Vajdaság
Újvidék: Munkahelyi balesetben vesztett életét a Čistoća egyik dolgozója
Betűméret:             

Munkahelyi balesetben a Čistoća újvidéki köztisztasági vállalat egyik munkása a vállalat szentendrei úti telephelyén.

A közlemény szerint a dolgozó a vállalat műhelyében végzett lakatos-hegesztői munkálatok során sérült meg súlyosan. A baleset péntek reggel, 8 óra 30 perc körül történt. A 45 éves D. J. olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a Vajdasági Klinikai Központban belehalt a sebesüléseibe, írja a 021.rs.

A vállalat tájékoztatása szerint a sérülés akkor keletkezett, amikor a dolgozó egy szemétszállító teherautón végzett hegesztést. A jármű hátsó ajtaja ismeretlen okból leszakadt, és a férfira esett. A mentők a helyszínről a kórházba szállították, ahol súlyos mellkasi és vállsérüléseket diagnosztizáltak. Azonnal megműtötték, de az orvosok erőfeszítései ellenére belehalt a sérüléseibe.

A Čistoća közölte, hogy a javítási munkálatokat az előírt eljárásoknak megfelelően végezték, a teherautó motorja le volt állítva, az ajtó biztosítva volt, és a jármű márciusban esett át a kötelező műszaki vizsgálaton, amely igazolta a megfelelő állapotát.

Az esetről értesítették a munkaügyi felügyeletet és a rendőrséget, amely helyszíni vizsgálatot végzett. Az illetékes ügyészséget szintén tájékoztatták, a vizsgálat pedig megállapítja majd a baleset pontos körülményeit.

Hivatalosan is kihirdette a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) a Magyar Összefogás választási listáját a Magyar Nemzeti Tanács november 8-ai választására. A 35 jelöltet felvonultató lista az első helyen szerepel majd a szavazólapon. A RIK ülésén jelen lévő mind a 15 bizottsági tag támogatta a lista...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 19:28 ]
Hétfőn folytatódik az újvidéki Alapfokú Bíróságon az a per, amelyet az Újvidéki Egyetem 58 oktatója indított a szerbiai Belügyminisztérium ellen. A felperesek szerint a rendőrség tavalyi jelenléte az egyetemi kampuszon sértette az akadémiai közösség tagjainak jogait és az egyetem autonómiáját. A Szabad Egyetem...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 16:42 ]
Az átlagosnál melegebb és csapadékosabb ősz várható Vajdaságban a szezonális időjárási modellek legfrissebb eredményei alapján. Októberben ugyanakkor már megjelenhetnek az első fagyok is, a síkvidéki területeken legfeljebb három olyan napra számítanak, amikor a hajnali minimum-hőmérséklet nulla Celsius-fok alá...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 10:50 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó