Vajdaság
Több száz könyvet dobott a szemétbe egy újvidéki iskola
Miroslav Antić és Desanka Maksimović dedikált kötetei is a konténerbe kerültek
Betűméret:             

Az újvidéki lakosok hívták fel a média figyelmét arra, hogy a Đura Daničić Általános Iskola udvarában egy konténer tele van könyvekkel.

Az építési hulladék tárolására szolgáló konténer tele volt könyvekkel, melyek között a lakosok olyan értékes példányokra is bukkantak, mint Desanka Maksimović és Miroslav Antić dedikált verseskötetei.

A szülők aggodalommal fordultak az N1 szerkesztőségéhez az iskola eljárása miatt. Elmondásuk szerint az iskolából senki sem közölte, hogy miért dobtak a szemétbe több száz könyvet az iskola könyvtárából.

Az N1 kérdéseket intézett az iskola vezetéséhez az üggyel kapcsolatban, hogy miért dobták ki a könyveket, kinek az utasítására és milyen szempontok alapján, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz az intézménytől.

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült kedden reggel a Ruma és Ürög közötti úton, ahol két teherautó frontálisan ütközött. Az egyik jármű az ütközés után kigyulladt, vezetője a lángoló kamionban halt meg. A másik sofőrt a tűzoltók szabadították ki a súlyosan megrongálódott...
2026. JÚNIUS 30.
[ 12:36 ]
A hőhullám kedden éri el csúcspontját Szerbiában, Vajdaságban is rendkívül magas hőmérsékletekre kell számítani. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet többfelé 36 és 40 Celsius-fok között alakulhat, miközben a tartomány egyes részein a hőség mellett már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 8:14 ]
Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja búcsúlátogatáson járt ma dr. Pásztor Bálintnál, a VMSZ elnökénél. Főkonzuli megbízatása előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális Gazdaságfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjeként fontos szerepet vállalt gazdaságfejlesztési programunk...
2026. JÚNIUS 29.
[ 21:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó