Vajdaság
"Saját mesterségesintelligencia-stratégiát alkotunk"
Betűméret:             

Ha akarjuk, ha nem, a mesterséges intelligencia megváltoztatja az életünket – ezért eljött az idő, hogy a vajdasági magyar közösség is saját, térségspecifikus mesterségesintelligencia-stratégiát alkosson. A Vajdasági Magyar Szövetség – Magyarország és Szerbia MI-stratégiáival összhangban – a mai napon hivatalosan elindította ennek a dokumentumnak a kidolgozását, amely a közösségünk érdekeit, lehetőségeit és védelmét szolgálja - írja dr. Pásztor Bálint Facebook-oldalán.

A stratégiaalkotási folyamat első lépése a ma, Szabadkán megrendezett konferencia: A jövőbe tekintve – a mesterséges intelligencia alkalmazása a közösség szolgálatában címmel, amelyen közel 70 szakember vett részt.

A köszöntőket és dr. Palkovics László, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosa előadását követően azt jártuk körül, hogyan lehet az MI-t a vajdasági magyarok javára alkalmazni az oktatásban, mezőgazdaságban, az orvostudományban, az iparban és az információtechnológiában, a médiában, az államigazgatásban és a nyelvhasználat területén.

Ez csak a kezdet volt. Most indul el – megbízásomból és prof. dr. Bagi Ferenc vezetésével – az a szakmai munka, amelynek eredményeként a vajdasági magyar közösség saját MI-stratégiát alkot – olyat, amely kiegészíti a jelenleg már közvitán levő, a 2026 és 2033 közötti időszakra vonatkozó gazdaságfejlesztési stratégiánkat. Felkészültek vagyunk a jövőre!

Palkovics László látogatása Vajdaságban

Ma Palkovics Lászlót, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosát – Széchenyi-díjas mérnököt, az MTA rendes tagját, korábbi innovációs minisztert – fogadtam Juhász Bálinttal és prof. dr. Bagi Ferenccel, ismerteti dr. Pásztor Bálint Facebook-oldalán. A mesterséges intelligencia jelentőségéről és a térség előtt álló lehetőségekről beszélgettünk.

Egyértelmű, hogy az MI a következő években meghatározza az oktatás, a gazdaság és a fejlesztések irányát. A célom, hogy a vajdasági magyar közösség ne csak követője, hanem nyertese legyen ennek a változásnak.

Megnyílt Újvidéken a 93. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár, amelyen május 21-éig mintegy 1200 kiállító mutatkozik be Szerbiából és további mintegy negyven országból. Az idei rendezvény partnerországa Csehország, a látogatók pedig gépkiállítások, élelmiszeripari bemutatók és nagyszabású állattenyésztési programok...
2026. MÁJUS 15.
[ 22:42 ]
A topolyai TSC Arénában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a szerb belügyminisztérium Rendőrképző Központja és a Magyar Nemzeti Tanács közös rendezvényén a rendőri pályát és a továbbtanulási lehetőségeket mutatták be a fiataloknak. A program célja az volt, hogy hiteles képet adjon a...
2026. MÁJUS 15.
[ 15:44 ]
Találkozásokkal, beszélgetésekkel, gasztronómiai programokkal, innovációkkal és gazdálkodói történetekkel várja a látogatókat az Európai Unió pavilonja a május 16. és 21. között zajló újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron. Az idei mottó: Egy asztalnál. Az Európai Unió szerbiai küldöttsége arra invitálja...
2026. MÁJUS 14.
[ 15:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó