Vajdaság
Az Abu-Dzabi Fejlesztési Alap támogatásával bővítik az öntözőrendszert Kishegyesen
Betűméret:             

Kishegyesen már működik öntözőrendszer, amely valamivel több mint 5000 hektár mezőgazdasági területet fed le. A rendszer bővítésével további 2 000 hektárt terveznek öntözni, jelentette ki kedden Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter.

„Ez a rendszer jelentős lépés a mezőgazdaság ellenálló képességének erősítésében az extrém időjárási viszonyokkal szemben, különösen a legutóbbi években Szerbiát sújtó gyakori aszályokkal szemben jelent hatékony megoldást” – mondta Glamočić Kishegyesen tett látogatásakor az illetékes tárca közleménye szerint, amelyet a Beta idéz.

A miniszter szerint az öntözőrendszer a legkorszerűbb technológiát használja, beleértve a digitális vezérlés lehetőségét is, amely „különösen vonzó a fiatal gazdák számára”. Hozzátette, hogy a minisztérium célja, hogy az ilyen rendszerek szabvánnyá váljanak Szerbiában.

„Még ilyen száraz időszakban is zöldek a földek, a kukorica másodvetése sikeres volt, ami a legjobb bizonyíték arra, mennyit jelentenek ezek a rendszerek. Biztosított a termelés stabilitása, és ezáltal az itt élő polgárok biztonsága” – emelte ki a miniszter.

Elmondta, hogy a projekt Kishegyesen a Vajdaság Vizei Vízügyi Közvállalat és az Abu-Dzabi Fejlesztési Alap együttműködésében valósult meg, és a projekt teljes értéke közel 100 millió dollár, amelynek köszönhetően közel 130.000 hektár öntözésére nyílik lehetőség.

A munkálatok magukban foglalják szivattyúállomások, csatornák, tározók és elosztó hálózatok építését, rekonstrukcióját és modernizálását, amelyek alkalmazkodnak a különböző régiók igényeihez – áll a közleményben.

„Ma több projektünk van, mint amennyi forrás rendelkezésre áll, és ez jó jel, mert készen állunk új rendszerek kiépítésére, állami költségvetési és nemzetközi partnerek anyagi támogatásával. A gazdák feladata csatlakozni, az államé pedig megteremteni ehhez a feltételeket” – mondta Glamočić.

Az építésügyi minisztérium megtagadta a használatbavételi engedély kiadását az Újvidék–Szabadka vasútvonal létesítményeire. Az építésügyi minisztérium elutasította a Szerb Vasúti Infrastruktúra Rt. kérelmét a jelző- és biztosítóberendezések, valamint a távközlési felszerelések és kapcsolódó...
2025. AUGUSZTUS 11.
[ 9:22 ]
Tiltakozó polgárok, családok gyerekekkel, háborús veteránok és mások gyűltek össze Petrőcön a vajdasági szlovákok lakóhelyein tartott tiltakozások fotóiból rendezett kiállítás újranyitására. Az X közösségi oldalon közzétett bejegyzés szerint a rendőrségi útlezárás ellenére Petrőcön mégis megnyitották a...
2025. AUGUSZTUS 10.
[ 20:31 ]
Három helyi közösség tanácsa és két lakossági gyűlés képviselői közös közleményben ítélték el azokat a közelmúltban történt eseményeket, amelyek – szerintük – nyugtalanságot keltettek a városrészben. A nyilatkozatban felidézték: augusztus 9-én a lakók összefogtak, hogy eltávolítsák a 2021-es választások...
2025. AUGUSZTUS 10.
[ 17:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó