KultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataVideó/TVImpresszumMarketing
2012. február 4. [8:04]

Megterhelő(?)

Megterhelő(?)

Január 30., hétfő
Megtartottuk a Magyar Nemzeti Tanács XVIII. ülését. A kevés napirendi pont alapján rövidnek ígérkező ülés mégsem volt az. Az ellenzéki képviselők a Közigazgatási Hivatal 2011. évi munkájáról készült beszámoló nyomán szítottak vitát. Mondom: nyomán, nem róla, mert a tartalmáról szinte szó sem esett. Amit a Hivatal munkájában kifogásolhatónak véltek, csak a hiányos tényismeretükből fakadt. Belekötöttek abba, hogy sürgősségi eljárásban került napirendre a beszámoló, ezért a hétvégén kellett (volna) elolvasni a 10 oldalnyi szöveget, ami terjedelme miatt túl megterhelő. Pedig a beszámoló szinte csak taxatív módon felsorolja azokat az aktusokat, üléseket, amelyeket a Közigazgatási Hivatal az elmúlt évben tett. De nem érdemes újra idézni a meddő vitát. Azért említettem, mert talán az fárasztotta ki az újságírókat, akik nem is egy hibát vétettek a tudósításokban. Egyik cikkben a sorszámot tévesztette el a szerző, aki XVII. ülést írt. Ez a lényegen mit sem változtat ugyan, de pontatlan. A másik, a maga nemében egyetlen tájékoztatási eszközünk azzal kezdte beszámolóját, hogy „A Magyar Nemzeti Tanács 18. rendes ülésén, a többi között elfogadták azokat a záradékokat, amelyek értelmében a Magyar Szó és a Hét Nap Közvállalatok Kft-vé alakulnak át.” A sorszám nincs elhibázva, ám a záradék értelme annál inkább. Hiszen még 2004-ben, amikor a Magyar Nemzeti Tanács átvállalta a Magyar Szó és a Hét Nap Közvállalat alapítói jogát, egyben átalakultak Lapkiadó Kft.-vé. A hétfőn elfogadott záradékok megnevezése a jogi megfogalmazás miatt bonyolult és talán nehezen értelmezhető, de ahogyan az indoklásban olvasható, arról szól, hogy a Magyar Szó Lapkiadó Kft. és a Hét Nap Lapkiadó Kft. létezésének és zavartalan működésének biztosítása érdekében szükséges mindkettőt, illetve az alapító okiratokat összehangolni A gazdasági társaságokról szóló törvénnyel. Tehát csupán a törvényhez igazodó formai módosításokról van szó. A változások abban merülnek ki, hogy többé nincs Felügyelő Bizottság, és pontosítva lett a Képes Ifjúság, a Jó Pajtás és a Mézeskalács felelős szerkesztőjének kinevezési módja. Mindezt tartalmazza az ülés anyaga, amit megkapott minden tanácsnok, valamint a helyszínen is hozzáférhető volt a kinyomtatott iratcsomag. Terjedelme miatt talán túl megterhelő, hogy el kell(ett volna) olvasni?

Január 31., kedd
Február 9-éig lehet pályázni a tartományi Művelődési és Köztájékoztatási Titkárság támogatására. Egyes önkormányzatok ugyancsak már meghirdették az idei médiapályázatot. Sajnos, többen ezúttal sem tájékozottak kellőképpen, örömmel fogadták az értesítést. Mert a szörfölés megterhelő.

Február 1., szerda
Indult az ösztöndíj-kampány. Előzetes felkészítésben részesültem, mert részt vállaltam benne. Az újvidéki érettségizőket tájékoztatom majd az ösztöndíjprogramunkról, amely egyedülálló a Kárpát-medencében, és célja, hogy a vajdasági magyar diákokat itthon tartsa, felhívja figyelmüket a Vajdaság-adta lehetőségekre. Tavaly 470 elsőévesnek és 101 demonstrátornak osztott ösztöndíjat az MNT. Idén már nemcsak az államilag támogatott helyekről pályázhatnak majd a diákok, hanem erre lehetősége nyílik minden akkreditált felsőoktatási intézménybe bejutott hallgatónak. Erről a körutunk folyamán tájékoztató füzetet osztunk, márciustól pedig a felvételire felkészítő tanárok is várják a diákokat.

Február 2., csütörtök
Nagykikindán médialátogatóban töltöttem a napot. Ott is van, ami megterhelő. Azért maradt régen abba az önkormányzati rádió munkatársának közreműködése az Újvidéki Rádió magyar műsorában, mert megterhelő. A kölcsönös együttműködési szerződés ellenére. Sajnos, nem egyedi eset. Ezeket kell újraéleszteni a médiastratégiai célkitűzések megvalósításáért. Jó hír viszont, hogy a televízióhálózat a terhelő körülmények dacára szövődik. Erről többet a Pannon RTV csütörtöki sajtótájékoztatóján hallhatunk.
Simon Erzsébet Zita
Az MNT tájékoztatási tanácsosa




Hozzászólások (Beta*)

1500 / 1500


CAPTCHA Image

* teszt / fejlesztési fázisban

2012. május 12. [0:17]

Május 6. Szavazni, vagy nem szavazni… Nem egész száz évvel ezelőtt még nem fogalmazódtak meg ezek a dilemmák. Voltak nők vagy... >>

2012. május 5. [1:32]

Április 30., hétfő Sokszor megtapasztalhatjuk, hogy a rossz hírek futótűzként terjednek, a jók viszont kevesek érdeklődésére számíthatnak. A... >>

2012. április 28. [0:12]

Április 21., szombat Két jelentős rendezvény zajlott párhuzamosan Szabadkán. A Városháza dísztermében bemutatták a Vajdasági Magyar Civil... >>

2012. április 21. [0:10]
Szép magyar anyanyelv
2012. április 14. [0:32]
Ha nagyon akarjuk, sikerülni fog!
2012. április 7. [0:33]
Nem szabad belefáradni
2012. március 31. [6:37]
Ügyeink
2012. március 24. [0:47]
Mindenkinek jól jön a segítség
2012. március 17. [0:59]
Él nemzet e hazán
2012. március 10. [0:20]
Fej a vízben
2012. március 3. [0:35]
Megtört a jég


Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Háló Vajdasági Fejlesztési Alap bannerje
Heti kérdés
Ön szerint volt-e szavazatlopás a választásokon?
Igen
Nem
Passz

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Apró

Egy ezredes telefonálni szeretne, de nincs aprója. Arra megy
éppen egy katona, megkérdi tőle:
- Katona! Fel tudna váltani nekem egy dollárt apróra?
- Persze, haver - feleli a katona lezserül.
Az ezredes feje bevörösödik, és rákiált a katonára:
- Katona, mit képzel magáról? Így nem beszélhet egy felettesével!
Na, próbáljuk meg újra! Katona, fel tud váltani nekem egy dollárt apróra?
- Nem, Uram! - kiáltja a katona fegyelmezetten.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása