Gazdaság
Az IMF túl szigorú Szerbiával szemben?
Betűméret:             

Az IMF-re szüksége van Szerbiának, jelentette ki Aleksandar Vučić, de hozzátette, nem bánná, ha a Nemzetközi Valutaalap kevésbé lenne szigorú az országgal szemben.

Vučić a Szerbia a gazdaság felé fordul elnevezésű belgrádi konferencián kifejtette, nem azért szeretné ezt, mintha a szerb kormány nem lenne kész a nehéz lépések megtételére, hanem azért, mert “egyszerre nyújtották be a számlát mindenre, Koszovótól kezdve a korrupción át a közadósságig, ami már tarthatatlan”.

“Az elmúlt 25 év hozadékából most kell egyszerre mindenért megfizetni, és sajnos, valakinek szembesülnie kell ezzel”, emelte ki a kormány első alelnöke.

Vučić a Nemzetközi Valutaalap követeléseiről szólva elmondta, jómaga és Mlađan Dinkić gazdasági és pénzügyi miniszter azonos politikai célokat tartanak szem előtt, s a küszöbönálló kormányátalakítás kapcsán megvizsgálják, mit lehet tenni és mit nem.

Néhány nap múlva asztalra kerül az IMF jelentése

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői néhány napon belül bemutatják a szerbiai gazdaság reformjaival kapcsolatos jelentésüket.

A napokban elfogadott költségvetési módosításról szólva Bogdan Lissovolik, az IMF szerbiai misszióvezetője azt mondta, jó irányba tett lépés, de nem elegendő ahhoz, hogy az ország elkerülje a költségvetési hiány növekedésének veszélyeit.

Mint megjegyezte, elengedhetetlenek bizonyos középtávú intézkedések is, mint amilyen a nyugdíjreform vagy a közszférának, illetve a foglalkoztatásnak a reformja. “Elengedhetetlen a közpénzelés módosítása, a fiskális fegyelem, a belső ellenőrzés fokozása, akárcsak az adók és járulékok hatékonyabb megfizettetése”, mondta Lissovolik a konferencián.

Pillanatnyilag nem reális az IMF-fel kötendő újabb megállapodás

Mlađan Dinkić gazdasági és pénzügyi miniszter szerint jelen pillanatban nem tűnik reálisnak, hogy Szerbia újabb megállapodást kössön az IMF-fel, mert az intézmény túl szigorú feltételeket támaszt.

Dinkić a belgrádi konferencián azt hangsúlyozta, hogy az IMF szerint a szerbiai költségvetési hiány enyhítése érdekében a 40 ezer dinár feletti fizetéseket és a 25 ezer dinár feletti nyugdíjakat 10 százalékkal csökkenteni kellene. Mint mondta, a kormány ezt jelenleg nem tudja elfogadni, de meggyőződése az is, hogy ez nem hozná meg a várt eredményeket a költségvetés csökkentésében, csökkentené viszont a hazai keresletet, és fékezné a gazdaságot.

A miniszter elmondta, megérti, az IMF miért szkeptikus Szerbiával szemben, hiszen az előző kormány olyan megállapodást kötött, amely soha nem valósult meg.

Hozzátette: Szerbia az IMF helyett a Világbankkal kezdeményezett tárgyalásokat, hogy az támogassa az ország szerkezeti reformjait a költségvetési támogatás mellett, amihez ugyan nincs szükség az IMF-megállapodásra, de ennek a pénzügyi intézménynek is egyet kell vele értenie.

Dinkić egyúttal bejelentette, szem előtt tartva a magas közadósságot, a kormány megpróbálja a legdrágább hitelek megszüntetése révén csökkenteni a kamatnövekedést, de ez kizárólag a vagyon áruba bocsátása vagy bizonyos baráti országok rendkívül kedvező hitelei révén érhető el. (Beta, Tanjug)

Drágul az üzemanyag - illusztráció
2026. JÚLIUS 3.
[ 13:21 ]
Szerbia-szerte a végéhez közeledik a búzaaratás. Az eddigi eredmények szerint a termés mennyisége megfelelő, a szemek minősége pedig jó, a termelők azonban elégedetlenek, mert a felvásárlási ár jóval a termelési költségek alatt marad. A Vajdasági Szövetkezeti Szövetség sürgős állami beavatkozást kér a gazdák...
2026. JÚLIUS 2.
[ 11:25 ]
Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter szerint minden érintett fél egyre türelmetlenebb a NIS jövőjéről szóló tárgyalások miatt, annak ellenére, hogy az amerikai OFAC újabb 30 nappal meghosszabbította a NIS és a Mol engedélyét a tárgyalások lezárására. Hozzátette, Szerbia mindent megtett annak...
2026. JÚLIUS 1.
[ 15:03 ]
Mától bírságot szabnak ki minden olyan 4-es kategóriába tartozó jármű tulajdonosára, illetve használójára, aki az úthasználati díjat nem elektronikus úton, TAG-készülékkel fizeti meg. A TAG-készülék használata a tehergépjárművek számára az idén január 1-jén vált kötelezővé a vonatkozó törvény alapján. A...
2026. JÚLIUS 1.
[ 12:07 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó