A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Játék a játék?
Betűméret:
Püfölik a labdát. Most éppen Párizsban, a Roland Garrosként ismert monstre tenisztornán. Ott van szinte mindenki, aki manapság ebben az egykor fehérnek nevezett sportban valamit számít. A neveket hadd ne soroljam, ismerjük a fiúkat és lányokat jól, ha akarjuk, ha nem. Nincs hét, hogy valamelyik sportcsatornán ne találkoznánk velük. De tudjuk-e, kicsodák tulajdonképpen. Hősök vagy áldozatok? Emberek vagy robotok? Az kétségtelen, hogy évente szinte körbeutazzák a Földet, de az már kevésbé tudott, hogyan élik meg ezt a szüntelen körforgást. Hogy van-e élet számukra a pályán kívül, mit látnak a világból, és hogyan élik meg s át azokat a perceket és órákat, melyeknek mi is szemtanúi lehetünk a képernyő előtt miközben otthonunkban őket nézve, nekik szurkolva sós földimogyorót ropogtatunk, vagy hideg sört iszogatunk.Pont erről szerezhetünk tudomást a tenisz egyik legnagyobb csillagának Andre Agassi ötszáz oldalnál is vaskosabb Open című önéletrajzában, melyben kendőzetlen őszinteséggel vall karrierjének, magánéletének alakulásáról. Tanulságos könyv, melyből ezúttal, a Roland Garros napjaiban, Agassi párizsi élményeiből idézünk (Szabados Tamás fordításában) néhány töredéket.
„Párizsba repülünk a Roland Garrosra… Sikerül győznöm az első körben, de a másodikban jól elvernek. Újból megpróbálunk valamit megnézni a városból… Elmegyünk a Louvre-ba. A rengeteg festmény és szobor megrémít… Elámulva megyünk egyik teremből a másikba. Aztán elérkezünk egy műhöz, amit nagyon is jól értünk. Az olasz reneszánsz egyik festőjétől származik, egy sziklán álló, meztelen ifjút ábrázol. Az egyik kezével egy csupasz, letörni készülő ágat szorít, A másikkal egy nőt és két gyermeket tart. A nyakába egy öregember akaszkodik, talán az apja, aki zsákot markol, valami pénzeszsáknak néz ki. Alattuk a szakadék azoknak a testével, akik nem tudtak kitartani. Minden ennek a meztelen embernek az erején múlik – a fogáson.
Minél tovább nézi az ember, mintha az öreg fickó karja annál szorosabban tapadna a hős nyakára, mondom Phillynek.
Philly bólint. Fölnéz a fickóra a sziklán, és halkan mondja: Kapaszkodj csak, testvér!”
….
„…Fiúk, itt vagyunk Párizsban! Eiffel-torony? A kicseszett Louvre?
A Louvre közelébe sem akarok menni. És nem is kell. Behunyom a szemem, és látom a fura festményt a szikláról lógó férfiról, miközben az apja szorítja a nyakát (Agassit kiskorától az apja kényszeríti, hogy teniszezzen!), és a többi szerettei kapaszkodnak belé.
Elmondom Nicknek, hogy nem akarok semmit és senkit látni. Csak meg akarom nyerni ezt a kibaszott izét, és hazamenni.”
Nem sikerült.
………..
Néhány évvel később a Medvegyev elleni vesztes döntő után:
„Vacsora után visszamegyek a szobámba, beveszek egy altatót, és bebújok az ágyba. Telefonálok J. P.-nek. Azt mondja, hogy kora délután van ott, ahol ő van.
És nálatok hány óra van?
Késő. Már nagyon késő.
Hogy érzed magad?
Kérlek, kérlek, beszélj hozzám pár percig bármiről, csak ne a teniszről!
Jól vagy?
Bármiről, csak ne a teniszről!
Rendben. Nos. Lássuk! Mit szólnál, ha felolvasnék egy verset? Az utóbbi időben sok költeményt olvastam.
Igen. Jó. Mindegy.
A könyvespolcához lép, levesz egy könyvet. Halkan felolvassa (Tennyson Odysseusának egy részletét).
Sok titok van még; és bár nem vagyunk
az az erő, mely egykor eget és
földet rázott: vagyunk, ami vagyunk;.
sors és idő gyengíthetett, de hős
szívünk együtt ver s kemény hite, hogy
küzd, keres, talál s nem hagyja magát.
Úgy alszom el, hogy le sem teszem a kagylót.”
….
Újabb néhány év múlva az első megnyert párizsi döntő után.
„Lehajol, készen rá, hogy hatástalanítsa ezt a második szervát. A fogadó játékos mindig találgatja ellenfele pszichéjét, és Medvegyev (ismét ő!) tudja, hogy az én pszichém rongyokban lóg, miután öt szervát rontottam el egyhuzamban. Ezért magabiztosan találgatja, hogy lesz-e bátorságom támadónak lenni. Szép, puha pörgetett adogatásra számít. Azt hiszi, nincs más választásom. Előrébb jön, jóval az alapvonalon belülre, azt az üzenetet küldve felém, hogy puhányra számít, és ha megkapja, akkor le fogja nyomni a torkomon. Az arckifejezése minden kétséget kizáróan azt sugallja: Gyerünk, szarházi! Támadj csak, szembeszállok veled.
Ez a pillanat mindkettőnk számára döntő. Ez a mérkőzés fordulópontja, talán mindkettőnk életének is. Két akarat, szív és férfiasság próbája…
Felemelem a karomat, és az ütőm a salakra esik. Szipogok. A fejemet törlöm. Megrettenek, hogy milyen jó érzés is ez. A győzelemnek nem lenne szabad ilyen jól esnie. Nem lenne szabad, hogy ennyit számítson a győzelem. De számít, számít, nem tehetek róla. Végtelenül boldog vagyok… Lemegyek a pályáról, mind a négy égtáj felé dobok csókot, szívből fakadó gesztus… Megfogadom, hogy mostantól nyerek vagy vesztek, valahányszor lemegyek a teniszpályáról, csókokat dobok a négy világtáj felé…”
Gerold László
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
