A teljesítményről
Betűméret:
2012. január 9., hétfőNem hiszem azt, hogy holnapra kellene halasztani bármit abból, amit ma megtehetünk. Viszont az évek folyamán megtanultam, hogy az ünnepek elteltéig teljes gőzzel nem lehet haladni, igazság szerint félgőzzel sem, talán nem is illő. Ezért január közepéig az ügyintézés helyett a tervezés, a felkészülés ideje van.
Az egyik tévéműsorunkban mondta egy kultúrával foglalkozó közéleti szakember és alkotó, hogy az elismertség nem jelenti azt, hogy valaki valóban jó művész. Vagyis a művészi alkotások iránti érdeklődés (irodalmi művek más nyelvre fordítása, kiállítások, színházi- és filmes alkotások meghívása különböző, a szűk ismeretségen, barátságon, szakmai közelálláson túl) nem jelent sokat, vagy igazából semmit sem jelent.
Nem tudok ezzel egyetérteni és az MNT kultúráról szóló elképzelései az én számomra mindig is egybevágtak a teljesítmény tiszteletével, serkentésével, elismerésével.
Előfordulhat természetesen, hogy valamely tehetség észrevétlen marad, valamely teljesítmény nem értékelődik kellőképpen vagy nem az alkotó idejében. De az élet inkább azt bizonyítja, hogy a tehetséggel párosuló, kitartó, folyamatosan végzett munka nem marad észrevétlen.
Az én számomra ennek egyik kiemelkedő igazolása a halk szavú filmes, Csubriló Zoltán. Bizonyára másoknak más, nem kevésbé tehetséges fiatal alkotó jut eszébe, aki a vajdasági magyar művészeti életben kiemelkedőt hoz létre, mutat fel, ez mindig szubjektív. De a fontos az, hogy eszünkbe jutnak nevek, hogy vannak alkotók, akik igenis sikeresek, elismertek, díjazottak. És az mindig jelent valamit. Nem szabad lebecsülni. Túlértékelni sem kell, az mindig visszás, megmosolyogtató.
A tervezés, a felkészülés ideje, ilyenkor, január első felében, vízkereszt után, de a valóbani munkaév megkezdése előtt, erről (is) szól. Hogyan tudunk majd megszólítani fiatal alkotókat, miképpen tudjuk a kulturális stratégia által létrehozott eszközrendszer segítségével megmutatkozáshoz, a teljesítmény felmutatásához segíteni az alkotókat, művelődési egyesületeket, intézményeket.
2012. január 10., kedd
A teljesítmény, az emberi akarat és elszántság másik nemes megvalósulása, a közéleti teljesítmény kapcsán az jutott eszembe, hogy nem árt, ha nem saját magunk értékeljük az általunk elvégzetettet, létrehozottat, irányítottat. Hanem mások teszik? – merül fel joggal a kérdés. Régebben még kapásból rávágtam volna, hogy igen, így kell lennie, ez a természetes. Mások értékeljék amit csinálok, ne én magam. Azzal felmerül az önimádat gyanúja, amellett, hogy kevéssé elegáns. Az elmúlt évek azonban megtanítottak arra, hogy mások viszont, ha emberileg gyengék, netán nincs meg bennük az értékeléshez nélkülözhetetlen jóindulat, nem úgy fogják elvégezni az értékelést, ahogyan az szakmailag indokolt volna, hanem ahogyan (és itt most kihagyom a különböző indákat és leágazásokat) megfelel.
Ezért aztán, a középkorúak élettapasztalatával mondom, hogy a legjobb az, ha a közéleti teljesítményt az idő értékeli. Az egyértelműen megmutatja, ,,mi a helyzet a munka frontján.”
Egyébként úgy a művészi, mint a közéleti teljesítmény időtálló, ilyen szempontból átvészeli a hízelgő és rosszindulatú értékeléseket egyaránt. De az idő bizony kíméletlen.
2012. január 11., szerda
A Magyar Kultúra Napja alkalmából sorra kerülő zentai ünnepség kapcsán is gondolkodom mindezekről. Jól sikerült, hogy úgy alakult, a Himnuszt éppen az év elején tisztázta alkotója. Kölcsey Ferenc mindannyiunk számára lehetőséget adott ezzel, hogy – legalábbis azt követően, hogy ünnep lett a nap – átgondoljuk, mit tartunk majd az előttünk álló évben fontosnak, megvalósítandónak, kiemelkedőnek a kultúra területén. És lehetőséget adott arra is, hogy köszöntsük és ünnepeljük azokat, akik munkáját, teljesítményét elismeréssel, díjjal értékeli a közösség.
2012. január 12., csütörtök
Szarapka Tiborral, a szobrászművésszel beszélgettünk. Meggyőződésem, hogy az idei év különös teljesítménye, égbe mutató, felfelé törekvő, nagyszerű alkotása alakul a keze alatt. És nem csak az óbecseiek, hanem mindannyiunk számára.
Lovas Ildikó
az MNT mûvelõdési tanácsosa
2014. szeptember 30.A héten Zentán és Újvidéken bemutatásra került az MNT elmúlt négy éves munkájáról megjelentetett kiadvány. Négy év egy ember életében sem túl hosszú idő, nem beszélve erről egy nemzeti közösség esetében. Túl közel is vagyunk még ahhoz, hogy már történelmi mérleget vonjunk, ennek ellenére...
2014. OKTÓBER 5.
[ 10:52 ]
Szeptember 22.Egyes amerikai iskolákban a tanulókat már nem tanítják kézzel írni, csak a számítógépen gépelni, de a mi vidékünkön is megtörténik, hogy a gyerek még beszélni sem tud, de biztonsággal kezeli az érintőképernyős „okos” mobiltelefont. Szerethetjük vagy nem a technika ilyen mértékű térnyerését a...
2014. SZEPTEMBER 29.
[ 9:23 ]
Szeptember 17.-18., szerda-csütörtökLassan de kialakulni látszik a nemzeti tanácsi választásokon indulók sora. Rácz Szabó László a Magyar Polgári Szövetség elnöke, az MNT tagja sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja nem indul az október 26-i választáson, ezzel szemben Vass Tibor, ugyancsak az MNT tagja, a Magyar Liga...
2014. SZEPTEMBER 20.
[ 9:40 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




