Vajdaság
A Belgrádi Felsőbíróság megerősítette a vádemelést az újvidéki tragédia ügyében
Betűméret:             

A Belgrádi Felsőbíróság döntése alapján újra megerősítették azt a vádat, amelyet a belgrádi Felső Ügyészség korrupcióellenes különleges osztálya emelt a Szerb Vasúti Infrastruktúra menedzsere, valamint az újvidéki vasútállomás műszaki vizsgáló bizottságának két tagja ellen.

A Tanjug értesülései szerint a bíróság tegnap, a Fellebbviteli Bíróság utasítására, elsőfokú határozatként hagyta jóvá a vádemelést.

A vádirat S.K.-t, a belgrádi székhelyű Infrastruktura Železnica Srbije Rt. beruházási menedzserét, az M.S. vezette bizottság elnökét, valamint a bizottság tagját, B.K.-t terheli, mégpedig több korrupciós elemet tartalmazó bűncselekmény elkövetésével, amelyek közvetlen összefüggésbe hozhatók az újvidéki állomás előtetőjének 2024. november 1-jén bekövetkezett leszakadásával. A tragédiában 16 ember vesztette életét, egy személy pedig súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett.

A vádirat szerint a három vádlott mulasztásai közvetlen okozati kapcsolatban állnak a tragédiával, mivel ha a menedzser és a bizottság tagjai kötelességtudóan elvégezték volna az rendkívüli vizsgálatokat és ellenőrzéseket, a próbaidőszak során észrevehették volna a tetőn jelentkező repedéseket és fokozódó elhajlásokat a tragédia előtti napokban.

S.K.-t hivatali visszaélés és a közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény vádjával terhelik.
M.S. és B.K. ellen a vádat hanyag hivatalviselkedés és a közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény miatt emelték.

A Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság ideiglenes építési engedélyt adott ki a Szerbiai Korridorok kérelmére a Vajdaság Mosolya gyorsforgalmi út építését megelőző előkészítő munkálatok elvégzésére – közölte a CEOP portál. A gyorsforgalmi út a...
2026. MÁJUS 21.
[ 15:21 ]
A vajdasági magyar közéletben egyre erősebben jelenik meg a változás igénye, az MNT-választások közeledtével pedig mind több szó esik az ellenzéki együttműködésről, a közösségi bizalom helyreállításáról és a politikai megújulás lehetőségéről. A Vajdaság Ma Válasz rovatának vendége ezúttal Rózsa Zsombor, a...
2026. MÁJUS 21.
[ 14:43 ]
A kúlai Kod Ćira éttermet ingyenesen bocsátották a Szerb Haladó Párt (SNS) rendelkezésére a helyi önkormányzati választások idején. Nem sokkal később a vendéglátóhely támogatást kapott a tartományi költségvetésből. Miodrag Simunović, az étterem tulajdonosa a BIRN-nek elmondta, hogy az éttermet a haladó pártnak...
2026. MÁJUS 21.
[ 14:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó