Vajdaság
A vasútállomások többsége még nem kapott használatbavételi engedélyt
Betűméret:             

A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra október 3-án hivatalos dokumentumban állapította meg, hogy hat vasútállomás épületének nincs érvényes használatbavételi engedélye – írja a Radar.

A dokumentum aznap látott napvilágot, amikor Aleksandar Vučić elnök ünnepélyesen megnyitotta a Belgrád–Szabadka vasútvonalat, amelyen több, még nem engedélyezett létesítmény is található.

A dokumentum szerint Újvidék, Szabadka, Kiszács, Topolya, Nagyfény és Naumovićevo állomásai érintettek. A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra forgalmi osztályának jelentése rögzíti, hogy ezen állomások esetében a belépés szigorúan tilos.

A tiltás mindaddig érvényben marad, amíg nem fejeződnek be a szabadkai állomás aluljárójának munkálatai – áll a dokumentumban. Addig a személyszállító vonatok csak az első vágányt és annak bal oldali peronját használhatják, ahogyan azt a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra 2025. július 25-én kiadott 249-es számú távirata is rögzíti.

A jelentés továbbá megállapítja, hogy a péterváradi (ideiglenes) állomás csak addig használható, amíg az újvidéki vasútállomás nem kapja meg a hivatalos használatbavételi engedélyt. A jelenlegi feltételek szerint a vonatok Újvidéken megállás nélkül haladnak át.

A Radar portál megjegyzi: az időzítés különösen figyelemre méltó, hiszen a dokumentum elfogadása napján Vučić az állomások előtt fényképezkedve nyitotta meg a Szabadkáig tartó vasútvonalat – annak a projektnek az eredményeként, amelyben a korrupciós gyanú miatt korábban vizsgálat alá vont Goran Vesić és Tomislav Momirović is részt vett.

Vajdaságban ma változóan felhős időre lehet számítani, a délelőtti órákban hosszabb napos időszakokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 26 fokot. A következő napokban is folytatódik a meleg időjárás. A hétvégén többnyire napos idő várható, a hőmérséklet pedig 13 és 27 fok között alakul. Hétfőn...
2026. MÁJUS 22.
[ 7:55 ]
Patkányok jelentek meg az újvidéki Fertőző Betegségek Klinikáján, emiatt pedig lezárták az intézmény két épülete közül az egyiket az Újvidéki Klinikai Központ keretében. Az alkalmazottak szerint azután döntöttek az épület lezárásáról, hogy egy konyhai dolgozót megharapott egy patkány – írja a Danas. A...
2026. MÁJUS 21.
[ 20:04 ]
A Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság ideiglenes építési engedélyt adott ki a Szerbiai Korridorok kérelmére a Vajdaság Mosolya gyorsforgalmi út építését megelőző előkészítő munkálatok elvégzésére – közölte a CEOP portál. A gyorsforgalmi út a...
2026. MÁJUS 21.
[ 15:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó