Vajdaság
Szabadka 2026-os költségvetése: 9,2 milliárd dinár jut fejlesztésekre és stabil működésre
Betűméret:             

A szabadkai képviselő-testület elfogadta a város 2026-os költségvetését, amelynek összege 9,2 milliárd dinár. A büdzsét az 54 jelen lévő képviselő közül 50 támogatta. A városvezetés szerint az elfogadott költségvetés biztosítja Szabadka pénzügyi stabilitását, a közszolgáltatások zavartalan működését, valamint a korábban megkezdett beruházások folytatását.

A kormányzó többség hangsúlyozta: a költségvetés elővigyázatos, konzervatív és reális tervezés eredménye. Saša Gravorac, a Szerb Haladó Párt szabadkai frakcióvezetője kiemelte, hogy a bevételek és kiadások egyensúlya lehetővé teszi a stabil működést, miközben év közben – a gazdasági folyamatok függvényében – akár költségvetési módosításra is sor kerülhet. Hozzátette: a dokumentum figyelmet fordít a fejlesztésekre, a beruházásokra és a szociális szférára is.

A Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője, Nágel János szerint a 2026-os költségvetés jól előkészített és reális. Mint mondta, a város működésének biztosítása mellett számol az IPA-projektek előfinanszírozásával is. A tervek szerint folytatódik a Palics és Ludas közötti kerékpárút építése, valamint a jövő év tavaszán megkezdődhet a szabadkai Városháza tetőszerkezetének felújítása, mintegy 350 millió dinár értékben. Emellett tartományi forrásokból, 55 millió dinárból megújulhat a palicsi Bagolyvár épülete is, amely a helyi turizmus egyik fontos eleme.

Az ellenzék több ponton bírálta a költségvetést, problémásnak nevezve egyes kiadási tételeket és a források elosztását. Kifogásolták például, hogy a diákösztöndíjakra és jutalmakra szerintük aránytalanul kevés pénz jut. A kritikák ellenére a költségvetést elfogadták.

A Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) küldöttsége is részt vett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson Bosznia-Hercegovinában. A delegációt Rózsa Zsombor, a szervezet elnöke vezette, a rendezvényre Gyenge Anikó, Magyarország bosznia-hercegovinai nagykövete hívta...
2026. OKTÓBER 31.
[ 18:26 ]
Újvidéken folytatódnak a lakossági kezdeményezésre szervezett takarítási és városszépítési akciók. A polgárok ezúttal épületek homlokzatának megtisztításához láttak hozzá, elsősorban a falfirkák és más feliratok eltávolítására összpontosítva. Pénteken, október 30-án az önkéntesek egy elhanyagolt...
2026. OKTÓBER 31.
[ 16:33 ]
Snježana Rajković, a szabadkai Politechnikai Iskola igazgatónője elutasította a Függetlenség (Nezavisnost) szakszervezet és a szülői tanács lemondásra felszólító követelését. Az igazgatónő szerint a vele szemben megfogalmazott vádak alaptalanok, a lemondását sürgető felszólításokat pedig nyomásgyakorlásnak,...
2026. OKTÓBER 31.
[ 12:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó