Vajdaság
Reagáltak a vajdasági magyar politikai szervezetek a zászlóégetésre
Betűméret:             

Több vajdasági magyar politikai szervezet is elítélte azt a pénteki szabadkai incidenst, amelynek során egy középiskolai ballagás után egy magyar nemzeti zászlót elégettek.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke közösségi oldalán azt írta: büszke arra a magyar fiatalra, aki a ballagáson magyar zászlóval vállalta identitását, valamint azokra a diákokra is, akik később nem hagyták a földön az elégetett lobogó maradványait. Elismerését fejezte ki az iskola vezetőségének gyors reagálásáért, és hangsúlyozta, hogy a magyar zászló meggyalázása bűncselekmény, ezért elvárja az illetékes szervek törvényes eljárását.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége közleményében elfogadhatatlannak nevezte a történteket, és hangsúlyozta, hogy a nemzeti szimbólumok használata alapvető jog. A VMDK üdvözölte, hogy az iskola eljárást indított az érintettek ellen, ugyanakkor a felelősök példás megbüntetését sürgette. A párt szerint nem fogadható el, hogy bárkit magyarsága vagy nemzeti hovatartozása miatt érjen támadás szülőföldjén.

Az Újrakezdés közleményében szintén elítélte a történteket. A mozgalom szerint a nemzeti jelképek elégetése nem tekinthető sem tréfának, sem meggondolatlanságnak, mivel egy közösség méltóságát sérti és alkalmas a nemzetiségek közötti feszültségkeltésre. Rózsa Zsombor, a szervezet koordinációs testületének elnöke az eset után kapcsolatba lépett az iskola vezetőségével. Az Újrakezdés közlése szerint az intézmény előzetesen engedélyezte a nemzeti szimbólumok használatát, az iskola pedig gyorsan és felelősségteljesen reagált a történtekre. A szervezet arra kérte a hatóságokat, hogy teljes körűen vizsgálják ki az ügyet.

A pénteki incidens körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Szeptemberben, de legkésőbb október elején elindulhat a forgalom a Belgrád–Budapest vasútvonalon – jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő észak-bácskai körútja során. Palicson arról is beszélt, hogy szeptember közepén szerződést írnak alá egy autóipari vállalattal, amely Szabadkán telepedik le, és 200...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 13:23 ]
Jelenleg tizenegy, nyugat-nílusi vírussal fertőzött beteget kezelnek a Vajdasági Egyetemi Klinikai Központban. Mindegyiküknél a betegség súlyos, idegrendszert érintő formája alakult ki – közölte Vesna Turkulov, az intézmény igazgatója a Vajdasági RTV-nek. A fertőzés következtében a kórházban ápolt betegeknél...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 10:06 ]
Vajdaságban ma többnyire napos, meleg idő várható, időnként némi felhőzettel. A gyenge vagy mérsékelt szél délután megerősödhet. A következő egy hétben is folytatódik a meleg, napos idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet elérheti a 35, helyenként akár a 37 Celsius-fokot is. Szombaton délután és este azonban...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 8:51 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó