VII-1
Betűméret:
Augusztus 22., hétfőMég élénkek a Szent István-napi benyomások. A megannyi ismerős és még annyi ismeretlen, de ismerősen csillogó, bizakodó tekintetű nemzettárs, a sok biztató kézfogás, a szívből magabiztosan énekelt Himnusz jelzőkkel leírhatatlan érzésvilággal töltött el, amely egyszerre megnyugtat és harcra késztet, s táplál majd legalább a következő augusztus 20-áig. Az ünnep hangulatát, nagyságát és jelentőségét, határozottan megfogalmazott üzenetét a technika ördöge csúnyíthatta valamelyest, ám aligha csorbítja.
Augusztus 24., szerda
Napról napra a helyzet egyre fokozódik. A hőség kibírhatatlan. Nem egy tipikus nyár végi, laza időszak. Augusztus még a pihenés, nyaralás hónapja, ugyanakkor már a télirevaló-bekészítés, a készülődés, a felkészítés időszaka is szeptemberre, amely az új tanévkezdés, évadnyitás hónapja. Új szezon, új évszak, az első osztályba, első évfolyamra indulók számára új korszak kezdődik. Ebben a történetben a gyerekekkel, a fiatalokkal, a szüleikkel együtt kicsit benne vagyunk mi is. Szünidő ide, nyaralás oda, az oktatási ügyekkel megbízott kollégák hetek óta táblázatokat szerkesztenek. Ki-ki pályázatokkal foglalkozik, a beérkező folyamodványok, okmányok áradatával küzd, illetve szinte naphosszat tárgyal, föl s alá járkálva telefonál. A táblázatokba nevek, számok kerülnek. Egyre több. Melyek egyre bizonyosabb, egyre látványosabb eredményt generálnak. Kétezer tanszercsomag készül a diákéletet kezdő magyar nebulóknak. Örülünk, hogy ennyien vannak. Méginkább annak, hogy Bácspalánkán több, mint négy évtized után újraéledni látszik a magyar tagozat, és vele együtt a már-már elfelejtett magyar szó. Lám, vannak még csodák! Nem ismeretlen számunkra, hogy a siker egy egész csapat lelkes, alapos és kitartó munkájának köszönhető. Ez a közösségépítés, az értékteremtés. Ez a csapatmunka. Lesz róla szó a Magyar Nemzeti Tanács augusztus 29-i ülésén, amelynek napirendjén több oktatással kapcsolatos téma is szerepel.
Augusztus 25., csütörtök
Még javában tombol a nyár, de napról napra érzékelhetően rövidülnek a nappalok. Annál nehezebb a korán kelés, minél inkábbb megelőzi a napkeltét. Kibírhatatlanul perzsel a nap. Mégis ki kell bírni, hisz nem csak jóleső dolgokból áll a világ. Ezt igazolja a népszámlálási témakör is. Igényt tartottunk, hogy magyar megfigyelőt csatlakoztassanak a népszámláló bizottságokhoz abban a 21 községben, ahol a lakosságnak legalább 10%-a magyar, ám esetenként erre más nemzeti közösségek is igényt tartottak, az akár tízszer kisebb lakossági részesedés ellenére. Így Zomborban és Apatinban horvát, Zichyfalván macedón, Antalfalván szlovák, Nagybecskereken roma megfigyelő ügyel a népszámláló bizottság munkájára. Közben lezajlott a biztospályázat. Vajon alkalmaznak-e megfelelő számú magyar népszámláló-biztost, hogy mindenki magyar anyanyelvén kommunikálhasson a népszámlálás során? Kinek az igényei lesznek a döntőek?
Augusztus 26., péntek
Örülünk, hogy közel 400-an jelentkeztek az ösztöndíjpályázatunkra, amely szeptember 15-éig van nyitva, és még mintegy 100 leendő egyetemi hallgató nyerheti el ezt a támogatást. Szeptember 1-jén kezdődik az iratkozás második fordulója az egyetemi karokon. Az Újvidéki Egyetemen még 268 államilag támogatott szabad hely van: az Építészeti Karon 51, a Bölcsészettudományi Karon 40, a Műszaki Tudományok Karán 34. A nagybecskereki Mihajlo Pupin Műszaki Karon még 63 költségtérítéses szabad hely van. Akinek az első fordulóban nem sikerült a felvételi, vagy azért nem iratkozott be az egyetemre, mert nem sikerült állami támogatással bejutni, újra próbálkozhat. Nem baj az, ha pillanatnyilag esetleg némi pályaválasztási átrendezés szükséges. Fontos, hogy a tudás, a magas szakképzettség, a szakmai versenyképesség legyen a cél. A VII-1. Minimum. Ezt szorgalmazza, anyagilag támogatja az MNT ösztöndíjprogramja.
Simon Erzsébet Zita, az MNT tájékoztatási tanácsosa
2014. szeptember 30.A héten Zentán és Újvidéken bemutatásra került az MNT elmúlt négy éves munkájáról megjelentetett kiadvány. Négy év egy ember életében sem túl hosszú idő, nem beszélve erről egy nemzeti közösség esetében. Túl közel is vagyunk még ahhoz, hogy már történelmi mérleget vonjunk, ennek ellenére...
2014. OKTÓBER 5.
[ 10:52 ]
Szeptember 22.Egyes amerikai iskolákban a tanulókat már nem tanítják kézzel írni, csak a számítógépen gépelni, de a mi vidékünkön is megtörténik, hogy a gyerek még beszélni sem tud, de biztonsággal kezeli az érintőképernyős „okos” mobiltelefont. Szerethetjük vagy nem a technika ilyen mértékű térnyerését a...
2014. SZEPTEMBER 29.
[ 9:23 ]
Szeptember 17.-18., szerda-csütörtökLassan de kialakulni látszik a nemzeti tanácsi választásokon indulók sora. Rácz Szabó László a Magyar Polgári Szövetség elnöke, az MNT tagja sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja nem indul az október 26-i választáson, ezzel szemben Vass Tibor, ugyancsak az MNT tagja, a Magyar Liga...
2014. SZEPTEMBER 20.
[ 9:40 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




