Vajdaság
Vajdaságban tett látogatást Zsigmond Barna Pál
Betűméret:             

Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese pénteken Vajdaságba látogatott. Előbb Szabadkán a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács vezetőivel tárgyalt, majd a délutáni órákban Kishegyesen a helyi fejlesztéseket tekintette meg.

A kishegyesi látogatás egy lakossági fórummal zárult, melynek keretében a jövő tavaszi magyarországi voksolás és a választói regisztráció jelentőségéről beszéltek.

Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke köszöntötte a lakossági fórumon a vendégeket, és a faluban megvalósított beruházásokról is beszélt, melyek anyaországi támogatásból valósulhattak meg.

Zsigmond Barna Pál komoly diplomáciai sikernek nevezte, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin Budapesten tárgyal majd a békéről. Magyarország a háborús konfliktus kitörésétől kezdve a béke fontosságát hangsúlyozta. A tavasszal esedékes magyarországi országgyűlési választás kapcsán az erdélyi származású anyaországi politikus kiemelte, hogy az elmúlt tizenöt év nemzetpolitikája egyértelműen megmutatta, mekkora erőt képvisel a magyar nemzet határokon átívelő összetartozása. Arra kérte a vajdasági magyarokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a választáson. Emlékeztetett rá, hogy voltak olyan politikai erők Magyarországon, melyek elutasították a nemzetegyesítés politikáját. Kiemelte, hogy az aktuális kormány támogatáspolitikája az élet minden területére kiterjedt. Hangsúlyozta: a cél továbbra is az, hogy a lehetőségekhez mérten elősegítsék a vajdasági magyarság megmaradását és megerősödését.

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke elmondta, Vajdaságban a pártja, Magyarországon a FIDESZ képviselői azok, akik elmennek az emberek közé, meghallgatják azok véleményét. Itt a Vajdaságban 71 regisztrációs ponton 21 önkormányzat területén segítik az itteni magyarokat abban, hogy részt vehessenek az anyaországi választásokon. Az pedig, hogy Zsigmond Barna Pál is itt van, abban segít bennünket, hogy első kézből tájékozódjunk bizonyos fejleményekről.

Zsigmond Barna Pál vendéglátóival ellátogatott a helyi iskolába, valamint megtekintette az anyaországi támogatásból felújított magyar művelődési és civil központot is.

Megnyílt Újvidéken a 93. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár, amelyen május 21-éig mintegy 1200 kiállító mutatkozik be Szerbiából és további mintegy negyven országból. Az idei rendezvény partnerországa Csehország, a látogatók pedig gépkiállítások, élelmiszeripari bemutatók és nagyszabású állattenyésztési programok...
2026. MÁJUS 15.
[ 22:42 ]
A topolyai TSC Arénában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a szerb belügyminisztérium Rendőrképző Központja és a Magyar Nemzeti Tanács közös rendezvényén a rendőri pályát és a továbbtanulási lehetőségeket mutatták be a fiataloknak. A program célja az volt, hogy hiteles képet adjon a...
2026. MÁJUS 15.
[ 15:44 ]
Találkozásokkal, beszélgetésekkel, gasztronómiai programokkal, innovációkkal és gazdálkodói történetekkel várja a látogatókat az Európai Unió pavilonja a május 16. és 21. között zajló újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron. Az idei mottó: Egy asztalnál. Az Európai Unió szerbiai küldöttsége arra invitálja...
2026. MÁJUS 14.
[ 15:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó