Vajdaság
Nem csillapodnak a kedélyek az újvidéki Bölcsészettudományi Kar épületénél
Betűméret:             

Csütörtök este ismét diákok és polgárok gyűltek össze az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara előtt, ahol a rendőrség kordonnal zárta le az intézmény bejáratát. A tiltakozók a rendőri egységek azonnali kivonását és a kar autonómiájának tiszteletben tartását követelik. Több akadémiai hálózat és kezdeményezés országos szinten nyílt levélben szólította fel Milivoj Alanović dékánt, hogy vessen véget a rendőri beavatkozásnak.

A kar diákjai közleményükben hangsúlyozták: az egyetem nem a dékán vagy a politikai pártok tulajdona, hanem közintézmény, amelynek minden polgár érdekeit kell szolgálnia. Véleményük szerint a rendőri jelenlét nem a biztonságot növeli, hanem közvetlenül veszélyezteti az ott tartózkodókat.

A helyszínen mintegy tíz rendőrségi jármű állomásozik. Délelőtt több oktató sem tudott bejutni az épületbe, mivel – állításuk szerint – a vezetéshez lojális körön kívül másnak nem engedtek belépést. Alanović dékán közben azt nyilatkozta, hogy végig az épületben tartózkodott, de a történtek idején aludt.

Az elmúlt napokban folyamatosak a megmozdulások: kedden és szerdán is tüntetések zajlottak a kar előtt, és összecsapások is történtek a rendőrség és a demonstrálók között.

A tartományi kormány 42 millió dinárt különített el a szabadkai Bunyevác Ház felújításának folytatására, amely a bunyevác nemzeti kisebbség nemzeti tanácsának székhelye. A tartományi kormány 2023-ban Szabadka városával együttműködve támogatta az épület megvásárlását, így a bunyevác nemzeti tanács két...
2026. JÚLIUS 1.
[ 15:32 ]
Minden magyarországi kormánnyal arra törekedtünk, hogy a határon túli magyar közösség, a mi esetünkben a vajdasági magyar közösség intézményeinek működtetése és jogérvényesítése érdekében egy normális kapcsolat, egy párbeszéd alakuljon ki, és lévén, hogy 1996-tól mindezen magyarországi kormányok működése alatt...
2026. JÚNIUS 30.
[ 17:42 ]
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült kedden reggel a Ruma és Ürög közötti úton, ahol két teherautó frontálisan ütközött. Az egyik jármű az ütközés után kigyulladt, vezetője a lángoló kamionban halt meg. A másik sofőrt a tűzoltók szabadították ki a súlyosan megrongálódott...
2026. JÚNIUS 30.
[ 12:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó