KultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataVideó/TVImpresszumMarketing
2011. december 3. [7:47]

A magyarok Fortunája

A magyarok Fortunája

November 25.
A történelem eseményei rávilágítanak, hogy nagy döntéseket mindig egy jó vacsora mellett, barátian beszélgetve hoztak, nem pedig a hangos csatatéren egymás ellen harcolva a végsőkig. A vajdasági magyar nemzeti közösség sorsa is így dőlhetett el, és valószínűleg a jövőben e módon alakul majd az élete. Az újonnan megalakult magyarországi Nemzetpolitikai Kutatóintézet mai konferenciáján is a fentihez hasonló érzések keringtek bennem, amikor a kisebbségek gyakorlati jogérvényesítési lehetőségeiről szóló beszámolók közötti kávészünetekben a világ minden tájáról érkező kisebbségkutatókkal beszélgethettem. Olyan ötletek, információk, adatok cseréltek gazdát, amelyek nem szerepelnek a könyvekben, hanem a résztvevők a személyes tapasztalataikat egyfajta árnyékjelentésként adták át, így tanulva egymás hibáiból és sikereiből. Habár a Magyar Nemzeti Tanács elsősorban az oktatás területén megfogalmazott programjaival és elért sikereivel messze kimagaslott a többi szervezet felett, ez a konferencia is rámutatott, hogy mennyi minden van még, amire törekednünk kell, és nem elég csak Fortunában bízni, hogy megoldja helyettünk egy jó vacsora és finom magyar borok mellett a problémáinkat.

November 28.
Alkalmam volt végigkísérni minden MNT stratégia születését: a gondolat megfogantatásától kezdve, a tanácsosok ideges szervezkedésén keresztül az MNT ülésen történő elfogadtatásukig. És valószínűleg pont ez a tapasztalat eredményezte azt a gyomorgörcsöt, ami az elmúlt hónapokban folyamatosan megjelenik bennem, ha egyáltalán a stratégia szó szóba kerül. Hiába fogadtam meg, hogy majd én másként csinálom, most, hogy a dokumentum már nem csak a Közigazgatási Hivatal magánügye, hanem közszemlére került, ugyanúgy fejvesztve rohangálok az irodák között, mint az elődeim. Pedig a Hivatalos Nyelvhasználati Stratégia tervezete körül mindezidáig nem voltak viták. A Nyelvhasználati Bizottság tagjai is egyetértéssel fogadták mind a fejlesztési célokat, mind az azokat támogató projektumokat, és a lassan egy hete tartó közvita keretében is konstruktív megjegyzések érkeznek. És mégis…
Talán Dr. Hódi Sándor, a Tájékoztatási Bizottság elnöke ábrázolta legjobban a legutóbbi MNT ülésen, milyen folyamat is valójában ez a stratégiakészítés. A gyerek születéséhez hasonlította, ami lehet viszonylag egyszerű, de akár komplikációkkal nehezített is. Mivel még nem vagyok anyuka, nem ismerem ennek a fájdalomnak és egyben örömnek a fokozatait. Csak azt szeretném, hogy ez a stratégia-gyerek komolyabb gondok nélkül jöjjön a világra, olyan közösség tagjaként, akik biztosítani tudják a kibontakozását, valamint a további fejlődését. És persze elfogultság ide vagy oda, de jó volna, ha mindenki szeretné és elfogadná az előnyeivel és a hibáival együtt.

November 30.
Ha a Magyar Nemzeti Tanács szóba kerül, automatikusan a stratégiáknál, valamint a különböző ösztöndíjprogramoknál lyukadunk ki. A diáksegélyező egyesületekkel közösen tartott mai megbeszélésén ez utóbbiról volt szó: nevezetesen, hogyan lehetne átláthatóbbá, hatékonyabbá tenni a jelenlegi támogatási rendszert, hogy mind a diákoknak, mind a támogató szervezeteknek pozitív körülményeket teremtsen. Ugyanis ahány ház, annyi szokás: ahány diáksegélyező, annyi pontozási, értékelési és támogatási rendszer. Az összehangolt tevékenység lényege az egyesületek működési területeinek földrajzi belehatárolása, az új pénzügyi forrásoknak közös erővel történő kiaknázása és a megítélendő támogatási összegek egységesített szabályozása. Úgy tűnik, néha nem elég Fortunára várni, hanem közös erővel kell kovácsolni a szerencsét.
Beretka Katinka
az MNT hivatalos nyelvhasználattal megbízott tanácsosa




Hozzászólások (Beta*)

1500 / 1500


CAPTCHA Image

* teszt / fejlesztési fázisban

2012. május 12. [0:17]

Május 6. Szavazni, vagy nem szavazni… Nem egész száz évvel ezelőtt még nem fogalmazódtak meg ezek a dilemmák. Voltak nők vagy... >>

2012. május 5. [1:32]

Április 30., hétfő Sokszor megtapasztalhatjuk, hogy a rossz hírek futótűzként terjednek, a jók viszont kevesek érdeklődésére számíthatnak. A... >>

2012. április 28. [0:12]

Április 21., szombat Két jelentős rendezvény zajlott párhuzamosan Szabadkán. A Városháza dísztermében bemutatták a Vajdasági Magyar Civil... >>

2012. április 21. [0:10]
Szép magyar anyanyelv
2012. április 14. [0:32]
Ha nagyon akarjuk, sikerülni fog!
2012. április 7. [0:33]
Nem szabad belefáradni
2012. március 31. [6:37]
Ügyeink
2012. március 24. [0:47]
Mindenkinek jól jön a segítség
2012. március 17. [0:59]
Él nemzet e hazán
2012. március 10. [0:20]
Fej a vízben
2012. március 3. [0:35]
Megtört a jég


Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Háló Vajdasági Fejlesztési Alap bannerje
Heti kérdés
Ön szerint volt-e szavazatlopás a választásokon?
Igen
Nem
Passz

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Távúszó

A skót az első, aki Új Zélandból Ausztráliába úszik. Megérkezése után egy TV riporter fogadja:
- Ez igen, bravó! Hogy vált önből ilyen kiváló úszó?
- Két éves koromtól kezdve apám mindig elvitt a közeli tóhoz, beevezett a közepére, átlökött a csónak oldalán, és egyedül kellett 20 kilómétert úsznom a partig.
- Ez igen komoly erőpróba lehetett egy két éves gyermek számára.
- Igen - helyeselt a kérdezett -, de a legnehezebb volt kiverekednem magam a zsákból.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása