Vajdaság
Kavilló csapata negyedszer is megnyerte a Vajdasági Parasztolimpiát
Betűméret:             

Kavilló csapata idén már negyedszer diadalmaskodott a Vajdasági Parasztolimpián. Ezúttal 10 férfi és 2 női csapat mérte össze tudását és ügyességét a topolyai vásártéren. A nők között első lett az adai csapat, megelőzve a szajániakat. A férfiak mezőnyében Kavilló megvédte tavalyi bajnoki címét, második lett Zentagunaras, a harmadik helyen végzett az AgroTECH csapata.

Topolyán már hagyománnyá vált, hogy a kenyérszentelő napján parasztolimpiát is szerveznek. Ft. Szakály József plébános szentelte meg az új kenyeret a Sarlós-Boldogasszony nagytemplomban, amit Szatmári Adrián polgármester szegett meg. Délután, az olimpiai versenyszámok között szerepelt ezúttal is a szalmabála-dobálás, a kukoricamorzsolás, a gumicsizma-hajítás és az okosparaszt-teszt is. Idén 10 férfi és 2 női csapat nevezett. A vajdaságiak mellett Szentesről is érkezett egy férficsapat. A főnyeremény egy wellness hétvége volt az egész csapat számára, amit a Sat-Trakt biztosított. Kavilló, ez az alig több mint 100 lakosú kis település negyedszer is bajnokcsapattal büszkélkedhet.

A 14. Vajdasági Parasztolimpián is kiváló volt a hangulat. Kirakodóvásár is volt, a főzőversenyt ezúttal is marhapörkölt kategóriában hirdették meg. A fődíj egy malac volt, amit Szilágyi Róbert ajánlott fel, és egy gunarasi csapat vihetett haza. A topolyai vásártéren játékos vetélkedők, családi programok és koncertek várták a látogatókat. Este Dér Henrietta fellépése zárta a napot.

Közlekedési baleset történt a Nagybecskerek közelében lévő Perlasznál (Perlez), amely során egy személy életét vesztette, négyen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. A balesetben két személyautó ütközött, amelyek ezt követően kigyulladtak. A nagybecskereki rendőrség az RTS-nek megerősítette, hogy az éjszaka...
2025. AUGUSZTUS 16.
[ 11:33 ]
Belgrádi motorosok érkeztek Újvidékre, hogy csatlakozzanak helyi társaikhoz az újvidéki rendőrkapitányság előtti gyűlésen, így vállalva szolidaritást azzal a motorossal, akit augusztus 13-án, szerdán bántalmaztak a tüntetés során. Az I. Péter király sugárúton lévő rendőrkapitányság épülete előtti gyűlésen...
2025. AUGUSZTUS 15.
[ 21:50 ]
Több kormánypárti médium nyilvánosságra hozott egy videófelvételt, amelyen fiatal férfiak láthatók, akik térdelnek, a kezük bilincsben, a homlokuk pedig a falnak nyomva, miközben minden egyes letartóztatott mögött egy rendőr áll. A felvétel alapján több mint tíz tüntetőt tartóztattak le. Emlékeztetőül:...
2025. AUGUSZTUS 15.
[ 16:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó