Vajdaság
Újabb tüntetés Újvidéken: „Ezek a mi utcáink, a mi városunk”
Betűméret:             

Belgrádi motorosok érkeztek Újvidékre, hogy csatlakozzanak helyi társaikhoz az újvidéki rendőrkapitányság előtti gyűlésen, így vállalva szolidaritást azzal a motorossal, akit augusztus 13-án, szerdán bántalmaztak a tüntetés során.

Az I. Péter király sugárúton lévő rendőrkapitányság épülete előtti gyűlésen elhangzott: „Darkót csak azért verték meg, mert volt bátorsága kiállni a nép mellett, de nem tudták megtörni. Ez nemcsak az ő harca – ez mindannyiunké. Az ő megtámadása minden szabad ember megtámadása.”

Hangsúlyozták, hogy a polgárok nem félnek, és addig maradnak, ameddig csak kell.

„Ezek a mi utcáink, a mi városunk” – hangzott el a tömegből, írja a 021.rs.

A tüntetésre nagy számban érkeztek motorosok, pólóikon a következő felirattal: „Én is Darko vagyok” – ezzel fejezve ki támogatásukat a megvert társuk iránt.

A tömeg ezt követően átvonult a Biztonsági-Információs Ügynökség (BIA) épülete elé, ahol követelték az illetékesektől, hogy azonosítsák és állítsák elő azokat, akik Újvidéken megverték motoros társukat, Darkót.

A polgárok útközben elhaladtak a Szerb Haladó Párt (SNS) Felszabadulás sugárúton lévő irodája előtt is, amelynek ajtajait és ablakait mára bedeszkázták, miután tegnap a dühös tömeg szétverte az irodát.

A tüntetők mintegy 40 percen át tartózkodtak a BIA épülete előtt, majd átvonultak a központba, a városháza elé.

Az újvidéki motorosok a késő délután órákban fogadták belgrádi kollégáikat a Roda áruház közelében, az autópálya leágazásánál, ahonnan együtt indultak el a rendőrkapitányság felé.

Az N1 tudósítása szerint a megvert motorost a Munkás utca és a Stražilovói utca kereszteződésében támadták meg tegnap, majd azonnal a sürgősségi központba szállították.

A gyülekező meghívójában hangsúlyozták: ez nem egy motoros felvonulás vagy baráti túra, hanem az igazságért való küzdelem.

Újvidéken immár negyedik este szerveznek tüntetéseket. Kedden este incidensek történtek, miután Verbászon és Palánkán összecsapások voltak a haladók szimpatizánsai és a tüntetéseket támogató polgárok között.

Újvidéken tegnap hat személyt tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a szerdai tüntetés során megtámadták a Kobrák nevet viselő különleges egység tagjait. A letartóztatottakat emberölési kísérlettel vádolják – nyilatkozta a Danasnak Marko Klipa ügyvéd, aki az egyik gyanúsított védője. Pénteken még...
2025. AUGUSZTUS 16.
[ 15:28 ]
Közlekedési baleset történt a Nagybecskerek közelében lévő Perlasznál (Perlez), amely során egy személy életét vesztette, négyen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. A balesetben két személyautó ütközött, amelyek ezt követően kigyulladtak. A nagybecskereki rendőrség az RTS-nek megerősítette, hogy az éjszaka...
2025. AUGUSZTUS 16.
[ 11:33 ]
Több kormánypárti médium nyilvánosságra hozott egy videófelvételt, amelyen fiatal férfiak láthatók, akik térdelnek, a kezük bilincsben, a homlokuk pedig a falnak nyomva, miközben minden egyes letartóztatott mögött egy rendőr áll. A felvétel alapján több mint tíz tüntetőt tartóztattak le. Emlékeztetőül:...
2025. AUGUSZTUS 15.
[ 16:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó