Válasz
Folytatja klubestjeit a szabadkai VM4K: „A színvonal tekintetében nem lehet kompromisszum!”
Betűméret:             

Az egyhónapos nyári szünet után szeptembertől ismét megszervezi klubestjeit a szabadkai Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ. Továbbra is a csütörtök estékre állítanak össze programokat.

A tegnapi, szeptemberi első esten Dankó Pista Rózsája címmel neves cigányzenészek és énekesek teremtettek igazi kávéházi hangulatot. A Szóljon hát a nóta zenekar tagjai muzsikáltak: Id. Kurina Verebes Gusztáv, Szabó Dékány Zsófia, Juhász Gábor, Lakatos Miklós, Ifj. Kurina Verebes Gusztáv, Jónás Gyula és Kurina Ferenc. A nagy érdeklődést jelzi, hogy a Központ udvara már fél órával a koncert előtt teljesen megtelt, a pontosan érkezők pedig már csak a bejárati ajtóból tudták hallgatni az ismert magyar nótákat, csárdásokat, Lányi Ernő és Dankó Pista szerzeményeit, a kedvelt operett slágereket, a pesti kávéházi dallamokat és persze az elmaradhatatlan cigánynótákat.

A VM4K Közösségi Klub rendezvényei tavasszal indultak és egyre népszerűbbek. Változatos témák kerülnek közönség elé szakelőadások, irodalmi estek, zenei programok formájában.

Milyen rendezvények várhatóak, merre kíván fejlődni a klub? A kérdéseket Lovas Ildikónak, a VM4K koordinátorának tettük fel.

- Tavasszal kezdődtek a programok a klubban, milyen a tapasztalat?

- Márciusban kezdett működni a VM4K a Szekeres László Alapítvány részeként és épületében. Egy hónapot adtunk magunknak, hogy kigondoljuk az indulásunkat, megtaláljuk a megfelelő ritmust, eltaláljuk a közönség igényét és megfeleljünk a különböző elvárásoknak. Abban biztosak voltunk, hogy nem valamely rétegkultúra területén akarunk mozogni, hanem a lehető legszélesebb módon szólítva meg az embereket, legyenek fiatalok, idősebbek, az improvizatív zene kedvelői vagy érdekelje őket az, hogyan lehet jól magáncéget működtetni. Számomra személyesen is csak egyetlen dolog volt meghatározó, amiről úgy éreztem, nem lehet kompromisszumot kötni, ez pedig a színvonal. Tehát nem az a kérdés, hogy milyen jellegű rendezvény, hanem hogy milyen színvonalú.

- Milyen jellegű programok voltak eddig?

- József Attila sokat segít az embernek. Persze nem csak ő, hanem a jó költészet, de mivel egy adott dátumhoz kötve akartuk elindítani a VM4K Köz. Klubunkat, akkor logikus volt, hogy az a Költészet Napja lesz. Napokon át József Attilát olvastam, de folyton a lillafüredi szobra volt előttem, ahogyan támaszkodik a párkányra, meg sem rezdülve a háta mögött zubogó vízesés zajától, és a kertben elhelyezett versei, amelyek között például ott van A hangya is – harmincöt éve nem olvastam, összeugrott a gyomrom, amikor megláttam. Valami ehhez hasonló érzést kell kihozni az emberekből, ezt éreztem, gyönyört, odatartozást, bizalmat, nyitottságot, nyugalmat. És akkor meglett a verssor, József Attila segített. Az, hogy villámcsődület legyen a VM4K „bejelentkezése“ a kulturális- és közéletbe, nekem természetes volt, rettentően régóta szerettem volna villámcsődületet szervezni, mert erőteljes közösségi élménynek gondolom.

- Milyenek a visszajelzések?

- A visszajelzésekről a látogatottság minden szónál többet mond. Talán nem túlzás azt állítani, hogy jól gondolkodtunk.

- Ismeretterjesztő, képző, kulturális és szórakoztató rendezvények is voltak a klubban. Melyik vonalon erősítenek az elkövetkező időszakban vagy párhuzamosan lesznek előadások mindenki kedvére? Milyen profilt terveznek a klubnak?

- A profilunkat nem tervezzük egyelőre változtatni, hanem a kijelölt úton szeretnénk menni, fejlődni. Tehát: mondjon csütörtököt! Ha csütörtök, akkor VM4K. Az, hogy klubként működünk, szintén része a profilunknak, közösségi élményt teremt, többféle módon köti össze az embereket – ezt csak a jövőben fogjuk elkezdeni erősíteni, részleteiben kifejleszteni. És valóban, előadások lesznek, mindenki kedvére. Persze nem szabad elfelejteni, hogy a VM4K a kárpát-medencei felsőoktatási tér részeként is működik, hiszen itt zajlanak azok a felsőoktatási képzések, amelyekről a Magyar Nemzeti Tanács dönt, látva a közösségi illetve munkáltatói igényeket, egyeztetve a magyarországi minisztériummal illetve a felsőoktatási intézményekkel. A Szekeres László Alapítvány a helyet biztosítja, a VM4K pedig mindenben igyekszik megfelelni az oktatói, hallgatói igényeknek.

- Szellemi műhely is lesz egyben a klub?

- Konferenciákat, tanácskozásokat is tervezünk azokban a témákban, amelyekben a VM4K partnerként vagy befogadóként részt vesz különböző kutatási területeken – ezek elsősorban a vajdasági magyar közösségre fókuszáló kutatások természetesen. Ugyanakkor a műhelybeszélgetéseket is fontosnak tartom, mint formát. Kötetlenebb, dialógusformálóbb. Mindezek mellett érzékenyek vagyunk mindarra, ami a környezetünkben zajlik, ezért szeptembertől Európa és mi címmel egy sorozatot indítunk. Izgalmas, mert rámutat korunk egyik jelentős problémájára, válságok sorát előidéző jelenségére, arra, hogy az identitás mennyire érzékeny, változó és sebezhető fogalommá vált, pedig erősnek kellene lennie. Mondok egy példát: ha azt mondom Európa, vajon kinek mi jut eszébe? És ha azt mondom: mi, akkor vajon miképpen definiáljuk, kik vagyunk mi? És hogy bonyolítsam, Európához viszonyítva kik vagyunk? És Európa vajon miképpen lát bennünket?

- Népszerűek voltak a gyermekprogramok. Szerveztek a számukra koncertet a főtéren, volt nyári foglalkozás. A gyerekekre gondolnak-e a jövőben?

- Van egy égszínkék csík a csodálatosan szép pincehelyiség hófehér falán – a nyári képzőművészeti táborban ,,szereztük“. Akkor éreztük, hogy felavatásra került a tér. A gyerekekre és a szülőkre, nagyszülőkre, azokra, akiknek a gyerekei, unokái nincsenek itthon, de van tudásuk, szeretetük, amit átadnának, szükségünk van, gondolunk rájuk, tervezünk. De sok tennivalónk van. Ki kell gondolnunk olyan foglalkozásokat, tábor-tematikát, ami megfelel a gyerekeknek és a helyiségeinkben is elfér. Dolgozunk ezen, háttérbeszélgetésekkel pedagógusok, szakemberek is segítenek.

- Az érdeklődők hol tájékozódhatnak a rendezvényekről?

- Hamarosan élni kezd a honlapunk, ahol izgalmas tanulmányok is olvashatóak lesznek – ezek is lehetőséget teremtenek a beszélgetésre, diskurzusok megnyitására. Bízom benne, hogy ez így fog lenni, mi mindenképpen ezen dolgozunk hónapok óta. Természetesen nem árulom el a konkrét témákat, de heteken belül már nem lesz műhelytitok, hanem olyan téma-sorozat, ami újabb és újabb köröket, közönséget vonzz be.

A soron következő program szeptember 13-án „Miért hagytuk, hogy így legyen?” címmel egy történelmi előadás Magyarország 1968-as szerepvállalásáról. Szeptember 20-óra irodalmi, beszélgetős estet terveznek Géber László költő, műfordítóval. Szeptember 27-én „Spengler aktualitása: A Nyugat alkonya 100 év után” címmel Dr. Csejtei Dezső szegedi filozófiatörténész előadását hallgathatják meg.

A VM4K Szabadkán, a Makszim Gorkij utca 6a. alatt található, a Szárits szobor mellett. A belépés díjtalan. Akik klubkártyát igényelnek, hetente aktuális hírlevelet kapnak a rendezvényekről.

Németh Ernő

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A sok évtizedes munka koronája  - illusztráció
2024. AUGUSZTUS 22.
[ 11:20 ]
NÉPkert Projekt Magyarkanizsán  - illusztráció
2024. AUGUSZTUS 20.
[ 12:20 ]
Ludasi történetek a címe a Cinema Filmműhely legújabb filmjének, amely a napokban készült el, s amelynek ősbemutatóját Ludason, a Kosztolányi-házban tartják meg csütörtökön 19.30 órakor. A filmről, a forgatás folyamatáról, s a munkatársakról Fejős Csilla rendezőt kérdeztük. - A film a Ludasi-tó természeti és...
2024. AUGUSZTUS 14.
[ 13:01 ]
Az elmúlt héten tartották meg Palicson a 3. Nyárhangoló fesztivált, amelyen a zenei koncertek és szórakoztató programok mellett közéleti kérdések is napirendre kerültek. Aktuális uniós kérdések voltak az egyik politikai panelbeszélgetés témái. Vicsek Annamária EP-képviselő mellett Illés Boglárka, a Külgazdasági és...
2024. JÚLIUS 15.
[ 13:51 ]
A béke lesz a magyar uniós elnökség középpontja – erről Orbán Viktor beszélt az M1-nek adott exkluzív interjúban. A miniszterelnök a másik fontos célkitűzésnek a versenyképesség erősítését nevezte. Magyarország július 1-jétől fél éven át látja el az Európai Unió soros elnöki feladatait. A kormányfő ma...
2024. JÚLIUS 1.
[ 20:42 ]
Beolvasás folyamatban