Kultúra
Tárgyi, szellemi örökség napjainkban
Fiatal néprajzkutatók és kulturális antropológusok jubiláris konferenciája
Betűméret:             

A Kiss Lajos Néprajzi Társaság és Topolya Község Múzeuma közös szervezésében került sor a Fiatal néprajzkutatók és kulturális antropológusok tízedik konferenciájára, amelynek témája és egyben elnevezése Tárgyi, szellemi örökség napjainkban volt. Dr. Szőke Anna, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke a megnyitón elmondta, hogy hivatalosan jubileumi a rendezvény, de valójában ez nem tíz évet ölel fel, sokkal korábban kezdték az ilyen jellegű konferenciák szervezését, de nem került rá minden évben sor, ezért csak most jubilálnak. A konferencia fő szervezője elmondta még a jubileum kapcsán: jóleső érzés azt konstatálni, hogy nem kell az önkormányzatnál kilincselni, az önkormányzat keresi meg a szervezőket, hiszen a konferencia ma már része a Topolyai Napok rendezvénysorozatának. Az önkormányzat nevében Domány Dudás Diana, a községi tanács tagja mondott köszöntőt, illetve tolmácsolta Kislinder Gábor községi elnök üzenetét is, mi szerint az önkormányzat feladatának tekinti a szellemi örökségünk megőrzésére irányuló tevékenység támogatását.

Raffai Judit néprajzkutató, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar docense elnökletével ezután megkezdődött a konferencia. Az elnöklő elmondta, hogy a Kiss Lajos Néprajzi Társaság idén már a harmadik nagyszabású konferenciáját szervezi meg, ami elsősorban dr. Szőke Anna munkabírásának köszönhető. Külön utalt rá, hogy felemelő érzés azt látni, hogy sok fiatalt is sikerül bekapcsolni a munkába. Ezt követően a konferencia első előadását Csipa Henrietta (Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Szabadka, Néprajzi Műhely) tartotta meg: Betlehemezés Magyarszentmihályon címmel. Ezt követően Cs. Tóth Gabriella, Szitás Teodóra, Sörös Mónika, Sós Nóra, valamint Kothencz Kelemen előadása következett. Utóbbi, mint a bajai Türr István Múzeum muzeológusa: Halászati örökség a Duna mentén címmel értekezett. A program második szakaszában Bokonics-Kramlik Márta (Szentendre, doktorandusz Debreceni Egyetem, Néprajzi Tanszék) a szabadtéri néprajzi múzeumok lehetőségeiről beszélt, Bardócz-Tódor Enikő (Debreceni Egyetem, Néprajzi tanszék, doktorandusz) pedig Változó táplálkozási szokások Balavásáron címmel tartotta meg előadását. Vataščin Péter a „krušedoli harangokról” szólt, majd Csillik Blanka (újságíró, Zenta – Press Szó internetes magazin) és Rácz Márk (okleveles politológus, történelem tanár, Gárdony): Magyar nemzetiségű oktatók identitása az Újvidéki Egyetem ideológiai tanszékén 1989 előtt címmel értekeztek. Az ezt követő eszmecsere után a legfiatalabbak előadásai következtek: Német Klaudió, Zabos Aurél és Fehér Viktor, Konok kunok, Iskolák Zentagunaras történelmében, valamint Köszöntők és jókívánságok funkciói az elektronikus térben címmel értekeztek.

Dr. Szőke Anna a konferenciát követően portálunknak elmondta, nagyon elégedett a konferencia menetével és színvonalával. Az érdeklődők egyöntetű véleménye szerint sokszínű volt a rendezvény, mivel nem kötötték szorosan egyetlen témakörhöz, így mindenki talált az érdeklődésének megfelelő témát. A gimnazista néprajzosok határozott fellépését, magabiztos előadását is csak dicsérni tudta a főszervező, aki azt is elmondta, sajnos a néprajzkutatók nehezen jutnak munkához, de arra bíztatta őket, hogy más hivatás gyakorlása mellett folytassák a tárgyi és szellemi örökségünk, szokásaink, hagyományaink felkutatását és megőrzését célzó tevékenységüket.

A konferencia tulajdonképpen már pénteken este megkezdődött egy könyvbemutatóval: Silling Léda Piacok, vásárok, emberek című kötete most jelent meg a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában. Ezt követően a Topolyai Művésztelep munkái a Szabadkai Városi Múzeum gyűjteményében című képzőművészeti kiállítás megnyitójára is sor került. A rendezvényt támogatta a Magyar Nemzeti Tanács, Topolya Község önkormányzata, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Titkársága.

Tóth Péter

SzekerEST: Vajdasági fémofferek - illusztráció
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]
A Vajdasági Írók Egyesülete idén Oláh Tamás költőnek, teatrológusnak és dramaturgnak ítélte oda a Koncz István-díjat. Oláh Tamás 1990-ben született Zentán. Magyar nyelv- és irodalomtanári diplomáját az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerezte, majd színháztudományi diplomát szerzett a budapesti...
2026. MÁJUS 27.
[ 18:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó