Irodalomról – címszavakban

A kulturális stratégiáról – harmadszor, appendixszel

Hogy az egyre terebélyesedő Stratégia-vitában legtöbb szó a dokumentum irodalmi fejezetéről olvasható a sajtóban, annak mindenképpen az a magyarázata, hogy ez a rész (a színházi blokk mellett!) a legsebezhetőbb, a legtöbb támadási felületet kínálja.
Az alábbiakban a terjedelmi korlátok okán röviden, csupán címszavakban magam is a Stratégia irodalmi fejezetéről szeretnék véleményt mondani.
MÚLT. A Stratégia készítői fontosnak látták, mielőtt a jelennel és a jövővel foglalkoznak, érintőlegesen szólni a múltról, a hagyományról, ami elvben rendben is lenne, ha ezt értően, tévhitektől mentesen tennék. Sajnos, két szarvashibát is vétenek. Felróják, hogy bizonyos szemlélet szerint Herczeg Ferenc és Kosztolányi Dezső nem része a vajdasági magyar irodalomnak, illetve, hogy irodalmunknak volt olyan korszaka, amelyben „a jugoszláv elkötelezettség lényegesebb volt, mint a nemzeti irodalomhoz való elkötelezettség vágya”. Egyik sem stimmel! Az előbbi nem csak azért nem áll, mert a vajdasági magyar irodalom Trianontól számítódik s az itt élő és alkotó írók közösségét jelenti, s ebbe sem Herczeg, sem Kosztolányi nem illik bele, hanem azért is, mert róluk sem, akárcsak másokról, Szerémi Györgyről, Jámbor Pálról, Papp Dánielről, Gozsdu Elekről, Milkó Izidorról sem feledkezett meg irodalmi tudatunk, amint erről meggyőződhet bárki, aki kézbe veszi Bori Imre köteteit, az Irodalmi hagyományainkat (1971), az Irodalmunk évszázadait (1975), az Ember, táj, történelem (2001) című „délvidéki olvasókönyv”-et, vagy bármelyik más könyvét, illetve a Herceg János esszéit, tanulmányait, kritikáit tartalmazó köteteket. Ami pedig a kárhoztatott „jugoszláv elkötelezettség”-et illeti, arról ideje lenne tudni, hogy a Symposion vagy az Új Symposion nem csak szerb és horvát könyvekről, hanem Déry vagy Németh László köteteiről is írt; hogy a Symposion 1962. dec. 13-ai száma József Attilára emlékezett, hogy mást ne említsek, bár lenne mit. A Híd esetében viszont tudni kellene, hogy a magyarországi szilencium alatt rendre közölte Mészöly, Mándy, Déry, Weöres és mások műveit. Hogy a későbbi eufória előtt itt már írtak Hamvasról. Tovább is van, mondjam még? Tévhit tévhit hátán, melyeket könnyű lenne elkerülni, ha legalább a bibliográfiák által a tényekre támaszkodnánk. Épp ezért érthetetlen, mit keresnek az efféle megállapítások egy olyan jelentős, átfogó jellegű dokumentumban, mint az MNT Kulturális stratégiája.
KÖNYVKIADÁS. Az utóbbi napok több cikke is felpanaszolja, hogy a Stratégia csak a Forum Kiadóról tud. Igaz. A panasz jogos. Csakhogy ezért nem a kiadót kell bírálni (bár nem vitatom, hogy több tekintetben is rászolgált a kritikára), hanem az MNT-t, amely egyedül ezt a kiadót vette fel a kiemeltek közé, ami a Stratégia számára irányadó lett. Akkor kellett volna tiltakozni, amikor a kiemeltek listája elkészült. Az is méltányos, hogy most (mert a támogatás kérdése a tét!), szóvá teszik a Forum preferálását, de aki ezt megteszi, annak nem csak a saját kiadója, hanem a többiek, mindegyik mellőzött nevében kellett volna tiltakoznia.
Lényeges, hogy a könyvkiadással kapcsolatban a Stratégia egyaránt fontosnak tartja a könyvek sajtóbeli publicitását, hírek, tudósítások, interjúk, ismertetők, minősítő kritikák rendszeres megjelentetését, könyvbemutatók szervezését és a terjesztést. De az is tény, mint a cikkekben olvasható, hogy a szerző némileg háttérbe szorul. Ugyanakkor legalább annyira jogosan felpanaszolható az olvasó iránti figyelmetlenség is, hogy terjesztő hálózat kiépítéséről említés sem történik. Holott ha van stratégiai feladatat, akkor ez lenne az!
FOLYÓIRATOK. Jó, hogy áttekintést kapunk folyóiratainkról. De ez is felemás, hiányos. Miközben súlyos szavakkal illeti az Aracs szerkesztéspolitikáját, a többi folyóirat esetében nem mond véleményt. Nem hagyható szó nélkül, hogy jegyzékbe veszi az Üzenetet, amely már több éve nem jelenik meg, hogy nem tudja, ki a főszerkesztője a Hungarológiai Közleményeknek, amely tudományos kiadványként kakukktojás a sorban, lévén, hogy a Stratégiának (sajnos) nem tárgya a tudomány, mintha ez nem lenne a kultúra része. Egységes, minden folyóiratot egyformán bemutató névjegykártyát kellett volna készíteni, hogy ennek nyomán megfogalmazódjék az annyira fontos folyóirat-kultúrát irányító stratégia, ami hiányzik a dokumentumból.
HÍD IRODALMI DÍJ. Van egy érdekes javaslat, hogy irodalmunk legjelentősebb díját egyik évben szépirodalmi, a másikban értekező tárgyú mű kapja. Aki zsürizett, tudja, milyen nehéz összemérni verseskötetet monográfiával, regényt tanulmánykötettel. Mégsem hiszem, hogy jó a javaslat (amit illett volna az írókkal is megbeszélni!). Sokkal ésszerűbb lenne, ha a Híd-díjat szépirodalmi műnek lehetne ítélni, az értekező próza díjazására pedig Bori Imre Díjat alapítani.
TÁMOGATÁS. A sajtóban megjelent cikkekben említődik, jogos-e kizárni a magyarországi támogatásból az innen elköltözött szerzőket. Igen, vissza-visszatérő megoldatlan dilemma, amit (sajnos) a Stratégia sem old meg. Holott ha igényt tart arra, hogy követendő iratunk legyen, akkor tisztáznia kellene az efféle gondokat is, de ezt is, csak az írók és a kiadók konzultálásával lehetne megtenni.
*
APPENDIX. A Stratégiát elvben fontosnak tartom. Észrevételeimmel ezt kívántam hangsúlyozni, segíteni, akkor is, ha tudom, hogy a politika nem hajlamos saját hibáinak elismerésére és mások véleményének elfogadására. Ennek ellenére végezetül, mintegy összegezésül felsorolom azokat az alapvető kifogásokat és hiányosságokat, amelyek kiküszöbölése nélkül ez a fontos dokumentum az irodalmi és a színházi fejezet alapján nem nevezhető Kulturális Stratégiának .
– Terjengős. Kidolgozatlan. Következetlen. Hiányos. Közhelyes.
– Az irányadó elvek mellett nélkülözi a legfontosabbat: az anyagi források pontosítását, melyek nélkül bármilyen tervezés elképzelhetetlen. Arra nem lehet számítani, amit az egyik bennfentes mondott, amikor megkérdeztem, van/lesz rá pénz: imádkozzunk, hogy legyen. Erős érv!
– A Stratégia nélkülözi a környezetünk más nyelvű kultúráival való együttműködés, kapcsolat felvételét.
– A meghirdetett közvita helyett inkább ismertetés történt. A köz félrevezetése és lenézése című bohózat nézői voltunk. Semmiképpen sem fogadható el a Magyar Szóban nov. 10-én megjelent elnöki közlemény, miszerint „A szakmai alapon nyugvó dokumentumok széleskörű közvita után lettek véglegesítve. (Szegény magyar nyelv!) Ezek a dokumentumok nem az MNT sajátjai, hanem a közösség irányította az MNT ceruzáját, közös erőfeszítés eredményei. A szakma legjobbjai vettek részt az elkészítésében, a szakma vitatta meg, tárgyalta, bővítette, egészítette ki, és ennek csakis így van értelme. Közösségi erőfeszítésre van szükség, s ennek alapjait teremtették meg a stratégiai dokumentumok. Hiszem, hogy az előrelépés, fejlődés évei következnek”.
– Ezek után nem kétséges, hogy az MNT a már begyakorolt szavazási mechanizmusának eredményeként a Stratégiát 22-én elfogadják.
– Kérdés azonban, mi lesz utána, 23-ától? Nem hiszem, hogy nagyot tévednék, ha azt jósolnám, hogy a Stratégiára hivatkozva az MNT mindent, amit akar, megtehet, s mindent elutasíthat, amihez úri kedve van. A Stratégiát a politika szentírásként fogja lobogtatni, amit tisztelnünk kell.
Gerold László

Tweet

Szóljon hozzá!

Hozzászólások (Beta*)

Neve

E-mail címe

Kommentje

1500 / 1500

Biztonsági kód:


* teszt / fejlesztési fázisban