tettek-e fellebbezést, és ha nem, miért nem távolították el ideiglenesen a bannert, amíg újra bérbe nem vették a helyet.

Megnyílt Újvidéken a 93. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár, amelyen május 21-éig mintegy 1200 kiállító mutatkozik be Szerbiából és további mintegy negyven országból. Az idei rendezvény partnerországa Csehország, a látogatók pedig gépkiállítások, élelmiszeripari bemutatók és nagyszabású állattenyésztési programok...
2026. MÁJUS 15.
[ 22:42 ]
A topolyai TSC Arénában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a szerb belügyminisztérium Rendőrképző Központja és a Magyar Nemzeti Tanács közös rendezvényén a rendőri pályát és a továbbtanulási lehetőségeket mutatták be a fiataloknak. A program célja az volt, hogy hiteles képet adjon a...
2026. MÁJUS 15.
[ 15:44 ]
Találkozásokkal, beszélgetésekkel, gasztronómiai programokkal, innovációkkal és gazdálkodói történetekkel várja a látogatókat az Európai Unió pavilonja a május 16. és 21. között zajló újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron. Az idei mottó: Egy asztalnál. Az Európai Unió szerbiai küldöttsége arra invitálja...
2026. MÁJUS 14.
[ 15:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó