Kenyeret és cirkuszt
Betűméret:
Szeptember 3.Nem tagadom, hogy dupla erőfeszítésébe kerül egy-egy pályakezdőnek, ha magyar létére, szerb tudás híján itthoni egyetemre iratkozik. Nekem is sok vicces és néha szánalmas szituáción kellett átesnem, hogy Újvidéken diplomálhassak a Jogi Karon. Az anyanyelvem mellé társuló szerb nyelvtudás azonban időtálló élményeket szerzett. Ennek a nyelvnek köszönhetem, hogy egy kragujevaci, ízig-vérig szerb barátnőt kaptam, akinek első önálló magyar mondatára: „kérek egy tejeskávét!” valószínűleg büszkébb voltam, mint ő maga. Hasonlókat érezhettek az én valamikori évfolyamtársaim is, amikor az egyetemi évek kezdetén próbáltak szerbre tanítani.
Mivel számtalan fiatal küzd ilyen problémákkal vagy fél a nyelvi gátaktól (akiknek itt megsúgom, hogy csak bátran, mert megéri), az MNT felsőoktatási ösztöndíj programjának része egy nyelvi felzárkóztató képzés. Cél, hogy a hallgatók minél rutinosabban kezdhessék meg szerb nyelven a tanulmányaikat, miáltal könnyebbé válik számukra a szerb nyelvű egyetemi környezetbe való beilleszkedés is. A ma megszervezett tudásszint felmérésen 70 potenciális MNT ösztöndíjas jelent meg, akik szeptember folyamán legalább heti négy alkalommal vehetnek majd részt ezen az intenzív nyelvi képzésen, amely a külföldről érkező, szerbül nem beszélő cserediákoknak szánt programot használja. Emellett az egész első szemeszter során lesz lehetőségük egyéni konzultációkra a felkészítő tanárokkal.
Vajdasági magyarként kaptuk, és nem választottuk a környezetünket. Minél előbb ismerik fel a fiatalok, hogy ezt a maguk hasznára fordítsák, annál többre vihetik majd az életben. Az MNT ebben nyújt ezzel a programjával segítséget.
Szeptember 4.
Ma bizonyos körök nyílt levélben követelték az MNT elnökének lemondását az „oktatás terén vállalt kötelezettségének csak részbeni megvalósulása miatt”.
Tény: a Magyar Nemzeti Tanácsnak, aktivistáinak köszönhetően idén legalább harminccal több elsős volt a magyar osztályokban a szórványban, mint a 2010/2011-es tanévben. Tény: a Magyar Nemzeti Tanács hatására háromszor többen iratkoztak négyéves középiskolába és gimnáziumba, mint választottak hároméves szakmunkásképzést. Tény: a Magyar Nemzeti Tanács mindig is támogatta az 5 fős osztályok megnyitását, ideértve az újvidéki Nikola Tesla iskola június 30-ai, 15 főnél kisebb létszámú osztály megnyitására vonatkozó kérelmét is, amelyről a 12. ülésén, ez év június 15-én döntött (tény: a Nikola Tesla iskola esetében az érintettek az iskolakezdés előtt végül visszaléptek). Tény: négy év óta először nyílt meg magyar nyelvű első osztály Hertelendyfalván. Tény: a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíj és iskolabusz programjaival, az elsősöknek szánt beiskolázási csomagjaival, a magyarul is oktató iskoláknak kiírt pályázataival inkább „kenyeret” szán a népnek. Tény: a Magyar Nemzeti Tanács a jövőben sem kíván ezen változtani, hiszen a cirkuszhoz jobban értenek mások.
Szeptember 5.
A nem egész egy hónap múlva esedékes népszámlálás kapcsán folyamatos a kommunikáció a nemzeti tanácsok megfigyelőivel és a köztársasági ombudsmannal, aki például külön tájékoztatást kért a moholi esetről, mivel a 65%-ban magyarlakta településen csak elvétve választottak ki magyar kérdezőbiztost. Az MNT kifogást emelt, Ada község pedig fellebbezett a Statisztikai Intézetnél. Habár nem ilyen nagy mértékű, de szintén hasonló jogsértést jelentettek be Törökkanizsáról is. Persze vannak pozitív visszajelzések, mint például Kishegyes vagy Óbecse esetében, de keserű szájízt okoz, hogy egyes önkormányzatok el sem küldték a magyar lakosok kérdezőbiztosi helyekre vonatkozó jelentkezőlapjait Belgrádba, illetve hogy a csúnya kézírásra hivatkozva utasították el őket.
És mit tesz az MNT? Cirkuszt csinál, aminek a célja azonban már nem a szórakoztatás.
Beretka Katinka
2014. szeptember 30.A héten Zentán és Újvidéken bemutatásra került az MNT elmúlt négy éves munkájáról megjelentetett kiadvány. Négy év egy ember életében sem túl hosszú idő, nem beszélve erről egy nemzeti közösség esetében. Túl közel is vagyunk még ahhoz, hogy már történelmi mérleget vonjunk, ennek ellenére...
2014. OKTÓBER 5.
[ 10:52 ]
Szeptember 22.Egyes amerikai iskolákban a tanulókat már nem tanítják kézzel írni, csak a számítógépen gépelni, de a mi vidékünkön is megtörténik, hogy a gyerek még beszélni sem tud, de biztonsággal kezeli az érintőképernyős „okos” mobiltelefont. Szerethetjük vagy nem a technika ilyen mértékű térnyerését a...
2014. SZEPTEMBER 29.
[ 9:23 ]
Szeptember 17.-18., szerda-csütörtökLassan de kialakulni látszik a nemzeti tanácsi választásokon indulók sora. Rácz Szabó László a Magyar Polgári Szövetség elnöke, az MNT tagja sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja nem indul az október 26-i választáson, ezzel szemben Vass Tibor, ugyancsak az MNT tagja, a Magyar Liga...
2014. SZEPTEMBER 20.
[ 9:40 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




