A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Fiú & apja
Betűméret:
Ez a jegyzet egy hetet késik. A múlt héten lett volna, néhány napos késés ellenére is, időszerű. De a jegyzetírói szándékot átírta a valóság. Nem írhattam az apák napjáról, amikor a Magyar Szó főszerkesztőjének felháborító módon történt leváltása volt a megkerülhetetlen aktuális téma.Most pótolom a mulasztást, nem mintha az MNT újabb, párt vezényléssel rúgott öngólja után egykönnyen napirendre lehetne térni a példátlan, sőt szégyenletes esemény fölött. A közelmúltban jegyzett, ha jól tudom a nagyvilágban már egy évszázad óta ismert, apák napjáról írok jegyzetet, méghozzá egy sajátos, esetemben azonban természetesen aspektusból, két író, a fiú Hunyadi Sándor és az apa Bródy Sándor kapcsolatáról, ahogy ezt az előbbi átélte és Családi album című önéletrajzi könyvében megörökítette.
Az 1890-ben született Hunyadi Sándor (Hunyadi Margit színésznő fia), aki kis- s nagykamaszként, majd fiatal újságíró s kezdő íróként élte át apja, a kor egyik legnevesebb írójának, magán- és közemberi viselkedéseinek minden fény- és árnyoldalát. Korán felismerte, hogy „Neki megvolt a maga külön élete”, amihez ő gyerekésszel és fejjel alkalmazkodott. „Sóvárogtam a közelsége után. Egy jó szava hetekre boldoggá tett. És a szívem összeszorult, amikor a szeme mozgását követve, mint a kutya, észrevettem, hogy a kalapját keresi tekintetével. Na most mindjárt elmegy. Úgy éreztem magam, mint a fiatal ág, amelyet a törzsről letörtek és elültettek a földbe, próbáljon gyökeret bocsátani. Fájt, nem ment egykönnyen a dolog. Szerettem volna visszanőni, ahonnan letörtek.”
S ez a ragaszkodó csodálat meg a fokozódó magányosság érzete torlódik szüntelenül egymásra Hunyadi Sándor visszaemlékező soraiban. Számára Bródy Sándor egyszerre volt híres író és apa. „Fölfogtam, írja, hogy őt nem szabad azzal a mértékkel nézni, minta többi embert. Ő más, mint a többiek. Másképp lát, másképp gondolkozik. Nem önmagáért él. Hivatása van. […] Úgy képzeltem apámat, mint egy pálmafát. Datolya érik lombjai között, árnyéka hűvösséget ad. Olyanformán jó ő, mint a természet, a jósága passzív, magától értetődő, ad gyümölcsöt, ha valaki odamegy hozzá és leszedi a levelei közül. […] Megéreztem, hogy szeretetének és érdeklődésének minden sugara annyira természetes forrásból árad, mint a nap.”
Pontosan érezte a nagybetűs Apa minden erényét és azokat a korlátokat, amelyek kettőjüket minden kapcsolat ellenére elválasztották: „Az apám egyénisége meredek hegység. Imádtam, de nem foglalhattam el”. Öröm volt számára, amikor együtt lehettek, voltak, s szenvedés, amikor az apja elfordult tőle, tudomást sem véve róla, minden kapcsolatot megszakított vele.
„Életem egyik legboldogabb szakasza volt a Damjanich utcai lakás. Boldogan főztem a kávét a sűrűbben előforduló, intim beszélgetések kedvéért. Az »öreg« néha maga is kijött a konyhába. Feltűrte a karján a hálóinget. Tüzet raktam, krumplit hámoztam. Apám karmonádlit sütött ebédre. Főzni tanított. Sercegett a friss zsír. Illata betöltötte a lakást. Nekiültünk a csupa húsebédnek, mint a vércsék. Gyönyörű nomád élet volt.” Ezek, az ilyen ritka alkalmi idillek értek véget akkor, amikor a fiú számára sohasem kideríthető okból teljesen megszűnt kapcsolata az apával. Nem találkoztak, nem beszéltek többé, ami a fiúban mély sebet ütött, de ennek ellenére is vágyott az apja után: „Csak ő szakított velem, én napról napra kétségbeesettebben éreztem hozzátartozásomat. […] Az ízlés és tapintat határán túl, szinte nyivákolva próbáltam visszajutni a közelébe. Nem sikerült. […] Néhányszor láttam még. […] Próbáltam úgy állni, hogy ő is meglásson és megszánjon. Elfordította rólam a tekintetét, mint az ótestámentumbeli hajlíthatatlan öreg. Úristen, mi lehetett ez?”
Könnyű másnak ilyen időbeli messzeségből okosnak lenni, de talán arról lehet szó, hogy Bródy Sándor az apa így, nyilván számára sem könnyű módon kívánta önmagától végleg függetleníteni fiát, az immár íróként is egyre inkább ismertté váló Hunyadi Sándort. Ezt a felismerést tudatosíthatta benne apja halála: „Sötétben maradtam, mint egy kis bolygó, amely nagyobb csillagoktól kapta fényét”. És ezzel az apa szerepe lezárult. Innentől már a fiúra várt, hogy apjától átvegye az apa szerepét. Hogy ennek ki mennyire tud megfelelni, az egy másik történet. Minden apáé és minden fiúé – más, és sok mindenben mégis hasonló.
Gerold László
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
