Vajdaság
A mesterséges intelligencia lehetőségeiről tanácskoztak Szabadkán
Betűméret:             

November 26-án, szerdán, a Szekeres László Alapítvány helyiségeiben tartott konferenciát a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a vajdasági magyar intézmények és szervezetek vezetőinek.

A rendezvény célja az volt, hogy elindítsa a vajdasági magyar közösség saját, mesterséges intelligenciára vonatkozó stratégiaalkotási folyamatát, és átfogó képet adjon az MI közösségi, társadalmi és gazdasági alkalmazási lehetőségeiről.

A konferenciát Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia már nem a jövő, hanem a jelen része, és érdemben alakítja az oktatás, a gazdaság, a fejlesztéspolitika és a közösségi működés irányait is. Ennek fényében stratégiai kérdésnek nevezte, hogy a vajdasági magyar közösség ne lemaradója, hanem aktív alakítója és nyertese legyen ennek az átalakulásnak. Kiemelte, hogy a VMSZ célja egy olyan mesterségesintelligencia-stratégia kidolgozása, amely helyben gyökerezik, a helyi igényekre és lehetőségekre épül, és illeszkedik a közösség korábbi fejlesztési elképzeléseihez.

A plenáris előadást dr. Palkovics László, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosa tartotta meg, amelyben a Kárpát-medencei mesterségesintelligencia-fejlesztések összefüggéseit és a magyarországi MI-stratégia tapasztalatait ismertette. Áttekintést adott a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásairól és társadalmi-gazdasági hatásairól, valamint arról, hogyan tudja segíteni az MI a közösségek versenyképességét.

A konferencia panelbeszélgetéssel folytatódott, ahol a mesterséges intelligencia vajdasági alkalmazási lehetőségeiről esett szó több területen. Külön figyelmet kapott az oktatás, a mezőgazdaság, az egészségügy, az ipar, az informatika, a média, az államigazgatás és a nyelvhasználat, ezek közösségi szempontú fejlesztési lehetőségeivel.

A rendezvényen mintegy 70 résztvevő volt jelen, főként a vajdasági magyar intézményrendszer, a gazdasági, oktatási és közéleti szféra képviselői.

A konferencián jelen volt még Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja,Juhász Bálint, a Tartományi Képviselőház elnöke, a VMSZ köztársasági és tartományi tisztségviselői, a MNT képviselői, valamint a vajdasági magyar közélet, oktatási, gazdasági és civil szféra több vezető szereplője.

Fehér Szilvia
Felborult egy kamion a Szabadka–Újvidék autópályán a Verbász és Szőreg közötti szakaszon, és elzárta mindhárom sávot – közölte a 192.rs portál. A forgalmat Újvidék irányába leállították, a rendőrség eltereli a járműveket. Az illetékesek többórás forgalomkorlátozásra számítanak. Nem hivatalos...
2026. MÁJUS 20.
[ 9:07 ]
A magyarországi parlamenti választások óta intenzív politikai mozgások zajlanak. Milyen szerepet kíván vállalni a megváltozott politikai térben a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége? Többek között erről is kérdezte az RTV munkatársa a Napjaink című műsorban Csonka Áront, a VMDK elnökét. A beszélgetés a csatolt...
2026. MÁJUS 19.
[ 19:24 ]
Fennállásának századik évfordulóját ünnepli a Vajdasági Levéltár, amelyet 1926-ban alapítottak Újvidéken a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság oktatási minisztériumának döntése alapján - írja az újvidéki Dnevnik. A Vajdasági Levéltár elődje az Újvidéki Állami Levéltár volt, amelyet azzal a céllal hoztak létre,...
2026. MÁJUS 19.
[ 13:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó