Holokauszt emléknap - Megemlékezés az auschwitz-birkenaui haláltáborban
Betűméret:
Auschwitzban (Oswiecim) a holokauszt áldozatainak nemzetközi napja alkalmából emlékeztek meg holokauszt áldozatairól és a náci haláltábor felszabadításának 67. évfordulójáról.A szertartáson a hivatalos vendégek közt több mint 30 volt auschwitzi fogoly is részt vett. A megemlékezés közben arról értesültek, hogy a 91 éves Kazimierz Smolen, volt fogolytársuk, az auschwitzi múzeum volt igazgatója pénteken halt meg.
Az auschwitzi kulturális központban tartott megemlékezésen először mutatták be nyilvánosan az egyik gázkamra ajtaját. A "halálkapu" a birkenaui gázkamrákat jelképezte, melyekben 70 éve kezdődött a foglyok megsemmisítése. "Ezen a fából készült, masszív bejárati ajtón mentek be családok tízezrei, meztelenül, megalázva és rémülten, és senki sem jutott már ki rajta" - mondta Piotr M. A. Cywinski, az auschwitzi múzeum igazgatója.
Bronislaw Komorowski lengyel elnök a megemlékezés résztvevőihez intézett levelében azt hangsúlyozta, hogy Auschwitz "a világ és Európa lelkének sebe marad". A haláltábort a történelem megrendítő intelmének nevezte, mely minden gyűlölettől óva int, a rasszizmustól, az antiszemitizmustól és a xenofóbiától - idézte az államfőt pénteken a PAP lengyel hírügynökség.
Varsóban ökumenikus imát tartottak az Umschlagplatz emlékhelynél, ahonnan a fővárosi zsidók indultak a haláltáborokba. Este az áldozatok neveit olvassák fel a volt zsidó negyedben.
A második világháború alatt a nácik több mint egymillió embert öltek meg Auschwitz-Birkenauban. Az áldozatok jelentős része lengyelországi zsidó volt, de Európa németek által megszállt országainak lakói közül is sokan haltak meg a koncentrációs táborban, a meggyilkoltak több mint harmada magyar volt. (MTI/AP)
A SKY ECC titkosított kommunikációs platformon váltott üzenetek nyomon követésével derítettek fényt a nyomozók egy Koszovóból irányított nemzetközi bűnszervezet működésére, amely nagyszabású kábítószer-kereskedelemmel, pénzmosással, hamis személyazonosító okmányok használatával és illegális fegyvertartással...
2026. JÚNIUS 9.
[ 19:36 ]
Robbanószerkezet lépett működésbe egy gépkocsiban a Moszkva melletti Balasihában, a jármű vezetője életét vesztette - közölte kedden az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Az SZK által kiadott tájékoztatás szerint közép-európai idő szerint körülbelül 4 óra 30 perckor robbanószerkezetet hoztak működésbe egy haladó BMW...
2026. JÚNIUS 9.
[ 10:44 ]
A kínai-észak-koreai kapcsolatok további erősítéséről, valamint a két ország "hagyományos barátságának" ápolásáról állapodott meg kedden Phenjanban Hszi Csin-ping kínai államfő és Kim Dzsongün észak-koreai vezető - jelentette a kínai állami média, amelyet az MTI szemléz.
A kínai és az észak-koreai...
2026. JÚNIUS 9.
[ 9:59 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




