Kárpát-medence
Húsz határon túli fiatal nyert ösztöndíjat a Kárpát Régió Fiatal Vállalkozói Programban
Betűméret:             

Húsz kárpátaljai és vajdasági fiatal nyert el ösztöndíjat a Kárpát Régió Fiatal Vállalkozói Programban, a résztvevők hétfőn vehették át a munkaszerződéseket.

Szatmáry Kristóf, a nemzetgazdasági tárca gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a program ünnepélyes megnyitóján kifejtette: illúzió volt azt hinni, hogy a világ gazdaságai maguktól működnek és az egyes nemzetek kormányainak nem kell beavatkozniuk a gazdasági ügyekbe. Hozzátette: a 2008-as világválság a Francis Fukuyama amerikai politikai közgazdász nyomán elterjedt tézisek "legnagyobb cáfolata", a tanulság az, hogy a kormányok nem vonulhatnak a háttérbe.
A magyar kormány minden lehetőséggel segíti a jövő generációt, a fiatal vállalkozókat, mert fontos, hogy legyenek magyar vállalkozások és magyar vállalkozók - mondta az államtitkár.
A fiatalok a négyhónapos ösztöndíjprogramban megszerzett tudással térnek haza Kárpátaljára és a Vajdaságba, ahol magyar állampolgárként vállalkoznak - mutatott rá.
Radetzky Jenő, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. (KRÜH) vezérigazgatója szerint Magyarországnak gazdasági érdeke, hogy a szomszédos országok magyarok lakta területein erős gazdaság jöjjön létre. Az egységes kárpát-medencei fejlődés a magyar gazdasági növekedés alapja, ami elképzelhetetlen a fiatal vállalkozások nélkül.
Radetzky Jenő kiemelte: a magyar külgazdasági tevékenység 35 százaléka a szomszédos országokkal zajlik, közülük kettő - az EU-n kívüli Szerbia és Ukrajna - a húsz ösztöndíjas küldő országa. A magyar gazdaság évi 5-6 százalékkal növelte kereskedelmét a környező országokkal, így elemi érdeke az erős gazdasági kapcsolatok kialakítása - mondta, hozzátéve, hogy az Európai Uniónak is érdeke az így létrejövő integrált gazdaság.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. által közösen meghirdetett ösztöndíjprogram a kormányzati program gyakorlati részének végrehajtása, "amelyben a szomszédos országokban élő magyarokkal intenzív üzleti kapcsolatot hozunk létre" - tette hozzá.
A program keretein belül sikeresen pályázó tíz ukrajnai és tíz szerbiai fiatal négy hónapon keresztül magyarországi cégeknél szerezhet vállalkozói tapasztalatokat, a gyakornoki idő alatt a fiatalok havi 120 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek. (MTI)

Befejeződött a székelyföldi Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása. Hétfőn a díszkivilágítást tesztelik a szakemberek, csütörtök-pénteken pedig az állványzatot is lebontják - közölte Albert Leander ferences szerzetes, csíksomlyói házfőnök a Hargita Népe napilappal. A...
2026. NOVEMBER 2.
[ 18:35 ]
Kiállítással, nemzetközi tudományos konferenciával, könyvbemutatókkal és hangversenyekkel tisztelegtek Gyulafehérváron Hunyadi János emléke előtt, halálának és a nándorfehérvári diadalnak a 570. évfordulója alkalmából – számolt be pénteken a Maszol.ro portál. A gyulafehérvári fejedelmi palotában október 22-én...
2026. OKTÓBER 30.
[ 19:01 ]
Az egyházak tiltakozása ellenére megtartják a Halloween-fesztivált október 30. és november 1. között az erdélyi Segesváron, a Világörökség részét képező középkori várban. A rendezvény ellen közös petíciót nyújtott be hat felekezet, mivel szerintük az zavarja a reformáció emléknapi és halottak napi...
2026. OKTÓBER 27.
[ 17:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó