Vajdaság
Temerin: Két órára lezárták a város központját
Betűméret:             

Temerinben véget ért a kétórás útlezárás, amely 18 órakor kezdődött a központban, pontosabban az Újvidéki és a Petőfi Sándor utcák kereszteződésében.

A tiltakozást a Temerini Polgári Gyűlés kezdeményezte, melynek követelései között szerepelt az előrehozott parlamenti választások kiírása, valamint a település ivóvízproblémájának a megoldása – tudósított az N1 televízió.

Temerin lakossága már 22 éve nem jut megfelelő minőségű ivóvízhez. A tiltakozás egyik szervezője elmondta, hogy a csapvíz nagy mennyiségben tartalmaz arzént, és „semmilyen célra sem alkalmas”.

„A vízellátó rendszer is súlyos gondot jelent, a hetvenes években épült, teljes felújításra szorul – jelenleg rosszabb állapotban van, mint Nagybecskereken” – tette hozzá az egyik egyetemista.

Elmondása szerint az ügybe bevonták az ombudsmant is, akitől augusztus végére várnak választ a követeléseikre.

A temeriniek tiltakozását a környező településekről érkezett polgárok is támogatták, valamint az újvidéki Tour de blokada kerékpáros csoport tagjai.

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült kedden reggel a Ruma és Ürög közötti úton, ahol két teherautó frontálisan ütközött. Az egyik jármű az ütközés után kigyulladt, vezetője a lángoló kamionban halt meg. A másik sofőrt a tűzoltók szabadították ki a súlyosan megrongálódott...
2026. JÚNIUS 30.
[ 12:36 ]
A hőhullám kedden éri el csúcspontját Szerbiában, Vajdaságban is rendkívül magas hőmérsékletekre kell számítani. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet többfelé 36 és 40 Celsius-fok között alakulhat, miközben a tartomány egyes részein a hőség mellett már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 8:14 ]
Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja búcsúlátogatáson járt ma dr. Pásztor Bálintnál, a VMSZ elnökénél. Főkonzuli megbízatása előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális Gazdaságfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjeként fontos szerepet vállalt gazdaságfejlesztési programunk...
2026. JÚNIUS 29.
[ 21:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó