Vajdaság
Elfogadták a vajdasági költségvetés módosítását, az ellenzék a tartományi kormány lemondását követeli
Betűméret:             

Elfogadta a vajdasági képviselőház csütörtökön a tartomány 2026-os költségvetésének módosítását, amellyel 59,69 milliárd dinárra növelték a rendelkezésre álló összeget. Az ülésen azonban a pénzügyi kérdések mellett Predrag Vuletić tartományi titkár őrizetbe vétele és a tartományi hatalom legitimitása is heves vitát váltott ki. Az ellenzék a tartományi kormány lemondását és előrehozott választások kiírását követelte.

A költségvetés módosítását több mint háromórás vita után 72 képviselő támogatta, öten ellene szavaztak, tartózkodó nem volt. A 120 tagú képviselőházból 12-en nem szavaztak, 31-en pedig nem voltak jelen a szavazáskor.

A módosítással 625,13 millió dinárral, valamivel több mint egy százalékkal növelték a tartományi költségvetést.

Aleksandra Radak tartományi pénzügyi titkár szerint a változtatásra elsősorban a rendelkezésre álló források hatékonyabb elosztása, a többletbevételek és az előző évekből áthozott pénzeszközök felhasználása miatt volt szükség.

Hangsúlyozta, hogy Vajdaság pénzügyi helyzete stabil, a költségvetés fizetőképessége nincs veszélyben, az államadósság pedig a költségvetési bevételek mindössze négy százalékát teszi ki.

A módosítással ugyanakkor 733 millió dinárral, 4,39 milliárd dinárra növelték a tervezett költségvetési hiányt. Radak közlése szerint ezt teljes egészében az előző évekből megmaradt, fel nem használt forrásokból fedezik.

Vuletić őrizetbe vétele miatt követelik a kormány lemondását

Az ülésen a költségvetési kérdések helyett többször is Predrag Vuletić szociálpolitikai, demográfiai és nemek közötti egyenjogúságért felelős tartományi titkár csütörtöki őrizetbe vétele került a figyelem középpontjába.

Vuletićet és a titkárság egyik pályázati bizottságának elnökét hivatali visszaélés gyanújával vették őrizetbe. Az ügyészség szerint a 2021 és 2024 közötti időszakban több mint 130,9 millió dinárnyi lakhatási támogatást ítélhettek oda olyan személyeknek, akik nem feleltek meg a pályázati feltételeknek.

Milan Vasiljević, a Szabadság és Igazságosság Pártjának képviselője a tartományi kormány lemondását és előrehozott tartományi választások megtartását követelte.

A képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy a parlament a költségvetési tételekről tárgyal, miközben a kormány egyik tagját több mint 130 millió dináros visszaélés gyanújával őrizetbe vették.

Nemanja Šarčević, a Szerbiai Népi Mozgalom–Ökológiai Felkelés képviselőcsoport tagja a költségvetés módosításáról szóló javaslat visszavonását sürgette.

Dejan Kulja, a Zöld–Baloldali Front, a Szabad Polgárok Mozgalma és a SRCE közös képviselőcsoportjának tagja pedig azt állította, hogy a módosítás nem valódi gazdasági terv, hanem a pénzeszközök átcsoportosítására szolgál.

Gojković: A tartományi hatalom törvényes és legitim

Az ellenzéki képviselők a közelmúltbeli országos parlamenti választások eredményére hivatkozva a tartományi vezetés politikai legitimitását is megkérdőjelezték.

Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke visszautasította ezeket az állításokat. Hangsúlyozta, hogy a tartományi intézmények törvényesen működnek, és az országos, illetve tartományi szinten eltérő politikai többség önmagában nem akadályozza a munkájukat.

Juhász Bálint, a vajdasági képviselőház elnöke emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi tartományi hatalom a 2023-as választások eredménye alapján alakult meg.

A parlament elnöke az ülés során több alkalommal félbeszakította azokat az ellenzéki felszólalásokat, amelyek az országos választások eredményével foglalkoztak. Egyes képviselőktől a szót is megvonták.

A költségvetés végrehajtásáról szóló jelentést is elfogadták

A mintegy hatórás ülésen a képviselők elfogadták a költségvetés idei első kilenc hónapjának végrehajtásáról szóló jelentést is.

A beszámoló szerint január és szeptember között a bevételek a tervezett ütemben folytak be, a tartományi költségvetés pedig 3,96 milliárd dináros többlettel zárta ezt az időszakot.

A képviselőház emellett módosította az erdő- és vízgazdálkodási alapok, valamint a mezőgazdasági földterületek védelmét és a vidékfejlesztést szolgáló programok finanszírozását is.

Az ülésen a Vajdaság Erdői és a Vajdaság Vizei közvállalatok 2025-ös működéséről szóló beszámolók, valamint az Újvidéki Egyetem egyes kari tanácstagjainak megválasztása is napirenden szerepelt.

Új, mintegy 1,4 kilométer hosszú vasúti pálya építésére és a gombosi vasútállomás felújítására írt ki pályázatot az építésügyi, közlekedési és infrastrukturális minisztérium. A beruházás lehetővé tenné, hogy az Újvidék és Szabadka irányából érkező vonatok Gombos állomásának érintése és irányváltás...
2026. NOVEMBER 4.
[ 19:02 ]
A nemzeti tanácsi választások után, győzelmünk esetén, az első feladat az MNT hatáskörébe tartozó mind a négy területre vonatkozóan egy állapotfölmérés lenne. Borzasztóan fontos, hogy fölmérjük azt, hogy hol tartunk. Hol tart az oktatás, hol tart a kultúra, hogyan állunk a sajtóval, nyelvhasználattal? A fölmérés...
2026. NOVEMBER 4.
[ 13:06 ]
Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó