A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
A színész, az olyan…
Betűméret:
Most ezt szeretném pótolni.
Lehet előadás szöveg, rendező, zene, díszlet, jelmez nélkül, de színész nélkül nem. (És persze, közönség nélkül sem; de magunkról majd egy másik alkalommal szeretnék írni.) Minden, amit író, rendező, a rendező munkatársai elgondoltak, az a színész által jut kifejezésre, kerül kapcsolatba a közönséggel. A színész az, aki vásárra viszi a bőrét, akitől – legtöbbször, de nem kizárólag – függ az előadás sikere, jóllehet olyan sajátos helyzetben van, amely szöveg és rendező által egyszerre fogva tartja, gúzsba köti, és alkotói szabadságra is serkenti. Mások utasításait kell végrehajtania, miközben az a feladata, hogy önálló művészi alkotást hozzon létre. S nem is akármilyen anyagból, hanem a saját tulajdon testéből, mozdulataiból, hangjából. Mi több: estéről estére, szerepről szerepre más valakit kell önmagából megformálnia. Játszik. A rábízott feladattal – és önmagával is. Gyerek, kinek élete a meghosszabbított gyerekkor és az állandóan változó felnőttkor különös keveréke. Ebből következően azoknak kell igazat adni, akik szerint a színész, bár minden szerepében más és más, mindig önmagát adja, tárja fel. Legyen feladata bármilyen súlyos társadalmi, közéleti kérdések közvetítése, mindig elsősorban magánember. Ahogy kiváló Latinovits-könyvében a magyar színikritika utóbbi félévszázadának legjelentősebb kritikusa, a nemrég elhunyt Molnár Gál Péter fogalmaz: a színésznek „Privát bajok és rossz érzések kozmikussá tágítása a mestersége”. S ezt a mesterséget, mondhatnánk, hivatást, a színész elsősorban azért választja, mert „Önmaga elől menekül a színpadra. Ott remél föloldozást, megnyugvást. A játékban keresi önmagát”. Aztán rá kell ébrednie, hogy nincs, nem lehet föloldozást, megnyugvást remélni, hiába menekül önmaga elől, a küzdelem sohasem fejeződik be, ellenkezőleg szerepről szerepre megismétlődik. Vannak persze, akik ezt az állandó sziszifuszi megpróbáltatást nem tudják vállalni. Összeroppannak, jobb esetben felhagynak a színészettel, amint a vajdasági magyar színészet néhány esete is tanúsítja, mindannyiunk sajnálatára.
Valóban nem könnyű a színészsors. A színész állandóan önmagát mezteleníti le, miközben a közönség őt a „társadalom nyitott sebe”-ként látja. Azt a tapasztalatot teszi közszemlére, amit magába gyűjtött a kor társadalmáról.
Ebből következik örök elégedetlensége, kiismerhetetlen, sokak szerint szeszélyes viselkedése. Ugyancsak MGP írja, ki más, mint szélsőséges megnyilvánulásai alapján is ismertté vált színészkirály, Latinovits Zoltán kapcsán: „Színésznek lehetetlen kedvére tenni. Ha őszinte vagy hozzá: rossz. Ha ajnározva dicséred: az is rossz. Ha szemérmesen másról beszélsz: az a legsértőbb. Színésszel szemben nem jó a szélsőség és nem válik be a középút”.
A színész éhezi az elismerést, de fél is, mert attól tart, hogy önmagából többet mutatott meg, mint kellene. „Fél attól, hogy szerepein át túlzottan belelátnak személyiségébe, és fél attól, hogy nem látják meg személyiségét”. S ez a paradoxon, melyről már Diderot is írt, csak növeli, hogy miközben a színész példakép, modell is a közönség számára, kiszolgáltatottja is ennek a közönségnek, „a közvéleménynek és a közízlésnek, a divat változásainak, a színházi főnökség pillanatnyi szeszélyeinek, rabszolgája a szerepnek és a szerencsének”.
Hogy a most kezdődő színházi évadunk milyen szerencsét hoz színészeinknek, azt minden néző kíváncsian várja, s reméli, ha nem is teljes mértékben, ami a fentiek alapján valóban elképzelhetetlen lenne, művészi/emberi mivoltukat legalább egy kicsit megnyugtatja. De nem altatja el. Mert ez a színház szempontjából végzetes lenne.
Gerold László
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
