Vajdaság
MNT: Több mint tízezer diák kap ingyenes tankönyvet a következő tanévben
Betűméret:             

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 25. rendes ülésének előkészületeiről, valamint az aktuális programokról és pályázatokról számolt be szerdai sajtótájékoztatóján Fremond Árpád, az MNT elnöke.

Tájékoztatása szerint a tanácskozás napirendjén összesen 105 pont szerepel, amelyek közül kiemelt jelentőséggel bírnak az oktatással kapcsolatos kérdések. A testület több intézményvezető és iskolaigazgató kinevezéséről, iskolaszéki összetételek módosításáról, valamint az oktatási és óvodai hálózatokat érintő ügyekről is határoz majd.

Hozzátette, hogy az elmúlt időszakban 42 oktatási intézmény élén történt vezetőváltás. Mint fogalmazott, azokban az intézményekben, ahol korábban magyar igazgató látta el a vezetői feladatokat, a jövőben is magyar nemzetiségű igazgatók irányítják majd a munkát.

Elhangzott továbbá, hogy a következő tanévben is folytatódik az ingyenes tankönyvprogram. A 2026/2027-es iskolaévben az állam finanszírozza a kisebbségi nyelvű tankönyvek előállítását és beszerzését, így a magyarul tanuló diákok is térítésmentesen juthatnak hozzá több kiadványhoz. A program 72 általános iskola és négy speciális intézmény 10 290 tanulóját érinti.

A sajtótájékoztatón szó esett a különböző köztársasági és tartományi pályázatokról is. Az MNT több kulturális, oktatási és tájékoztatási projekt támogatását javasolta, a végső döntéseket azonban az illetékes minisztériumok és titkárságok hozzák meg.

Fremond Árpád felhívta a figyelmet a diplomahonosítási támogatásra is, amelyre július 9-éig lehet jelentkezni. A pályázat keretében a középiskolai bizonyítványok, valamint a felsőoktatási és posztgraduális oklevelek honosításának költségeihez lehet támogatást igényelni.

Július 3-áig várják a jelentkezéseket a jogászösztöndíj-programra is. A kezdeményezés húsz egyetemi hallgató számára biztosít havi 100 ezer forintos támogatást.

Az MNT saját pályázatainak eredményei kapcsán elhangzott, hogy számos oktatási intézmény, civil szervezet, kulturális rendezvény és helyi médium részesül támogatásban. A nyertesekkel a szerződéskötések már megkezdődtek, a kifizetések pedig folyamatosan zajlanak.

A tájékoztató végén a szerb nyelvi felzárkóztató programról is szó esett. Az idei képzés iránt minden korábbinál nagyobb volt az érdeklődés, ugyanis 115 jelentkezővel rekordot döntött a program a 2012-es indulás óta. A júliusban megvalósuló, 80 órás tanfolyam célja a szerb nyelvi készségek fejlesztése, a mindennapi nyelvhasználat erősítése, valamint a fiatalok továbbtanulási és munkavállalási lehetőségeinek bővítése.

Fehér Szilvia
Súlyos közlekedési baleset történt Alibunár és Keviszőlős (Seleuš) között: egy 43 éves férfi a gyanú szerint ittasan, nem megfelelő sebességgel vezetett, majd elvesztette uralmát az autó felett, amely lesodródott az útról és felborult. A járműben a férfim kívül felesége és hat kiskorú gyermekük utazott; heten...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 11:04 ]
Az elmúlt 24 órában több szabadtéri tűz is keletkezett a Tarcal-hegység (Fruška gora) déli lejtőin, Mitrovica környékén. A lángok főként tarlót és alacsony növényzetet érintenek, az oltást pedig az erős szél nehezíti, amely gyorsan továbbterjesztheti a tüzet. A tűzoltók és a közterület-felügyelet egységei...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 16:54 ]
Közel 90 millió dináros beruházással naperőmű épül Beodrán, Törökbecse községben. Az Arhar 1 elnevezésű létesítmény munkálatainak kezdetét mára, azaz szeptember 21-re jelentették be, az átadás pedig a tervek szerint 2027. április 30-án várható – írja az eKapija. A fotovoltaikus erőművet egy 15.300...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 15:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó