Világ
A szíriai felkelők teljesen visszavonultak fő aleppói bázisukról
Betűméret:             
A kormányerők példátlanul heves támadása miatt csütörtökön teljesen visszavonultak aleppói fellegvárukból, Szaláheddínből a szíriai felkelők - közölte a francia hírügynökséggel a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) szóvivője.
Kasszem Szaád Eddin ezredes elmondta, hogy nem tartózkodik több felkelő a városrészben, és a Bassár el-Aszad vezette rendszerhez hű katonák benyomultak a területre. Hozzátette: mindez nem jelenti azt, hogy a felkelők elhagyják Aleppót.
"Megvan a katonai tervünk a harcok folytatására" - hangsúlyozta az ezredes, aki a szíriai hadseregből dezertált. Mint elhangzott, a felkelők új frontot szándékoznak nyitni a város keleti részén lévő negyedek körül, vagyis a Szaláheddínből való kivonulás "taktikai lépés".
A brit hírügynökség jelentése szerint a tüzérségi tűz következtében a városrész több épülete megrongálódott, a felkelőknek pedig fogytán van a lőszerük.
Az egyik ellenzéki aktivista elmondta, hogy az elmúlt két napban legalább 30-an haltak meg Szaláheddínben a hadsereg támadásában.
Egy damaszkuszi biztonsági forrás szerint a hadsereg Aleppóban a Szeif al-Davla negyed irányába tart, de a következő ütközet valószínűleg a Szukkari negyedben lesz. Ugyanebből a forrásból kiderült az is, hogy mintegy 20 ezer katonát vezényeltek az aleppói régióba a felkelők leverésére.

Az államfő az egészségügyi minisztert nevezte ki kormányfőnek

A szíriai elnök Vael Nadír al-Halaki egészségügyi minisztert nevezte ki kormányfőnek csütörtökön - közölték az állami televízióban. A bejelentés szerint Bassár el-Aszad államfő már alá is írta az erről szóló okmányt.
A kinevezés 72 órával azt követően történt, hogy híre kelt: az előző miniszterelnök, Rijád Hidzsáb dezertált.
Ő a legmagasabb rangú politikus, aki szakított Aszaddal az országban több mint 16 hónapja kitört konfliktus során. Rijád Hidzsáb - jordániai szóvivői bejelentés szerint - szerdán érkezett családjával Ammánba.
Vael Nadír al-Halaki 1964-ben született a szíriai Deraa tartományban. Négy gyereke van és a damaszkuszi orvosi egyetemen szerzett diplomát, szülész-nőgyógyász. Egy darabig a Baasz Párt titkára volt Deraában.

Már több mint 50 ezer szíriai menekült van Törökországban

Az utóbbi két napban több mint kétezer ember menekült Szíriából Törökországba az egyre terjedő erőszak elől, így már az 50 ezret is meghaladja a szíriai menekültek száma az országban - közölték a török hatóságok csütörtökön.
A menekültek száma folyamatosan növekszik, és félő, hogy hamarosan újabb hullám indul útnak a második legnagyobb városból, Aleppóból, ahol jelenleg heves összecsapások zajlanak a Bassár el-Aszad elnökhöz hű csapatok és a felkelők között.
"Augusztus 8. és 9. között 2219 szíriai állampolgár érkezett az országba, míg 71-en saját akaratukból visszatértek Szíriába" - írta közleményében a válságkezelésért felelős török hatóság. Csütörtökön már 50 ezer 227 szíriai menekült tartózkodott Törökországban.
Ez csupán azoknak a menekülteknek a száma, akik Törökországba érkezésük után jelentkeztek a török hatóságoknál, és így elhelyezték őket a Vörös Félhold segélyszervezet által üzemeltetett kilenc menekülttábor valamelyikében.
Sok dezertőr katona is érkezett Törökországba. A szíriai hadsereg egykori tagjait szigorúan őrzött táborban helyezték el a török hatóságok. (MTI)
Megsérült a Csongarnál lévő, a Herszon megyéből a Krímbe vezető közúti híd az éjszakai ukrán támadás következtében - közölte Vlagyimir Szaldo, a megye kormányzója kedden a Max-csatornáján. A kormányzó szerint több mint húsz, a hídra irányított drónt lőttek le. "Csongarban ismét károk keletkeztek a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 9:27 ]
Ukrajnai látogatásra hívná meg a brit uralkodót az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij, akit hétfő este a London nyugati határában fekvő windsori kastélyban fogadott III. Károly király, a találkozó után a The Guardian című baloldali brit napilapnak elmondta: azt tervezi, hogy hivatalos állami látogatásra szóló meghívót...
2026. JÚNIUS 9.
[ 7:30 ]
Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó