Vajdaság
A VMSZ központi ünnepsége Palicson: Szent István példája ma is iránytű
Betűméret:             

Ma huszonkilencedik alkalommal tartották meg Palicson a Vajdasági Magyar Szövetség központi Szent István-napi ünnepségét. Az eseményen ünnepi beszédet mondott Lázár János, Magyarország építési és közlekedésügyi minisztere, valamint dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Lázár János beszédében kiemelte, hogy a Szent István-i örökségnek köszönhetően a magyar közösség ezer év után is meg tudott maradni, és a nyelvét, kultúráját megőrizve él a Kárpát-medencében.

„Ezer év után, vérrel és veszteségekkel, de mégis élő közösségként vagyunk jelen a Kárpát-medencében” – fogalmazott. A miniszter méltatta a Pásztor család munkáját, külön kiemelve dr. Pásztor Bálint szerepvállalását, aki méltó utódja édesapjának, Pásztor Istvánnak, és akinek munkáját „felülről is elégedetten figyelheti” az egykori pártelnök.

Beszédében Lázár János Brüsszel önkényességét bírálta, szerinte Magyarország ma politikai zsarolás áldozata, amiért nem enged a szuverenitását érintő ügyekben: nemet mond a háborúra, a migrációra és a genderideológiára.

„A magyarok következetesen nemet mondanak ezekre, mert ezek a kérdések nemcsak a következő nemzedékek jövőjét, hanem a nemzeti létünk alapjait érintik” – fogalmazott.

Kritikus hangnemben szólt Ukrajna uniós csatlakozásának gyorsított eljárásáról is, amelyet igazságtalannak nevezett a szerb és a délvidéki magyar közösség szempontjából.

„Most Szerbia jön, most a szerbek és a délvidéki magyarok következnek. A Belgrád–Budapest Expressz már nem áll meg Brüsszel kedvéért” – hangsúlyozta.

A miniszter beszédében kitért a kárpátaljai magyar közösséget ért jogsértésekre és megemlékezett Sebestyén József tragédiájáról is, igazságot követelve számára.

„Nem felejthetjük el a jogsértéseket, az elhallgatott tragédiákat. Igazságot Sebestyén Józsefnek!” – mondta.

Lázár János hangsúlyozta, hogy Magyarország és Szerbia kapcsolatai történelmi fordulóponthoz érkeztek: a korábbi ellenségesség helyét valódi szövetség és barátság vette át. Ennek kézzelfogható bizonyítékai közé sorolta a Szeged–Szabadka vasútvonal újraindítását és a Belgrád–Budapest gyorsvasút megvalósítását, melyek szerinte nemcsak gazdasági, hanem közösségi szinten is összekötik a két országot.

„Légy erős, légy törhetetlen” – kezdte ünnepi beszédét dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, amely egyben az idei ünnepség mottója is volt. Mint mondta, Jókai Mór ezen mondata összefoglalja mindazt, amit vajdasági magyarként az elmúlt három évtized során átéltünk, elértünk, és amire büszkék lehetünk. Visszatekintve elmondta, hogy 1996-ban rendezték meg az első palicsi Szent István-napi ünnepséget, egy olyan időszakban, amikor még komoly elszántság kellett ahhoz, hogy valaki nyilvánosan megélje a magyarságát.

„Büszkeséggel és dacos önérzettel álltunk ki, nemcsak Palicson, hanem Vajdaság-szerte” – emelte ki.

A VMSZ elnöke szerint az azóta eltelt időszakban a közösség megerősödött, létrehozta saját intézményrendszerét, és olyan politikai képviseletet épített ki, amely valódi befolyással bír minden döntéshozatali szinten. Az egyik legfrissebb eredményként említette a szerbiai tankönyvtörvény módosítását.

„Még a parlamenti szakasz előtt sikerült elérnünk, hogy a tankönyveinkről továbbra is mi, magyarok dönthessünk, és azok egyenrangúak legyenek a szerb tankönyvekkel” – hangsúlyozta. Hozzátette: ez is azt bizonyítja, hogy a közösség nem kér engedélyt a létezésre, hanem él a saját felhatalmazásával.

Pásztor Bálint beszédében hangsúlyozta, hogy számukra a nemzeti szuverenitás nem elvont eszmény, hanem mindennapi gyakorlat, amely kisebbségi létben is lehetővé teszi az önálló döntéshozatalt. Felidézte Csubela Ferenc egykori kérdését: „Mikor leszünk végre önmagunk urai?” – és rámutatott, hogy a válasz azóta megszületett a tettek szintjén. Mint fogalmazott: „Szent István példája ma is iránytű: csak az a közösség marad meg, amely világosan és határozottan áll ki saját érdekei és értékei mellett.”

Hozzátette, a vajdasági magyar közösség ezt az utat járja, intézményeivel, önkormányzataival, szakmai megalapozottságával és politikai határozottságával.

Beszédében kitért a közelmúlt tragikus eseményeire is. Felidézte a 2024. november 1-jén történt újvidéki vasútállomási tragédiát, amelyben 16 ember vesztette életét. Kiemelte, hogy míg kezdetben a tiltakozók a felelősök megtalálását követelték, később a mozgalom politikai célokat kezdett szolgálni.

„Rövidesen a helyi politikai aktivisták egy csoportja, rácsimpaszkodva ennek a szörnyű tragédiának a történetére, a saját politikai pecsenyéjüket kezdték el sütögetni, hogy ne mondjam: dinsztelgetni, kihasználva a jószándékú és jóhiszemű embereket” – fogalmazott.

„A mi közösségünk nem vett részt ebben az önpusztításban és ámokfutásban. A mi intézményeink működnek” - hangsúlyozta.

Beszéde végén néhai édesapja, Pásztor István szavait idézte: „Elsősorban magunkért, egymásért kell megküzdenünk.”

„Megmaradni, erősnek lenni és törhetetlen hittel építeni vajdasági magyar közösségünk jövőjét – ez a mi dolgunk” – zárta beszédét Pásztor Bálint.

Az ünnepi esemény kulturális programmal is kiegészült. Fellépett a Szabadkai Fúvószenekar, valamint a Dolly Plusssz zenekar. Délután kézműves kirakodóvásár nyílt a tóparti sétányon. 17 órakor a szabadkai Szent Teréz-székesegyházban ünnepi szentmisét celebrált Felföldi László pécsi megyéspüspök. Este 19:30-kor ökumenikus kenyéráldást tartottak, amelyet követően az új búzából sütött kenyeret dr. Pásztor Bálint és Lázár János közösen szegte meg.

Fehér Szilvia
Közlekedési baleset történt a Nagybecskerek közelében lévő Perlasznál (Perlez), amely során egy személy életét vesztette, négyen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. A balesetben két személyautó ütközött, amelyek ezt követően kigyulladtak. A nagybecskereki rendőrség az RTS-nek megerősítette, hogy az éjszaka...
2025. AUGUSZTUS 16.
[ 11:33 ]
Belgrádi motorosok érkeztek Újvidékre, hogy csatlakozzanak helyi társaikhoz az újvidéki rendőrkapitányság előtti gyűlésen, így vállalva szolidaritást azzal a motorossal, akit augusztus 13-án, szerdán bántalmaztak a tüntetés során. Az I. Péter király sugárúton lévő rendőrkapitányság épülete előtti gyűlésen...
2025. AUGUSZTUS 15.
[ 21:50 ]
Több kormánypárti médium nyilvánosságra hozott egy videófelvételt, amelyen fiatal férfiak láthatók, akik térdelnek, a kezük bilincsben, a homlokuk pedig a falnak nyomva, miközben minden egyes letartóztatott mögött egy rendőr áll. A felvétel alapján több mint tíz tüntetőt tartóztattak le. Emlékeztetőül:...
2025. AUGUSZTUS 15.
[ 16:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó