GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing

Izbor iz sadrzaja na srpskom

Kihelyezett konzuli fogadónapok

Az egyszerűsített honosítási eljárás logója

Lélekemelő logó


Életmód/egészség



Gaia



Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával Bethlen Gábor Alap

Forum

Nemzeti Regiszter

MTI
Observer
A médiafigyelő
Imedia

2013. december 13. [11:44]

Szeretni és nem szeretni

Szeretni és nem szeretni
Georges Banu

Mielőtt bárki is találgatásokba vagy kombinációkba kezdene, közlöm: a mai jegyzet címe kizárólag a színházra értendő. Így érti Georges Banu, a Franciaországban élő román tetralógus is, aki Szeretni és nem szeretni a színházat címmel érdekes könyvet írt a színház iránt megnyilvánuló szeretet és elhidegülés ellentétéről. Banu miközben a könyvben, mely nemrég jelent meg magyarul, érveket és ellenérveket sorakoztat fel, anélkül, hogy állást foglalna egyik vagy másik opció mellett illetve ellen, valóban a színház lényegét próbálja, szeretné megragadni, értelmezni. Ezenközben pedig olyan gondolatokat oszt meg olvasóival, melyek – ha nem is mindannyiunk, de – sokunk számára, akik színházba járunk vagy akár nem járunk, tanulságosak lehetnek. Nem úgy általában vagy csupán teoretice, hanem nagyon is konkrétan, ránk és ide vonatkozóan. Teszem azt, a könyv olvasása közben felmerül(het) bennünk a gondolat: mit jelent számunkra a színház, van-e hatalma felettünk, s nem utolsósorban azt, hogy miért járunk vagy nem járunk színházba, ami mindig, de most a szezon egyre intenzívebb időszakában különösen aktuális lehet.

Nézzük, hogy vélekedik a színházról, amit hol szeretni, hol nem szeretni kell és lehet a kérdésnek egy egész könyvet szentelő kiváló szakember.

Banu szerint „a színház sűrített élet, amely nem áll meg a színpadon, hanem akkor valósul meg igazán, amikor magával ragadja nemcsak a közönséget, hanem minden egyes nézőt is”. Vagyis: a színház egyfelől olyan kollektív forma (közönség előtt történik), amely mind a benne résztvevők, mind pedig a nézők szövetségeként létezik, de igazi hatása az, amit „az egyes nézőre és csakis rá gyakorol”. Hogy erre sor kerüljön, két ellentétet kell társítania: a tettet és a megjátszást. Az előbbi nyújtja a „belefeledkezés örömé”-t, az utóbbi pedig a leleplezés érzését, felismerését adja. Valóságnak hisszük azt, amit látunk/hallunk, jóllehet tudjuk, hogy ez csak a valóság mímelése, árnyéka. Ezt kell elfogadni, megérteni ahhoz, hogy egyszerre belül és kívül is legyünk az előadáson.

S ezzel már el is érkeztünk a színház létezése szempontjából egyik meghatározó tényezőhöz: a nézőhöz. Vele kapcsolatban vizsgálja Banu, hogy ki a jó és ki a rossz néző. A jó az, aki örül annak, amit lát (ez nem jelent kritikátlan elfogadást is!), és ezért hajlandó áldozatot is hozni. Számára egy előadás olyan pillanat, amit nem szabad elmulasztani. Mert míg egy könyv, sőt egy kép, egy szobor várhat, egy előadás nem várhat. Erre készülni kell, ezt tervezni kell. Hogy mikor megyünk színházba, azt magunk határozzuk meg, de ha döntöttünk, akkor az elhatározás szabadsága kötelezettséggé változik. Még egy fontos mozzanatra figyelmeztet Banu. Arra, amely a választott előadás mellett színház iránt megnyilvánuló szeretetünk jele, bizonyítéka. Hogy része legyünk annak a sajátos közösségnek, „ami egy-egy helyen, környezetben kialakul”. Merthogy „Amikor színházba megyünk, akkor hozzájuk csatlakozunk, egy este erejéig belépünk a körükbe”. Oda, ahol jól érezzük magunkat, mert egyfelől érezzük az összetartozás vonzalmát, másfelől pedig önállóak maradunk. Mindkét érzésre szükségünk van, s ezt csak a színház biztosítja számunkra. Nem véletlen tehát, hogy egy-egy színháznak törzsközönsége van. Az embereket nem csak az viszi oda, amit lát(hat)nak, a repertoár, hanem az is, akikkel közösséget alkotva néz(het)ik az előadást.

De ha már a nézőt említjük, akkor a kritikusról, aki szintén néző, sem feledkezhetünk meg. Természetes, hogy a kritikus is abba a színházba megy szívesebben, ahol jó, hozzá közel álló előadásokat láthat – jóllehet foglalkozásánál fogva, oda is el kell mennie, ahol erre kevesebb esélye van –, és ahol érzi a közösség összetartozását, úgy érzi, része van a színház „illékony boldogságában”, miközben valójában a kritikusnál nincs magányosabb néző.

Annak ellenére, hogy Banut elsősorban a néző felől érdekli a színház, a színészről sem feledkezik meg. Sőt, igen sajátos szempontot választ. Azt, hogy azok, kiknek hivatása „a színlelés, ez mesterségük lényege”, hogyan tudnak „visszatérni a valóságba anélkül, hogy a másik életet elfelejtenék”. Van, akinek ez nem sikerül, feszt szerepet játszik, ami mind színpadi, mind magánéletében maradandó károkat okoz („a színház csak a színpadon tetszetős. A kocsmaasztalnál soha”). Sehol sem hiteles, akkor se hiszünk neki, ha a színpadon és akkor se, ha az utcán, a hentesnél, a piacon szerepel. Vannak, akiknek az átállás, a visszatérés a magánszférába nem okoz gondot, bár nem kétséges, hogy számukra sem egyszerű a váltás. Hogy ez könnyebben történjen, annak érdekében, a színpadi feszültség levezetéseképp, vált gyakorlattá előadás után betérni „egy kocsmába vagy egy kávézóba”. Így lesz, lehet a kettős életet élő színész művész is és ember is. Ennek is, annak is hiteles. Azt csodálhatni lehet, ezzel pedig barátkozni lehet, mint bárki mással.

Valóban tény, hogy – amint ígérte – Banu nem dönti el a színházat szeretni és nem szeretni vitáját, de amikor egyik esszéjét így kezdi: „Ha a színházat szeretjük, az embereket is szeretjük”, akkor a megoldhatatlan kérdésben mégis állást foglal, s minket is erre biztat.

Gerold László


2016. október 13. [18:50]

Gerold Lászlónak, a Portéka rovat szerzőjének távozásával kulturális figyelője már nem frissülhet.2009. július 1-jén írta meg Gerold László portékás beköszöntőjét, s... >>

2016. szeptember 30. [11:57]

Ha szeptember, akkor az az új színházi évad kezdete, megannyi kérdéssel, talánnyal, melyeket most megfejteni nem lehet, s nem is érdemes. Találgatni viszont arra... >>

2016. szeptember 17. [15:04]

Miközben olvastam s rossz, de hasznos szokásomhoz híven lapszéli jegyzetekkel, kérdő- meg felkiáltójelekkel láttam el Végel László Két tükör között című naplójegyzeteket... >>

2016. augusztus 27. [12:08]
Status quo
2016. augusztus 11. [16:06]
Orwell nyomában óvatosan
2016. július 27. [16:47]
Haldoklásnapló
2016. július 10. [15:05]
Pataki 100
2016. június 23. [14:34]
OFF! és UFF!
2016. június 7. [14:17]
Színház a városban
2016. május 18. [11:22]
Magánsirám és jó mulatság
2016. május 3. [10:34]
Nincsen remény! Nincsen remény!


Álláshirdetések gomb
1 euró 119.29 dinár
1 dollár 101.63 dinár
100 forint 39.22 dinár
100 dinár 254.97 forint
Orosháza-Gyopárosfürdő és a Vajdaság Ma közös nyereményjátéka
Vackor program óvodásoknak és iskolásoknak
Heti kérdés
Ön szerint kedvező fogadtatásra találnak-e a belgrádi vezetők Koszovó-kezdeményezései?
Igen.
Nem.

Tekintse meg az eddigi eredményt!

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg
Vajdaság Ma forditói szolgáltatása
Prosperitati Alapítvány
A 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve