Napról napra az MNT-vel
Eredmények és tervek
Betűméret:             
Boldog új évet!

Két nap az MNT-vel találóbb cím lenne ezen az ünnepfűzérbe ékelt kurta héten, amikor ráadásul napilapunk megjelenési, illetve nyomtatási üteme végett egyetlen munkanap alatt kell összehozni az írást. Mögöttem az ünnepek, köröttem még a jókívánságok, üdvözletek, üzenetek kavalkádja. A szilveszteri eufória törmelékein már az évi munkatervben tornyosuló feladatokat igyekszem számba venni. Merről is hozzáfogni?

Január 4., szerda

A Közigazgatási Hivatal szokásos heti munkamegbeszélésén sorakoztak a témák, és körvonalazódni kezdett a hónap végére tervezett januári tanácsülés. A közoktatásban pályázat kiírása van tervben a második félév megkezdésekor. Az ösztöndíjprogram többé-kevésbé zökkenőmentesen zajlik, bár az ösztöndíjasok és a folyósítás nyilvántartása, a folyamatosan változó adatbázis kezelése nem könnyű feladat. A demonstrátorok derekas munkát végeznek. Felelősségteljes és lelkiismeretes hozzáállásukat dicsérte a felsőoktatási tanácsos.
A nyelvhasználat terén mintegy ezer oldalnyi törvény fordítása az egyik időszerű téma, de napirendre került az iratminta-gyűjtemény kiteljesedése is. Többen dolgoznak majd párhuzamosan a fordításon, hogy minél gyorsabban haladjon a munka.
A tájékoztatást illetően ugyancsak vannak eredmények és tervek is. A Pannon RTV-ben a megújult műsor beindítását megelőző napokban tetőzött feszültség-hullám levonult, és a műsorfolyam bejáródott medrében készül nap mint nap a Közügyek című háttérműsor. A szerkesztőség további újításokra készül, miközben tapasztalt szerkesztőkkel és fiatal, szakképzett újságírókkal gyarapodott. És lám, bebizonyosodott, hogy vannak kihasználatlan tartalékaink! Hogy lehet többet és jobban dolgozni. Hogy lehet szakembereket találni, és van utánpótlás. Egy lépéssel máris közelebb vagyunk a stratégiai célhoz, amelynek elérése egyrészt tervezés, szervezés, együttműködés kérdése.
Reggel éppen addig tartott az utazás Újvidéktől Szabadkáig, hogy tüzetesen átböngészhettem napilapunk ünnepi-hétvégi számát. Kivételesen nem online, hanem a nyomtatottat. Szándékosan erre az alkalomra tartalékoltam. Maradt olvasnivaló hazafelé is. Lám, lehet gazdag és tartalmas, vicces és szórakoztató a Magyar Szó. Akár az előző hétvégi is, a karácsonyi. Nem mindig ilyen, nem mindig hibátlan (vajon ki az?), és minden bizonnyal nem is ilyen olvasott minden száma, mint a hétvégi. De akár ebben, olykor-olykor (bármelyik napon) előfordult benne olyasmi is, ami megmásíthatatlanul egyértelmű bizonyítéka a szólásszabadságnak. Csakúgy a más médiumokban, portálokon megjelenő írások.

Január 5., csütörtök

A mai utazásra is maradt olvasnivaló az újságban. Elgondolkodtató, hogy több írásból is ugyanaz a kesernyés hangulat árad, amikor arról szól, milyen sok a depressziós, a magányos, a kedvetlen, a zárkózott ember közöttünk/körülöttünk, hogy mennyi a közöny, a tájékozatlanság, az érdektelenség, a figyelmetlenség, a lebecsülés, az irigység. Igen, sajnos ezt tapasztalom magam is. Nem egyszerű ilyen környezetben, ilyen körülmények között szolgálni a közösséget, az (ilyen) embereket. Biztató viszont, hogy vannak még, akik vállalják a feladatot, akikkel össze lehet fogni. És vannak, akik tudják, hogyan kell élni a lehetőségekkel, amelyek hasznosításához az MNT adja a hátszelet. Oktatási, valamint egyes művelődési intézményeink használják is ezeket a lehetőségeket. A tájékoztatási intézmények is hamarosan egyre nagyobb számban felzárkóznak a támogatott fejlesztési célkitűzések megvalósítóihoz.
Simon Erzsébet Zita
az MNT tájékoztatási tanácsosa
A szabadság nemzete - illusztráció
2014. OKTÓBER 25.
[ 15:04 ]
2014. szeptember 30.A héten Zentán és Újvidéken bemutatásra került az MNT elmúlt négy éves munkájáról megjelentetett kiadvány. Négy év egy ember életében sem túl hosszú idő, nem beszélve erről egy nemzeti közösség esetében. Túl közel is vagyunk még ahhoz, hogy már történelmi mérleget vonjunk, ennek ellenére...
2014. OKTÓBER 5.
[ 10:52 ]
Szeptember 22.Egyes amerikai iskolákban a tanulókat már nem tanítják kézzel írni, csak a számítógépen gépelni, de a mi vidékünkön is megtörténik, hogy a gyerek még beszélni sem tud, de biztonsággal kezeli az érintőképernyős „okos” mobiltelefont. Szerethetjük vagy nem a technika ilyen mértékű térnyerését a...
2014. SZEPTEMBER 29.
[ 9:23 ]
Szeptember 17.-18., szerda-csütörtökLassan de kialakulni látszik a nemzeti tanácsi választásokon indulók sora. Rácz Szabó László a Magyar Polgári Szövetség elnöke, az MNT tagja sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja nem indul az október 26-i választáson, ezzel szemben Vass Tibor, ugyancsak az MNT tagja, a Magyar Liga...
2014. SZEPTEMBER 20.
[ 9:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó