Gezemice-lángos

Nem tudom, hányan tudnának válaszolni arra kérdésre, hogy a mostani heti jegyzet címéül választott szóösszetétel kinek melyik versében olvasható. Ahogy azt sem tudom, hogy egy mostani magyar kvízműsor nézői közül hányan küldtek be némi nyeremény reményében pontos választ erre a kérdésre, ami – bevallom – kevésbé is érdekel annál, hogy itt nálunk hány pontos válasz érkezne, hányan tudnák, hogy a különös, talán nem is mindenki számára érthető szókapcsolat tárgyragos formában Weöres Sándor Csupa fehér című gyermekversének egyik, a nyolcsoros költeményben kétszer is előforduló sora. Tüstént idézem is: „Reggel süt a pék, süt a pék / Gezemice-lángost. / Rakodó nagyanyó / Beveti a vánkost. // Reggel nagy a hó, nagy a jég, / Belepi a várost. / Taligán tol a pék / Gezemice-lángost.” Ugye ismerős? Akárcsak a Weöres Bóbita című könyvének többi verse. Vagy mégsem? A középkorúak és az idősebbek, akik évtizedekkel vagy csak évekkel ezelőtt hallották, olvasták, netán könyv nélkül is tudták, ahogy a kötet legtöbb versét is, a Csiribirit, a Haragosit, A kutya-tárt, hogy csak a legismertebbet említsem, de elfelejtették. A fiatalok, gondolok az óvodáskor előttiekre, az óvodába járókra, s az iskola első s második osztályosaira, viszont nem, ha csak a házikönyvtárban nincs meg a kötet – nem hallottak róluk. Mert, ha nincs, akkor az utóbbi néhány évben aligha kerülhetett az otthoni könyvespolcra, egyszerűen azért, mert nem lehet megvásárolni. Mert nincs is igen hol, s ha van is bolt, ahol magyar könyveket lehet venni – tudtommal nagyon kevés, pontosabban sokkal kevesebb, mint ahány valaha volt, s ahányra szükség lenne –, nem valószínű, hogy kapni behozatali magyar könyveket (hazaiakat is alig vagy egyáltalán!).
Holott!
Igen, holott fontos lenne. Mindig, de kivált most a két nagy ünnep, Mikulás-nap és karácsony előtt, amikor a gyerekek könyvet (is) kapnak ajándékba. Legalábbis egykor így volt.
És most?
Szeretném hinni, hogy ez a jó szokás még nem ment ki a divatból, jóllehet könyvbehozatal jobb esetben is csak esetleges, s nem intézményesen történik, hazai könyvkiadásunk pedig nem nyújt éppen gazdag kínálatot, s azt sem hirdeti úgy, ahogy ünnepek előtt ajánlatos lenne.
Látjuk, hogy a pesti Kossuth Kiadó tizennyolc kötetes Népek-meséi című sorozatát szinte naponta megjelenő hirdetés ajánlja a szülők és a gyerekek figyelmébe. Nem láttam viszont, hogy hazai kiadóink hirdetnék gyerekkönyveiket. Nincs? Van. Igaz, nem éppen sok címszó, de van. Tudtommal a Forumnál néhány, a zEtnánál egy, ha csak a legújabb kiadásokra gondolunk. Versből két válogatás: Szűcs Imrétől a Zúzott kaleidoszkóp és Bogdán Józseftől a Bíborbogár, egy gyermekversekkel kötetben először jelentkező szerző, Csík Mónika Mákviharjával, s egy a legkisebbek számára készült négysorosokat tartalmazó szép füzet, a Takács Ilona, Csernik Attila nevével jegyzet Két kandúr; prózából kettő: Balogh István meseregénye, a Megélesztő ákombákom és Mérey Katalin kisprózákat tartalmazó lírai-történelmi gyűjteménye.
Ennyi. Ahogy tudom. (A tévedés jogát fenntartva!)
Elég? Könyvkiadásunk lehetőségeit tekintve talán igen, kivált, ha az előző egy-két év könyveit is számbavesszük.
Reklám vagy akció azonban – a többéves gyakorlatot követve – sehol (legalábbis nem tudok róla, nem olvastam, hogy lenne, készülődne, ezer bocs és egy anyamedve, ha tévedek).
Az sem kizárt, hogy ez a mostani az utolsó olyan ünnep előtti időszak, amikor nincs kellő hírverés gyerekkönyveink körül. Miből gondolom? Abból, hogy az MNT nemrég elfogadott Kulturális stratégiájának a könyvkiadásról szóló fejezetében azt olvastam, hogy sátoros ünnepek előtt be kell vezetni gyermekkönyveink árusításának akcióját.
Végre!
Igaz, súgja a bennem rejlő és hallgatni nem éppen tudó kritikus-kisördög, ahhoz, hogy egy könyvakció ne csak formális, hanem tartalmilag igényes is legyen, komoly előzetes munkára lesz szükség, mert az idei kínálat igencsak vegyes, esztétikai, művészi érték szempontjából gezemiceszerű, amin az értelmezés szótára szerint limlom, csenevészség (is) értendő. Idei gyerekkönyv-termésünk ilyen. Sajnos. A verseskötetekben szám szerint több a gondolatilag érdektelen, menetében botladozó, rímet sem lelő, ritmust felejtő vers, erőltetett poénre hegyezett, mint olyan, ami alapfokon megfelel a műfaji követelményeknek. A két prózakötet pedig inkább írói (nagypapai/nagymamai) nosztalgiázás, ilyennek egy-egy írás nem is rossz, direkt olvasmányos, semhogy a mai kor gyerekeinek high-tech-en formálódó igényét kielégíthetné. Ami van, versként jószerivel felemás, költészetként problematikus, prózaként démodé.
Akkor hát mi legyen: kell a hírverés, akció?
Kell!! Ahogy az is kellene, hogy a kiadók, mint egykor, pályázatokat hirdessenek szerzői kötetekre és antológiákra, az utóbbiak közül nem kellene kizárni a magyar (vagy csak a vajdasági) gyermekköltészetet kezdetektől napjainkig bemutató, áttekintő válogatott köteteket sem. Persze, mondhatják a kiadók, de nekünk erre nincs pénzünk, ami igaz is, de ezért vannak kulturális stratégáink, hogy törődjenek a gyerekkönyvekkel, amelyek az olvasó/irodalmi kultúra szempontjából ugyanolyan fontosak, mint a báb- és gyermekszínházak a színházi kultúra szempontjából. Hogy ehhez idő kell? Biztos. Legyünk türelemmel, de ne feledkezzünk meg kultúránk kis, de semmiképpen sem elhanyagolható sávjáról, amely a gyermekirodalom létterületeként mindannyiunk számára alapkövetelmény.
Gerold László

Tweet

Szóljon hozzá!

Hozzászólások (Beta*)

Neve

E-mail címe

Kommentje

1500 / 1500

Biztonsági kód:


* teszt / fejlesztési fázisban