Vajdaság
Újvidék geopolitikai viták kereszttüzében készül a novemberi megemlékezésre
Betűméret:             

Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat a hét elején olyan közleményt adott ki, amely szerint a Szerbiában zajló tiltakozások hátterében az Európai Unió áll. A szolgálat állítása szerint az unió célja, hogy Brüsszelnek engedelmes vezetést juttasson hatalomra, és ehhez a fiatalokat eszközként használja fel. Példaként a november elsejére tervezett újvidéki megemlékezést említik, amelyet szerintük a „szerb Majdan” végső állomásának szánnak.

A diákok egészen másként látják a helyzetet. Az újvidéki Természettudományi Kar egyik hallgatója a Nova.rs portálnak nyilatkozva arról beszélt, hogy a közelgő esemény célja kizárólag az újvidéki tragédia áldozatai előtti tisztelgés. Október folyamán hozzák majd nyilvánosságra a részleteket, de már most tudni lehet, hogy az ország minden tájáról érkeznek résztvevők, és minden eddiginél nagyobb tömeget várnak. Hangsúlyozta, hogy nem terveznek semmilyen provokációt vagy erőszakot, és a megemlékezés méltóságteljes, békés esemény lesz.

Más hallgatók is megerősítették, hogy az orosz hírszerzés állításai minden alapot nélkülöznek. Egy politikatudomány szakos diák szerint a rendezvény inkább gyász és csendes főhajtás lesz, mintsem politikai eszköz, és egyetlen korábbi komemoráció sem járt zavargásokkal. Ugyanakkor többen aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy provokátorok próbálhatnak zavart kelteni, különösen, mert Újvidéken a korábbi demonstrációknál is erős rendőri fellépés volt tapasztalható. Bíznak azonban abban, hogy a résztvevők fegyelmezettsége és a nagy létszám elegendő lesz bármiféle erőszak megakadályozására.

Aleksandar Vučić államfő ezzel szemben arra emlékeztetett, hogy szerinte a diákmozgalmak által szervezett megemlékezések eddig mindig erőszakba torkolltak.

Az Európai Bizottság rövid közleményben utasította vissza az orosz vádakat, amelyek szerintük újabb kísérletet jelentenek a dezinformáció terjesztésére, valamint a Szerbia és az EU közötti kapcsolatok gyengítésére.

A november elsejei újvidéki megemlékezés így egyszerre válik a gyász, a főhajtás és a politikai feszültségek színterévé. Miközben a diákok békés tiszteletadásra készülnek, a nemzetközi erőtérben a rendezvény már most a geopolitikai játszmák áldozata.

Új képviselőcsoport alakult a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőházában Szerbia Központ (SRCE), Zöld-Baloldali Front (ZLF) – Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) néven. Svetlana Kozić, a PSG tartományi képviselője is az új frakció tagja lett – közölte a Szabad Polgárok Mozgalma. A PSG közleménye szerint Kozić...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 16:00 ]
Az év végéig nemzeti tanácsi választásokat tartanak Szerbiában – közölte közösségi oldalán a Magyar Nemzeti Tanács. A testület arra ösztönzi a vajdasági magyar közösség tagjait, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon. A szavazáson való részvétel feltétele, hogy a választópolgár szerepeljen...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 14:45 ]
Teljesen felújították és pénteken átadták a palicsi szecessziós Emlékkutat, amely Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült 1912-ben. A felújítás során helyreállították a sérült kő- és bronzelemeket, korszerűsítették a vízvezetékrendszert, valamint visszahelyezték a korabeli feliratokat. Az Emlékkút...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 19:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó