Vajdaság
Dr. Pásztor Bálint: Sikerült megmentenünk a kis létszámú osztályokat
Betűméret:             

A VMSZ elnöke szerint a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség munkájának köszönhető, hogy sikerült megmenteni a kis létszámú magyar osztályokat, s annak, hogy folyamatos kapcsolatban vannak a szülőkkel, a családokkal és segítik őket.

Minden Vajdaságban élő magyar gyerekért küzdenek, hogy helyben, a szülőfalujában magyar nyelven tanulhasson – erről beszélt a Szabadkai Magyar Rádióban dr. Pásztor Bálint. A VMSZ elnöke hangsúlyozta, szakpolitikusaiknak sikerült megmenteniük a kis létszámú osztályokat, még az olyanokat is, amelyekbe egy magyar diák jár.

A politikus a Belgrád--Budapest-gyorsvasúttal kapcsolatban úgy fogalmazott, a térség turisztikai felvirágzását várja tőle.

Ahhoz képest, ami az elmúlt 10 hónapban Szerbiában történt, nincs kevesebb magyar elsős az általános iskolákban – mondta dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió műsorában. 1279 magyar kisdiák ült be először az iskolapadba, körülbelül annyi, mint az előző években. A VMSZ elnöke szerint ez a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség munkájának köszönhető, annak, hogy folyamatos kapcsolatban vannak a szülőkkel, a családokkal és segítik őket. Megmentették a kis létszámú osztályokat is. Nemcsak azokat, amelyekbe 5 diák jár, hanem azokat is, amelyekbe csak 1-2 tanuló.

„Lehet erre azt mondani, hogy ez pedagógiai szempontból meg gazdasági szempontból nem helyes döntés, de erre azt mondom, hogy minden családért, minden magyar gyermekért küzdünk, és hogyha ez a feltétele annak, hogy ez a kisdiák magyar nyelven végezze el a tanulmányait, és ne írassák be szerb osztályba azért, mert nem szeretnék, hogy a gyerek 7 éves korában utazzon egy másik iskolába, akkor nekünk az a feladatunk, hogy biztosítsuk az osztály megnyitását. Ehhez kellenek partnerek, és ezért fontos a kormányzati szerepvállalás.”

A Belgrád és Budapest közötti gyorsvasút, amelyet teljes hosszában jövő év elején adhatnak át, jelentősen át fogja alakítani térségünk lehetőségrendszerét

– magyarázta dr. Pásztor Bálint. Úgy véli, valami hasonló történik majd, mint amikor a 19. század második felében először indult el a vonat: a térség felvirágzik.

„Gondoljunk csak abba bele, hogy mit jelent ez a turizmusnak, hogy 70 perc alatt Belgrádból ide lehet érni Szabadkára, és ugyanúgy vissza lehet jutni, vagy Újvidékről ennek az időtartamnak a fele alatt vagy a fele alatt se, és ugyanúgy néhány hónap múlva majd Budapestről ugyanez a helyzet fog fönnállni. Úgyhogy én nagyon várom, és nagyon örülök annak, hogy több évtizedes munkának köszönhetően ez a projekt végre befejeződhet és elindulhat.”

A közeljövőben lesz elég tennivaló. A VMSZ elnöke elmondta, szeptember 15-től a hónap végéig a párt újra taggyűléssorozatot tart, a harmadikat az idén. Ennek során beszélgetni akarnak az emberekkel a problémáikról, illetve tájékoztatni őket a VMSZ munkájáról.

A második vajdasági gazdaságfejlesztési stratégia is készülőben van. Kidolgozói, a 88 szakember szeptember végéig újra összeül, majd amikor kidolgozzák a tervet, Vajdaság-szerte közvitát szerveznek.

Új képviselőcsoport alakult a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőházában Szerbia Központ (SRCE), Zöld-Baloldali Front (ZLF) – Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) néven. Svetlana Kozić, a PSG tartományi képviselője is az új frakció tagja lett – közölte a Szabad Polgárok Mozgalma. A PSG közleménye szerint Kozić...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 16:00 ]
Az év végéig nemzeti tanácsi választásokat tartanak Szerbiában – közölte közösségi oldalán a Magyar Nemzeti Tanács. A testület arra ösztönzi a vajdasági magyar közösség tagjait, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon. A szavazáson való részvétel feltétele, hogy a választópolgár szerepeljen...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 14:45 ]
Teljesen felújították és pénteken átadták a palicsi szecessziós Emlékkutat, amely Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült 1912-ben. A felújítás során helyreállították a sérült kő- és bronzelemeket, korszerűsítették a vízvezetékrendszert, valamint visszahelyezték a korabeli feliratokat. Az Emlékkút...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 19:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó