A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Hej, Sloveni!
Betűméret:
Elveszett egy ország, s vele sokan – egyre többen érzik így – elvesztették hovatartozásukat, közkeletű idegen szóval, identitásukat. Visszasírják azt, ami talán nem is volt oly hibátlan és szép, mint ma gondolják, de sok, elsősorban egzisztenciális szempontból jobb volt, mert biztonságot jelentett. Azt, ami ma nincs, s egyre kevésbé van. Azokon viszont, akik nem sírják vissza a néhány évtizeddel ezelőtti múltat, hanem az új körülmények között keresik identitásukat, nem ritkán szélsőséges viselkedés (sovinizmus, féktelen erőszak) nyomai mutatkoznak. Ennek a jelenségnek, legyen szó elvesztett vagy deformált azonosságról, súlyos előzményei vannak. Ezeket a kiváltó okokat tárja fel a szerb színház egy, úgy látszik, igen erős vonulata, ahogy ezt az idei Sterija Játékok több előadása is tanúsította.Önvizsgálat folyik a színházban. Végre.
Az egyik előadásban arról vall tíz színész, mit jelentett számukra Jugoszlávia. Nem földrajzi vagy politikai értelemben, hanem szellemi térként, melyben születtek, felnőttek vagy legalább néhány évig éltek. Legszemélyesebb vonatkozásban. Most. Amikor kivétel nélkül mély gödörben vagyunk, melyből, ki tudja, mikor mászunk ki. Most, amikor jelenünk nincs, életünk egyik fele a múlté, a másik a jövőé. Azt tönkretették, erőszakkal, ezt nem tudjuk, milyen lesz. Alagútban élünk, ahogy a belgrádi Jugoszláv (?) Drámai Színház YU-ban születtek című előadásának díszlete sugallja. Ebben az alagútban – ami lehetne akár az a bizonyos tölcsérszerű képződmény, melyről azok beszélnek, akik klinikai halálból tértek vissza az életbe, s ilyetén az előadás játéktere utalhat a remény és a reményvesztettség állapotára, attól függően, közülünk ki hogyan éli át a jelent – játszódnak le az előadás etűdjei, a színészek személyes élményét idéző, véleményét kifejező rövid jelenetek, magánszámok, kivétel nélkül arról, mit jelentet(ett) számukra az egykori Jugoszlávia, a jugoszlávság tudata. Már-már dokumentumdrámává összeálló etűdöket látunk, pontosabban hallunk, amelyek azonban a legszemélyesebb megnyilatkozás őszinteségét és elfogultságait sem nélkülözik. Éppen úgy, ahogy a közönség is reagál. Van, aki felállva hallgatja az egykori országos himnuszt, a Hej, Slovenit, s van, aki tiltakozásul távozik.
Az utóbbiak közül sokkal többen vannak a ljubljanaiak előadásán, melynek már a címe is provokatív: Átkozott legyen, ki elárulta hazáját! S melyben színházban szokatlanul kemény szavak hangzanak el mind a szerbek, mind pedig a szlovének számlájára annak kapcsán, ki a felelős az ország felbomlásáért. Példa ez az előadás arra is, hogy viszonyuljon a művészet, nevezetesen a színház a valósághoz. Oliver Frljić rendezése azt kívánja bizonyítani, hogy a színháznak vállalnia kell a politikai angazsáltság veszélyeit, a szókimondás bátorságát, amely nem művészi kategória, de amiről bizonyos helyzetben a művészet nem mondhat le. S nem is arról van szó, hogy az ország vezetői közül ki(ke)t terhel a felelősség, az minden épeszű ember számára világos, hanem arról, hogy mi kisemberek személy szerint mennyire vagyunk/lehetünk felelősek. Mit tettünk, s tettünk-e bármit is, hogy mindaz ne következzen be, amiért – ha akarjuk, ha nem – a világ és önmagunk előtt szégyellni kell magunkat. Ezt vágja a nézők képébe a ljubljanai, s talán még inkább a szabadkai szerb előadás, a szintén Frljić rendezte Gyávaság, amit talán inkább Beszariságnak kellene fordítani, hogy érezzük annak a magatartásnak a súlyát, melyet saját példájukon, a szabadkai színház ún. Ristić-korszakának felidézésével demonstrálnak a színészek, amikor is vállalva a teljes kiszolgáltatottságot szolgálták a rendezőt és csatlósait.
Ez a kis közösséget érintő magatartás akkor kap szélesebb értelmet, nyer országos méreteket, amikor a nyolc színész az előadás zárójelenetében tizenegynéhány percig sorolja fel több mint ötszáz mohamedán nevét, abból a nyolcezerből, akiket Mladić utasítására Srebrenicán agyonlőttek.
Ötven éve járok színházba, de még ilyen dermedt néma csendet nem tapasztaltam. Döbbenetes. Nem véletlenül jut eszébe az embernek a tömeghalállal végződő Hamlet szállóigévé vált mondata: „A többi, néma csend…”.
Vagy mégsem?
A színházból kijövet ugyanis azt látjuk, hogy rendőrkordon zárja körül azokat, akik Mladić elfogása miatt tüntettek. S ezen a tényen az sem változtat, hogy zömmel fiatalokról van szó, akik alig lehettek néhány évesek, amikor a srebrenicai, a vukovári és a többi rémtett megtörtént, s akik számára a boszniai hóhér kézrekerítése éppen olyan alkalom, mint egy focimeccs arra, hogy romboló ösztöneiket kiéljék, törjenek, zúzzanak, romboljanak. Vagy ők is áldozatok, akiket egy titkos irányítás, kihasználva az általános válságot – manipulál?
És ha már az előbb Shakespeare Hamletjét idéztem, nem tehetem meg, hogy végezetül ismét ne hivatkozzak rá. Arra a figyelmeztetésre, amit a színészeknek mond a színház szerepéről, mely szerint a színjáték „föladata most és eleitől fogva az volt, és az marad […], hogy fölmutassa […] az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát”.
Az idei Sterija Játékok néhány előadása, ha művészi szempontból nem is kifogástalanul, ezt teszi.
Gerold László
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
