Vajdaság
Két tehervagon is kisiklott Szabadkán
Betűméret:             

Szabadka közelében két üres tehervagon siklott ki a sínekről csütörtökön késő délután – közölte a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalat.

Mint mondták, a kisiklott vagonoknak a vágányra történő visszahelyezését az a kétnyomtávú vasúti jármű tette lehetővé, amely emberek és speciális felszerelések szállítására szolgál a balesetek és szerencsétlenségek következményeinek elhárítására.

A közlemény szerint egy 44 üres vagonból álló szerelvény utolsó két, üres tehervagonja siklott ki.

Az eset a szabadkai teherpályaudvar és a Szabadka közötti szakaszon történt, így a vasúti forgalom működésében nem történt fennakadás.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a kétnyomtávú vasúti járműnek köszönhetően a legtöbb baleset és szerencsétlenség következményeit nagyon rövid időn belül el lehet hárítani.

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült kedden reggel a Ruma és Ürög közötti úton, ahol két teherautó frontálisan ütközött. Az egyik jármű az ütközés után kigyulladt, vezetője a lángoló kamionban halt meg. A másik sofőrt a tűzoltók szabadították ki a súlyosan megrongálódott...
2026. JÚNIUS 30.
[ 12:36 ]
A hőhullám kedden éri el csúcspontját Szerbiában, Vajdaságban is rendkívül magas hőmérsékletekre kell számítani. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet többfelé 36 és 40 Celsius-fok között alakulhat, miközben a tartomány egyes részein a hőség mellett már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 8:14 ]
Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja búcsúlátogatáson járt ma dr. Pásztor Bálintnál, a VMSZ elnökénél. Főkonzuli megbízatása előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális Gazdaságfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjeként fontos szerepet vállalt gazdaságfejlesztési programunk...
2026. JÚNIUS 29.
[ 21:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó